– Az Európai Unió tagállamainak közvéleménye széles körben elutasítja a nagyarányú migrációt, ám földrészünkön továbbra is nagy probléma, hogy tömegesen és ellenőrizetlenül jutnak be migránsok – közölte lapunkkal Nógrádi György. A feszült helyzetet fokozza, hogy a képzetlen tömegek veszélyes elegyet alkotnak az Európában működő szélsőséges iszlám propagandával – tette hozzá. A biztonságpolitikai szakértő felhívta a figyelmet: többször is előfordult, hogy a társadalom peremén élő migránsokat szalafista, dzsihadista imámok akár hónapok leforgása alatt radikalizálták.
A migrációval kapcsolatban a nemzetállamok felelősségét hangsúlyozta lapunknak az európai hírszerzést és biztonságpolitikát elemző, brüsszeli székhelyű intézet, az ESISC programigazgatója: „Bár az amerikai titkosszolgálatok figyelmeztették a spanyol hatóságokat, hogy nagyon magas a kockázata egy barcelonai terrortámadásnak, a Las Ramblas környékén mégsem végezték el a szükséges biztosítást a spanyol nemzetbiztonsági szervek.”
Evgenia Gvozdeva felhívta a figyelmet: Európa államainak első lépésként nemzeti szinten kell rendezniük a bevándorlás kérdését, mivel az utóbbi évek terrortámadásai közül számos esetben a nemrégiben bevándoroltak közül kerültek ki a merénylők. Az elmúlt években a legnagyobb számú migránst befogadó Németországban a leginkább érzékelhető ez az összefüggés: főként a migránsáradattal érkezők követtek el terrorcselekményeket.
– Komoly probléma, hogy a muszlim bevándorlók körében termékeny talajra talált a dzsihadista toborzás, a szalafista papok és az Iszlám Állam (ISIS) propagandája könnyen befolyásolja azokat, akik nem képesek integrálódni a társadalomba – közölte a programigazgató. Hozzátette: a bosszúvágyra felépített, könnyen fogyasztható szélsőséges ideológiák akár többedik generációs bevándorlókra is hatással vannak.
– Többször előfordult, hogy olyanok váltak az ISIS eszközeivé, akik korábban nem voltak az iszlám hívei, így a probléma nem önmagában a mohamedán vallással van, hanem a szélsőséges ideológiákkal. A támadásokat elkövetők gyakran csak nagyon felületesen ismerik az iszlámot, jórészt csak a terrorpropaganda által a kontextusukból kiragadott jelszavak jutnak el hozzájuk – jegyezte meg.
– A radikális eszmék terjedésének a hosszabb távon történő megállításához nem elég az ISIS-t felszámolni, hanem szükség van a nagyhatalmak felelősségteljes és átgondolt közép- és közel-keleti, valamint észak-afrikai politikájára is – közölte Evgenia Gvozdeva.
Hazánk az egyik legbiztonságosabb hely a világon
Terrorfenyegetettség szempontjából Magyarország a kilencedik legbiztonságosabb turisztikai célpont a világon a brit külügyminisztérium jelentése szerint. „A kormány következetes biztonságpolitikája, a több tízezer rendőr és katona erőfeszítései és a hatóságok helytállása miatt alakult úgy Magyarország biztonsági helyzete, hogy hazánkat egy brit felmérés szerint a kilencedik legbiztonságosabb úti céllá választották” – reagált Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója. (MTI)