Megkezdődött a XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróságon az a tárgyalássorozat, amelyben a vádlottakat folytatólagosan, bűnszervezetben, üzletszerűen, jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntettével és más bűncselekmények elkövetésével vádolja az ügyészség. A vád szerint a banda tagjai üzemanyagot loptak, és mások mellett három – jelenleg is állományban lévő – rendőr is rendszeresen vásárolt tőlük. A szervezetet két éve a Nemzeti Védelmi Szolgálat munkatársai leplezték le, miután gyanús lett az üzemanyagtolvajokkal rendszeresen kapcsolatot tartó három tiszthelyettes. Hónapokon át lehallgatták és megfigyelték őket, így térképezték fel azt az ötfős budapesti bandát, amelynek tagjai havi több millió forintot tettek zsebre. Az ügy részleteit az Echo TV kedd esti Razzia című műsora mutatja be.
Az eljárás első- és másodrendű vádlottja, B. Sándor és B. Ferenc korábban egy budapesti benzinkúton dolgozott kútkezelőként, ám a munkaviszonyuk 2011-ben megszűnt. Ekkor az üzemanyag-szállító tankerek sofőrjeit rávették, hogy az általuk fuvarozott benzinből, gázolajból alkalmanként fejtsenek le néhány száz litert. A két vádlott heti hatnapos munkamegosztás alapján telefonon tartott kapcsolatot a sofőrökkel, akikkel egyeztették, hogy milyen fajtájú és mennyiségű üzemanyagot tudnak feltűnés nélkül ellopni.
Egyeztették azt is, hogy az üzemanyagot hol veszik át, illetve hol fizetik ki a sofőrök részét. A gépkocsivezetők letértek az előírt útvonalról, majd az előre megbeszélt helyen kisebb hordókba fejtették az üzemanyagot. Az üzlet 2012 elején futott fel, amikor az üzemanyagárak rekordmagasságokba emelkedtek. A vásárlók egyre többen lettek, az utcai üzletelgetés pedig egyre veszélyesebbnek bizonyult. Így került a képbe a harmad- és negyedrendű vádlott, H. József és R. Gábor, akik a vád szerint a lopott üzemanyag tárolására rejtett, az utcáról nem látható módon kialakított helyet hoztak létre, így H. József lakcímén földbe ásott tartályban tárolták az árut.
A vád szerint a három rendőr, Gy. László hatodrendű, Sz. András Péter hetedrendű és V. Gergő nyolcadrendű vádlottak 2014. március 7. és 2015. április 15. között a lopott, a Shell Zrt. tulajdonában lévő üzemanyagból rendszeresen vásároltak úgy, hogy tisztában voltak azzal, honnan származik az áru.
A feketepiacon 2014 májusa és 2015 áprilisa között körülbelül 36 ezer liter üzemanyag talált gazdára. Az ár 280 és 310 forint között mozgott, így a nyomozók által megfigyelt időszakban legalább 11 millió forint forgalmuk volt az orgazdáknak. A vádlottak azt állítják, hogy mindössze pár száz liter gázolajat adtak el, és szó sincs hatalmas üzletről.
A rendőrként dolgozó hatodrendű vádlott szerint rendben lévő, ha valaki olcsóbban szeretne hozzájutni valamihez.– Tavaly június környékén a Holdudvaron (a rendőrség zárt, közösségi portálja – a szerk.) vettem egy órát 25 ezer forintért, amikor annak bolti ára 42 ezer forint volt. Tehát körülbelül 40 százalékkal vásároltam olcsóbban. Itt sem sejtettem, hogy az áru lopott lenne, pedig telefonon beszéltem az illetővel. Továbbra is azt tudom mondani, hogy az orgazdaság bűncselekményét nem követtem el, ugyanis ha bármit is vettem, nem tudtam, hogy bűncselekményből származik – érvelt a vádlott. A másik két rendőr is tagadja, hogy köze lenne a bűncselekményhez. A per decemberben folytatódik.