A katari székhelyű al-Dzsazíra pánarab hírtelevízió élénk érdeklődést tanúsított pénteken a belga–kanadai Adrien Beauduin iránt, egy sor magyar hatóságot, közte az ügyében büntetőeljárást folytató Központi Nyomozó Főügyészséget (KNYF) megkeresve. Lapunk úgy tudja, hogy az arab tévéseket nagyon érdekelte a szerdán éjszaka a magyar rendőrök elleni fizikai támadás alapos gyanújával Budapesten őrizetbe vett 32 éves férfi sorsa.
Pénteken az újabb Kossuth téri demonstráción tudósítónk füle hallatára a CEU melletti szolidaritást jelző, kék kitűzőt viselő fiatalok arról beszélgettek, hogy a CEU genderszakán doktori tanulmányokat folytató Adrien Beauduin az egyik vezetője a tüntetéseket szervező Szabad Egyetem nevű Facebook-csoportnak. A mozgalom szervezőinek egyértelmű célja, hogy a Kossuth téren egyesítse a munka törvénykönyvének módosítása miatt utcára vonult embereket a Soros-egyetem miatt odakint sátorozó fiatalokkal, akik egyébként január 1-ig jelentették be a demonstrációjukat.
Ennek a demonstrációnak a szervezője naponta egyeztet a rendőrséggel, ám sem szerdán, sem csütörtökön nem jelezte a hatóságnak, hogy bővülne a demonstrálók köre. Ismert, mind a szerdai, mind a csütörtöki, a rendőrök elleni támadásokba torkoló demonstráció résztvevői megszegték a gyülekezési törvényt, mivel nem jelentették be az eseményt.

A Soros-egyetem egyik volt diákja (jobbra) az egyik hangadó
Fotó: Facebook
Az újságíróként is dolgozó, politikai szerepet vállaló, így közszereplő belga–kanadai férfi egyébként az egyike annak a két külföldinek, akiket a rendőrök elleni erőszak alapos gyanújával vettek őrizetbe. Ügyvédje szerint Beauduin tagadja, hogy megütötte vagy bottal támadt volna rendőrökre. A KNYF hivatalos személy elleni erőszakkal gyanúsítja, amiért bizonyítottság esetén 2–8 év szabadságvesztés kiszabását rendeli a törvény. A másik külföldi egy 19 éves német lány, akit szintén hivatalos személy elleni erőszakkal gyanúsítanak a KNYF-en. Ő is a rendőrökre támadt a gyanúsítás szerint.
Rajtuk kívül még 33 főt állítottak elő szerdán. Az őrizetbe vettek közül 10 fő büntetett előéletű: lopás, jármű önkényes elvétele, csoportos garázdaság, garázdaság, rongálás, ittas járművezetés és kábítószer-birtoklás miatt korábban elítélték őket.
A csütörtöki zavargás következtében újabb 4 főt fogtak el hivatalos személy elleni erőszak miatt. Emellett 13 főt előállítottak igazolás megtagadása, szabálysértés továbbfolytatása, intézetből szökés miatt, illetve 10 főt bűncselekmény gyanúja miatt állítottak elő garázdaság, rendőrautó-rongálás, szánkólopás miatt.
A nemzet karácsonyfáját övező, jótékony célra, szegény sorsú gyerekeknek szánt szánkók közül eddig húszat loptak el, egyet pedig felgyújtottak. A lopással gyanúsítottak szerint jó öletnek látszott, hogy ajándéknak elvigyék a szánkókat. A rendőrség a csütörtöki események kapcsán 201 főt közlekedési szabálysértésért, 1 főt pirotechnikai eszközzel kapcsolatos szabálysértés miatt jelentett fel, 284 főt pedig igazoltattak.
Csütörtökön a Készenléti Rendőrség (KR) 5 rendőre könnyű sérülést szenvedett (szerdán 9-en sérültek meg), a BRFK 5, a TEK és a KR 1-1 járműjét megrongálták. A belügyi vezetés megállapította: a rendőrség mindkét napon a fokozatosság, a szükségszerűség és az arányosság elvét betartva biztosította a be nem jelentett rendezvényeket. Ugyanakkor visszautasítják a jogvédők által hangoztatott törvénytelen rendőri fellépés vádját.