Panaszt nyújtott be a Közbeszerzési Hatósághoz a szegedi közétkeztetésre kiírt tenderen induló S-Gast Kft., miután a helyi szocialista vezetésű önkormányzat jogi bizottsága érvénytelenítette a cég pályázatát – erről számolt be a Szeged Ma. Páger Zsolt, az S-Gast Kft. üzletfejlesztési igazgatója a portál kérdésére megerősítette, hogy ők tették a legelőnyösebb ajánlatot. Hozzátette: nagyon úgy tűnik, hogy mégis a legmagasabb árajánlattal pályázó, a pontozási szempontok szerint az utolsó helyre szoruló Suli-Host Kft.-t hirdették ki győztesnek. Páger Zsolt jelezte, bár felmerült, hogy azért zárták ki a tenderből az S-Gast Kft.-t, mert az önkormányzat kirívóan alacsonynak minősítette az árajánlatát, de ez nem lehet a valódi ok. – A pályázók árajánlatai között csupán egyszázaléknyi különbség volt, ezt maga az illetékes alpolgármester is elismerte a helyi sajtónak – fűzte hozzá.
Az üzletfejlesztési igazgató kitért arra is, hogy már csak azért sem érti az önkormányzat jogi bizottságának döntését, mert csaknem egymilliárd forintos beruházást hajtottak volna végre, többnyire önkormányzati ingatlanokon. – Részletes tervet nyújtottunk be, amelyben kifejtettük, hogy összesen kilenc önkormányzati intézményben szeretnénk európai színvonalra emelni a korábban is főzőkonyhaként működő egységeket. Ezzel az önkormányzat vagyona gyarapodott volna, de ez az értékelési szempontok között nem szerepelt – hangsúlyozta Páger Zsolt. Mint mondta, most jogi lépésekkel igyekeznek elérni, hogy a Szegeden kialakult rossz közbeszerzési gyakorlat megszűnjön.
Az S-Gast Kft. és a Suli-Host Kft. mellett a harmadik induló a Junior Vendéglátó Zrt. volt. Boros Attila, a társaság cégvezetője lapunknak elmondta, hogy őket egy apró formai hibáért zárták ki. – Százalékjelet raktunk oda, ahová szerintük nem lett volna szabad, mi ezt másképp gondoljuk. Ráadásul ahhoz képest, hogy egy csaknem ezeroldalas, iszonytatóan nagy anyagról volt szó, nem szakmai kifogásokat tettek – tette hozzá Boros Attila.
A mintegy 14 ezer főt kiszolgáló, éves szinten jócskán milliárdos nagyságrendű szegedi közétkeztetés körüli ügyekről a Szeged Ma már több alkalommal írt. A tevékenységet ellátó Suli-Host Kft. ötéves szerződése a 2014/15-ös tanév végével járt le, az abban lévő plusz ötéves opciót 2014 végéig nem érvényesítette az önkormányzat, hanem új, nyílt tender meghirdetése mellett döntött. A Közbeszerzési Döntőbizottság egyszer, tavaly tavasszal már megsemmisítette a 2016–2023 közötti szegedi közétkeztetésére kiírt közbeszerzési eljárást, emellett különböző szabálytalanságokra rámutatva félmillió forintos büntetéssel is sújtotta az önkormányzatot, illetve új kiírás megjelentetésére kötelezte. Azzal, hogy csúszott a tender, egy évvel meghosszabbították a Suli-Host szerződését.
Az üggyel kapcsolatban kerestük a szegedi önkormányzatot, de lapzártánkig nem kaptunk választ kérdéseinkre.