– A kormány egyre nagyobb összeggel támogatja a fogyatékossággal élő embereket segítő szolgálatokat. Négy évvel ezelőtt 2,9 milliárd forint költségvetési forrást szántak erre a területre, s jelenleg már 3,3 milliárd forint a keret – jelentette ki tegnapi sajtótájékoztatóján Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára. A rendezvény apropója az volt, hogy 180 millió forinttal segítik a fogyatékossággal élő embereket támogató szolgálatok buszvásárlását.
Czibere Károly a budapesti VIII. kerületi, fogyatékossággal élők által működtetett Nem Adom Fel kávézóban ismertette: a májusban meghirdetett pályázaton legfeljebb kilencmillió forintot lehetett igényelni, a 180 millió forint keretösszegből 23 fenntartó – 11 civil, 7 egyházi és 5 önkormányzati – részesült.
A fogyatékossággal élők otthoni gondozását, szállítását ellátó támogató szolgálatok esélyt adnak a teljes életre, és csökkentik az érintettek elszigetelődésének veszélyét – mondta az államtitkár. Szavai szerint a szolgálatok az elöregedett járműparkjukat önerőből nem tudják megújítani, ezért ehhez új buszokra adott pénzzel próbál segítséget nyújtani a kormány. A politikus arra is kitért, hogy az elmúlt években folyamatosan növelték a szolgálatok számát és számos eszközzel segítették a munkájukat, így a négy évvel ezelőtti 268-ról mostanra 285-re emelkedett azok száma.