Tizennégy pénzügyőrt és hat civilt hallgattak ki hivatali vesztegetés miatt.
A megalapozott gyanú szerint az ellenőrök a beregsurányi határátkelőhelyen vámvizsgálat nélkül engedték be Magyarországra az ukrán csempészeket, akik cigarettát, alkoholt és üzemanyagot hoztak be hazánkba. A gyanú szerint az ukrán határszakaszon szolgáló pénzügyőrök – pénzügyi ellenszolgáltatásért cserébe – becsukták a szemüket az ellenőrzések során.
A Nemzeti Védelmi Szolgálat hosszú hónapokon át tartotta megfigyelés alatt a hivatali vesztegetéssel gyanúsított NAV-osokat. Ez azt jelenti, hogy a hatóság hat hónapon át lehallgatta és követte az érintett személyeket, a határvédelmi és hivatali helyeket pedig bekamerázták. Miután elég bizonyítékot gyűjtöttek össze, az ügy a Központi Nyomozó Főügyészséghez került, akik újabb fél éven át nyomoztak. Néhány napja egy összehangolt akció keretében csaptak le a hivatali kötelességüket megszegő egyenruhásokra: a rendőrökkel és a NAV-osokkal közösen összesen 21 helyszínen tartottak házkutatást, köztük a beregsurányi határátkelőhely hivatali helyiségeiben – tájékoztatta lapunkat Simon Richárd, a Központi Nyomozó Főügyészség helyettes szóvivője.

Tizennégy pénzügyőr bukott le a beregsurányi határátkelőnél
A nyomozók 14 pénzügyőrt és 6 civilt hallgattak ki gyanúsítottként hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt, továbbá két pénzügyőrt és egy civilt őrizetbe vettek, akiknek a letartóztatását kezdeményezte az ügyészség. Ha beigazolódik a bűnösségük, akár 8 év börtönbüntetést is kaphatnak a pénzügyőrök.
Az ukrán határszakaszon egyébként nem ismeretlen a korrupció. Két évvel ezelőtt, 2015 októberében Záhonyban érték tetten a pénzügyőröket, akik a vád szerint – jogtalan előnyért – az autóba rejtett nagy mennyiségű cigarettát szándékosan nem fedték fel az ellenőrzések során. Akkor 18-ukat és három civilt vett őrizetbe a rendőrség.