Közép-európai keresztény találkozót tartanak július 7–10. között Budapesten. A Föld sója elnevezésű ökumenikus rendezvényre, amelyet az idén a Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) szervez, eddig több mint háromezren regisztráltak – jelentette be tegnap Fabiny Tamás evangélikus püspök a fővárosban. Az MTI tudósítása szerint az MEE külügyi kapcsolatokért is felelős vezetője kiemelte: a találkozó célja, hogy az egyház kilépjen a templom falai közül és megmutassa magát szekuláris közegben is. A három-négy évente megrendezett találkozó egyébként 25 éves múltra tekint vissza, első alkalommal 1991-ben, a „végnapjait élő NDK-ban” rendezték meg, Magyarország pedig először ad otthont a programnak.
Lapunk kérdésére a szervezők közölték: július 9-én, szombaton 16 órakor lesz a főelőadás. Akkor Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Heinrich Bedford-Strohm bajor tartományi püspök beszélget a reformációról és az egyház jövőjéről. Mivel a találkozó ökumenikus, a katolikus Pál Ferenc atya is előadást tart majd. Jelentős szerepet kap a család témája: július 8-án Novák Katalin családügyi államtitkár beszélget Ryszard Bogusz lengyel püspökkel.
Ami a zenei műsort illeti, az egyházi zene mellett (harminchárom kórus lép majd fel) könnyűzenei koncertekkel is készültek a szervezők. A szombat esti záró istentisztelet után az összes kórus együtt énekli el Kodály Zoltán Budavári Te Deum című művét, melyet a Magyar Rádió zenekara kísér. Zárásként pedig 500 darab bioúszógyertyát úsztatnak majd a Dunán, visszatekintve a múltra, s üzenetképpen a jövő számára.

Mihály kenti herceg felesége, Mária Krisztina Anna a Batthyány téri intézetet is felkereste
A sajtótájékoztatóval egy időben tett látogatást a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Gondviselés Házának nevezett idősek otthonában Mihály kenti herceg felesége, a magyar származású Mária Krisztina Anna. A hercegné a napokban érkezett hazánkba, s június 25-én ő volt a fővédnöke a Magyar Máltai Lovagok Szövetsége Szent János jótékonysági báljának. Másnap pedig azért látogatott a Batthyány téri intézetbe, hogy megismerkedjék a karitatív szervezet tevékenységével. A férje révén a brit uralkodói családhoz, a Windsor-házhoz tartozó arisztokrata asszony édesanyja szapári, muraszombathi és széchyszigeti gróf Szapáry Frigyesnek, az Osztrák–Magyar Monarchia egyik vezető diplomatájának unokája.