AZ OSTROM ELŐTT I.
(A nándorfehérvári vár udvara, a lovagi-tornákhoz használt emelvény egyik tornyocskájában Hunyadi János kormányzó, a vár védelmezője áll, mellette két apródja: Dúló Béla és Hajcsár Ehellős. Előttük tömérdek vitéz, az ország minden féléjéből és fajtájából. Hunyadi beszédhez köszörüli torkát, szögedies tájszólással beszél.)
Hunyadi János: – Vitézöim!
(döbbent, néma csönd a várudvaron, Hajcsár Ehellős megrugdalja Hunyadi lábát, a kormányzó kijavítja szavait.)
Hunyadi János: – Magyari vitézöim!
(páran felkiáltanak, azokat is letorkolja a felhördült sokaság. Hunyadi döbbenten néz a két apródjára, és kérdőre vonja őket.)
Hunyadi János: – Nem értöm én? Miféle rossz eb marta öszve őket? Sömmit nem mondanak. Még csak nöm is ordítanak! Anyámasszony vitézöi!
(a két apród fölényesen összevonja szemöldökét, egymásra néznek, egyikük megszólal, kifinomult humanista tájszólással.)
Hajcsár Ehellős: – Jó urunk nem komprehendálja, mert kódexek helyett kardot forgat, de a mai időkben, melyeket a humanismus egyetemleges szellemisége jár át, már nem lehet így szólni a zsoldért küzdők táborához!
Hunyadi János – Nem értöm!
Dúló Béla: – Persze, hogy nem érti! Maga a vas és nem a tenta szolgálója! De mi megmagyarázzuk, hogyan szólhat úgy minden zsoldosához, hogy egyikük se érezze magát exkommunikálva a szónoklatból!
(Hunyadi János a fejét vakarja)
Dúló Béla: – Mivel a traktátusokban azt találtuk, hogy nincs olyan magában álló dolog, mint a hungarus, hisz több részből tevődik össze, akár a greko filoszok által megfigyelt atom, ezért célszerű felsorolni az összetevőket, mert így lesz kerek egész!
(Hunyadi János nagyokat pislog és megszorítja a szablyája markolatát. Az egyik humanista leereszkedően útba igazítja.)
Hajcsár Ehellős: – Nos… szóljon először a héber tüzérségéhez, ugyanis ők vannak a legkevesebben és nem oly lelkesek, úgy látom!
(Hunyadi János most sem érti, de mivel vészesen telik az idő, jónak látja ha a humanistákra hallgat.)
Hunyadi János: – Bátor héber tüzéröim, kik móresre tanítsátok a gaz tereket! Ím hát, harcba szólítalak ebben a nagy órában, melyben eldől hazánk sorsa…
(A haza szóra a két humanista apród forgatja a szemét, de még mielőtt megszólalhatnának, a héber tüzérek köréből kiemelkedik Júda Efraim és egy kisebb ágyúgolyóbist vesz a kezébe.)
Júda Efraim: – Urunk, kormányzónk! Mi héber tüzérek vallási okokból mégsem tudunk együtt harcolni a többi zsoldossal, ugyanis a csata napja épp sabbathra esik, és ha nem is mozdulunk el az ágyúk mellől, kiszámoltuk, hogy az ágyúgolyóbis másfél mérföldre is eljut, s az már sértené a szent törvényeinket…melyek szerint tilos minden…
(Hunyadi János arca vereslik, mint a rák, és mennydörgő hangon kezdi letorkolni a héber tüzérséget.)
Hunyadi János: – Hogy aprítana föl a jerusálemi sakter! Nem lösz itt haza, ha most vonakodtok harcolni! Ebadtái! A zsoldot bezzög mögkaptátok!
Júda Efraim: – Csakhogy az szerződésben, amit az írástudókkal kötöttünk, Izraelre mondom, benne foglaltatik, hogy vallási ünnepeinket ugyanúgy megülhetjük mint a katholikusok, és kényszerrel sem vehetnek rá az ellenkezőjére!
(Hunyadi Jánosnak majd kipattan a szeme idegességében, az apródokhoz fordul, kérdőre vonva őket.)
Hunyadi János: – Ki skribálta azt a szörzödést? Az ördög fattyát!
Hajcsár Ehellős: – Uram! Csigavér! Napnyugaton már csak így kötik a szerződéseket, hisz figyelembe veszik a zsoldosnak jelentkezők religiojat, nemzetiségét és azt is, hogy ember, némber vagy még nem suffragált ez ügyben. Ha kivételeznénk, akkor bármikor sanctionalhatna minket a Német-Római Birodalom és a legkeresztényibb francia király…
Hunyadi János: – Ebből ölég! Fogy az idő! Ha ebadtái nöm harcolnak, nosza akkor szólok az egyebekhez. Kik a következő, hogy is mondtátok… lögkisebbségek?
Dúló Béla: – Hát a lovári pattantyúsok jóuram! De szóljon a vezetőjükhöz, Lajkó Fáraóhoz, a többiek vakon követik őt.
(Hunyadi János megembereli magát, a pattantyúsok felé fordul, majd néven szólítja a vezetőjüket.)
Hunyadi János: – Fáraó! Lépj elő nemös vitézöm, hadd lássam, mily bátor fia vagy te a hazának!
(Dúló Béla visszafogja Hajcsár Ehellőst, aki a haza szó hallatán barackot akar nyomni Hunyadi János fejére. Ez utóbbi türelmetlenül:)
Hunyadi János: – Hát mit késlöködsz? Én vagyok a te urad, parancsolód! Állj fel ha szólítalak!
(a pattantyúsok közül kiemelkedik egy fiatal legény, bőrsisakját a kezébe veszi és hajbókolva nyögi ki a várkapitánynak)
– Jóurunk! Fáraó vajdánk nincsen itten, hogy üssön beléje az istennyila, mert vasra verték pár nappal ezelőtt, hisz acélozott…
(Hunyadi megrökönyödve)
– Az én tömlöcömben lakozik?! Hát ki fog titeket vezötni?! Az meg mi, hogy acélozás? Válaszolj, különben halál fia vagy!
– Jóurunk! Hát az úgy vagyon, hogy éccaka, mikor a sereg nagyrésze horkol, Fáraó összvegyűjti a páncélingöket, tőröket s egyéb vasakat, majd eladja a némötnek, aki havonta eccer erre jár….
(Hunyadi János leveszi a sisakját, kiengedi hosszú, szürke haját, majd tépni kezdi, minekutána előrántja kardját, azzal hadonászik.)
Hunyadi János: – Munkakerülők! Tolvajok! Hadd lám, hadd lám ki fia-borja van még köztötök! Ebadtái!
(a humanisták megrémülve a nyers erőszak látványától, urukat csillapítják, s a zsoldoslistát böngészik, keresik a következő csoportot, akikhez uruk szónokolhatna, Hajcsár Ehellős Hunyadi fülébe súgja.)
Hajcsár Ehellős: – Uram! Telik az idő! Most vagy soha… szóljon a horvát huszárjaihoz! Leghűségesebb katonái ezek uram! Vérben viharban edzett hadfiak! Az adriai szirén hős magzatjai!
Hunyadi János: – Hát ti horvát huszárjaim! Mörre vagytok a töngernyi sokaságban!? Vonjátok ki kardotokat! Szalutáljatok! Hajrá a gaz terekre, a hazáért!
(a várudvaron minden vitéz összenéz, nem értik, hogy mi ütött a várkapitányba, majd egyikük, akit sokan meglökdöstek s szólásra unszoltak, kiáll a sorfalból, majd felkiáltja)
– Hunyadi urunk! Münk zöld lúról, dogos pattantyúsról meg üvegtótról hallottunk, de még hírből sem ismerünk horvát huszárt! Mi fán terem a? Nincs horvát itt miközöttünk!
(a sokaságból egy gúnyos hang is kihallatszik)
– Megint túl sok babgulyást evett osztán félrebeszél!
– Fingik az esze! Már mindenütt tereket lát!
(rendezői utasítás: és így tovább pár gunyoros megjegyzés)
(a seregben mindenfelé nevetés tör ki, vannak akik hasukon fetrengenek, a humanisták arcáról lehervad a vigyor, és kezdik érezni a veszély fémes izét a szájukban, amint a toporzékoló Hunyadi le akar menni, hogy lekaszabolja az illetőt, hisz zsoldosgyilkolásért Hágába citálhatják a kormányzójukat, s magukat is.)
Hajcsár Ehellős: – Urunk! Erre most nincs idő, mindjárt itt a terek!
Hunyadi János: – S ki száll völe szömbe ha mögérkezik! Nosza válaszoljatok tentafosók! Nincs vitézöm! Egy söm! Valaki titokban kicserélte söregemet!
Dúló Béla: – A szerbrácokba mindig bízhat, hisz ők a terek első prédája! Szóljon nemes vitézéhez, a Dugovics nevűhöz!
(Hunyadi János a kétségbeesés ormain és a megbolondulás határain még utolszor megpróbálja).
Hunyadi János: – Dugovics jó vitézöm! Tebenned bizakodom én s egész hazád! Vezesd szebrácaidat (lopva hátranéz a humanistáira, hogy jól mondta-e, azok bólogatnak) győzelemre! Fel a várfokára!
(Dugovics duzzogva egy hordón ül, és egyre mérgesebb ábrázattal figyeli Hunyadi szózatát).
Dugovics Titusz: – Elég legyen! Én nem küzdök érted Hunyadi! Senki sem kényszeríthet, hogy saját vérem ellen harcoljak, hisz jól tudom, drága testvéremet janicsárnak vitték gyermekkoromban, s mi van, ha netalán vele zuhannék a halálba a fehérvári öregtoronyról? Amilyen a sors, ez éppenséggel megtörténhet! Szóval én nem harcolok teérted Hunyadi!
Hunyadi János: – Áruló! Vörjétek vasba! Hát mind mögkergültetek? Csak benned bízom már Magyar Bulcsú lovashadvezér! Állj fel! Szólalj mög! Hát hun vagy hűségös vitézöm!?
(a páncélozott sokaságból előterem egy medvetermetű vitéz, ám sodronying és buzogány helyett finom velencei selyemben pompázik, térdig érő, indákkal hímezett ruhát visel, arca kifestve, mint egy metreszé, hosszú, derékig érő haját bekondorította. Hunyadinak káprázik a szeme, mintha rémet látna.)
Hunyadi János: – Eszöm vesztem! Hisz nincs farsang?! Miféle maskarát csináltál magadból hű Bulcsú vitézöm?
Magyar Bulcsú: – Intolerancia! Úgy öltözködöm, ahogy akarok, s ezentúl Bulcsának nevezzen Hunyadi uram, hisz én a némber nem mellett suffragáltam!
Hunyadi János: – Mi ütött böléd te terekvérivó? Mért böszélsz úgy, mint holmi humanista?! Ártottak az eszednek Bulcsú vitöz! Eridj szedd magad vasba, közel az ősellen!
Magyar Bulcsú: – Jobbágyészjárású! Mucsai vadember! Nem tiszteli a firenzei divatot! Hát küzdjön veled az, aki oly bárdolatlan, mint te vagy!
(Ennek hallatán Hunyadi szeme lángba borul, és mint egy ketrecbe zárt oroszlán, vadul tombol, Hajcsár Ehellős pedig Dúló Béla egyetértésével és támogatásával gyorsan kupán vágja a kormányzót, aki összve esik a lovagi-tornákhoz használt emelvény tornyocskájában, majd Hajcsár Ehellős kijelenti, hogy kezükbe veszik a vár sorsát, hisz eddig is az értelem kellett volna kormányozza az országot, nem a brutális esztelenség.)
(Eközben a toronyőrök jelentik, hogy feltűnt a török a láthatáron, órák kérdése már, és megkezdi az ostromot, Hajcsár Ehellős és Dúló Béla kupaktanácsot tart, majd bölcsen, és teljes egyetértésben határoznak):
Hajcsár Ehellős: – Mondd Béla, voltaképpen láttál te már gaz törököt, vagy csak azt tudod róluk mit a főkapitány mondott és öszvehordott?! Hogy a patás ördögök maguk, kereszténységünk pusztítói, országunk megrontói és egyéb unalmas phrasisokat. Pedig gondolj bele mi mindent adtak vala a muzulmánok, izmaeliták és böszörmények a világnak!
Dúló Béla: – Arithmetikát, az orvoslás tudományát, az építészet titkait, s ezen felül literaturát… Sevilla, Córdoba…
Hajcsár Ehellős: – Bizony, bizony s a lajstrom véghetetlen! Nem is hódítok, ők, hanem inkább művelők, s mivelhogy a déli országrészek elnéptelenedtek, így is úgy is kellenek új telepesek…
Dúló Béla: – A szultánjukról pedig az a hír járja, hogy rajong a csillagvizsgálásért, s kedveli a humanistákat! Bölcs, kiművelt emberfő lehet, nem oly mucsai, mint ez itten!
(belerúg a földön eszméletlenül fekvő Hunyadiba.)
Hajcsár Ehellős: – Úgy van! Mihaszna barbár!
(ő is rúg egyet a kormányzóba.)
(A humanisták gyorsan intézkednek, minden készen áll tervük végrehajtásához, a kapuőrökhöz futnak és megparancsolják nekik, hogy nyissák meg a kaput a török előtt, mert meg vannak győződve arról, hogy végül meg tudnak velük egyezni, s a terek-magyar paktumtól, melyet nemsokára megkötnek, felvirágzik majd az ország, melyet mesterséges gyűlöletkeltéssel uszított a nagyszerű Terek Birodalom ellen Hunyadi János kormányzó s egyéb gaz hívei.)
(Pataki Tamás paródiája)