– Nincs déjá vu érzése attól, hogy ugyanazokat a vádakat kapja meg a mai konzervatív kabinet, mint az önök kormányzása idején? A különbség csupán az, hogy akkor kifosztott, kiszolgáltatott volt az ország.
– Ebben a változatlanságban benne van az elmúlt több mint negyedszázad baloldali mentalitásának fantáziátlansága, de még régebbi az 1945 utáni jó pár évtizedes szovjet megszállás alatti elbutító oktatáspolitika következménye. És mindennek eredményeképpen a kontraszelekció, amely a mai napig érezteti a hatását. A történelem azt bizonyítja, hogy ha a kormányzat és az ország lakossága fontosnak tartja a nemzeti éthoszt, az kiváltja ennek a furcsa kozmopolita baloldalnak az ellenszenvét. Pedig van, aki érzékeli náluk is, és felismerte e kötődés jelentőségét. Nem látom azonban a baloldalon a változás esélyét a balliberális szellemi túlsúly és médiafölény miatt.
– Ezek szerint úgy gondolja, hogy mégiscsak mutatkozik némi távlat a baloldal előtt?
– Igen, de megjövendölhető: nem lesz népszerű az utódpárton belül egy ilyen irányzat vagy törekvés. A liberális baloldal pressziójától nem hiszem, hogy szabadulni tudnának. Az MSZP amúgy is a politikatörténet egyik legnagyobb balekja, mivel összefogás címén mindig szétosztatják vele lehetséges mandátumai egy részét, illetve átengedi a mandátumait a többi miniatűr balliberális alakulatnak és a lehetséges riválisainak.
– És ha az ezerszer zátonyra futott balos összefogás egyszer mégis működésbe jönne?
– Még az összefogást is nehezen lehet elképzelni. Hiszen ki ülne a trónra? Egyrészt ha nem a volt miniszterelnököt engednék oda, rögtön kitörne a ribillió. Másrészt még működő kormányt sem tudnának állítani. Kizárólag a hatalmas, külföldről is vezérelt médiatámogatottság révén tudnak fennmaradni. Ha az új MSZP-elnök komolyan mondta, hogy össze lehetne fogniuk Gyurcsánnyal, már az első mondatai a rossz sejtéseket igazolják.
– Az emberek feje persze nem is a hazai baloldal, hanem a brüsszeli csúcsvezetés alkalmatlansága miatt fáj az utóbbi időben. Ön szerint milyen vezetői tehetségre vall az, ahogyan a briteket hagyták kilépni az Európai Unióból? Holott sokan részben az angolok miatt voksoltak igennel az uniós népszavazáson.
– A britek részvétele az unióban mindig is ambivalens volt. Lord Palmerston mondta: Angliának nincsenek barátai, csak érdekei. Európaiak, de nem tartoznak a kontinenshez, és ez meghatározza az alapállásukat. Csak Skóciában, Észak-Írországban és főként Londonban szavaztak többségben a bentmaradásra. A vidéki Anglia és Wales nem szűnt meg gyanakvással tekinteni a külföldre. Meglett persze a böjtje annak is, hogy Nagy-Britanniát bele akarták rángatni az erőszakos brüsszeli centralizációba. Ez érthetően heves ellenállást váltott ki. Azt hiszem, mégis De Gaulle-nek volt igaza annak idején.
– A kérdés önként adódik a Brexittel kapcsolatban: jó ez nekünk?
– Nekünk egyértelműen kedvezőtlen a britek kiválása, mivel jelentős anticentralizációs fékező szerepet töltöttek be. Így most nem lehet tudni, hogy az alapítók, a liberális mag vajon még erősebb hatalomkoncentrációra tör-e, és még több jogot akar-e elvonni a nemzetállamoktól. Ha így tenne, további népszavazások és kilépések is lehetnek. Az egyet nem értés most nem is a központosító, az Európai Egyesült Államok létrehozásán dolgozó tendenciák miatt állt elő. A konfliktus igazi forrása az ezzel összefüggő brüsszeli bevándorláspártiság.
– Elemzések szerint a britek elszakadási döntésében is ez játszotta a meghatározó szerepet.
– Valóban, és ez komoly veszélyeket hordoz a jövőben is. A népek előbb-utóbb nem elégszenek meg a puszta tiltakozással. Amennyiben nem konszolidálják a migrációs folyamatot, abból nagyon nagy bajok lehetnek, és Európa léte is végveszélybe kerülhet még ebben az évszázadban.
– Mi lehet a megoldás?
– Csakis az illegális bevándorlás teljes leállítása. Erre akkor nyílhat esély, ha az Európát uraló liberális hatvannyolcas nemzedék meghallja a tömegek hangját és hajlandó visszalépni a jogkorlátozó, migrációerőltető terveitől. Ez kiutat jelentene azoknak a nemzeteknek, amelyekben megmaradt az önérvényesítés igénye. Emlékezzünk: az Európai Unió közös piacnak indult, ami nagyobb mozgásteret biztosított a nemzeti önállóságnak. Ehhez a modellhez kellene visszanyúlniuk.
– Már ha el nem küldik a vezetőket a nemzetek polgárai előbb, mint ahogy be tudnák betonozni a pozícióikat.
– Én azért nem becsülném le a manipulációs lehetőségeiket. Az internet már önmaga olyan befolyásolási eszköz, amellyel el tudják érni, hogy hamis többségtudata legyen egy liberális társaságnak. Jó példa erre a Brexit kommunikációja, hiszen előtte jóval kevesebbet lehetett arról hallani, hogy milyen következményekkel járhat az angolokra nézve a kilépés, most viszont csak azt szajkózzák mindenütt, mekkora hibát követtek el a többségbe került szavazók. Tudomásul kell venni: ma már nincs sajtószabadság – csak sajtótulajdonosi szabadság van. Persze az unió élén sem állnak olyan történelemformáló személyiségek, mint annak idején a konzervatív Schuman, Adenauer, De Gasperi. A nyugat-európai oktatási rendszer sem termel világlátás szempontjából igazi nagyságokat.
– Figyelemreméltó, hogy csupán mi kértük, illetve a magyar miniszterelnök, hogy fontolják meg a brit polgárok a kilépést.
– Orbán Viktor jelentős személyisége lett az uniónak. Rendelkezik azzal a képességgel, amely csak igen kevesek sajátja: az előrelátással. Ez most is megnyilvánult, például a határvédelem megerősítésének kérdésében. Pedig hogy ostromolták nyugaton és a hazai baloldalon! Az események azután a magyar kormány nézeteit igazolták.
– Úgy fest, hogy ez a siker csak olaj volt a tűzre.
– Eszköztelen a baloldal, mert nincs hasonlóan versenyképes vezetője, és ettől frusztrált. A kisszerű rágalomözönből nem lehet megélni.
– Olyan érzése is lehet az embereknek, mintha a migráció csúcsra járatásával a végletekig fel akarnák bosszantani az európai lakosságot.
– Ez a fejlemény a nemzettudatát veszítő liberális felfogás céljait szolgálná. Akinek viszont nem mindegy, milyen civilizációjú népesség tölti be ezt a földrészt 100-200 év múlva, az gondol a jövőre és ellenáll a liberálisok agresszivitásának. Ők azt hiszik, hogy a jelenlegi nehézségeket megoldja idővel a keveredés, és egy egységes európai masszában már nem kell holmi hazafias törekvésekkel bajlódniuk.
– A magyarság mindig befogadó nemzet volt. A szakértők szerint viszont a migránsok zöme egyáltalán nem akar integrálódni. Inkább azt várják, hogy hozzájuk idomuljon az őslakosság.
– Egy népesség számára mindig is erőtöbbletet jelent, ha van saját szokásrendszere, meggyőződése, hite. Mindezzel a bevándorlók rendelkeznek, szemben az európai lakossággal, amelyből a szüntelen presszióval kiölték ezeket a túlélési tulajdonságokat az utóbbi évtizedekben a magukat politikailag korrektnek valló erők. A nagyrészt muzulmán beáramlók persze hogy nem akarnak integrálódni a helyben élőkhöz, ha egyszer érzik a szilárd világképből táplálkozó erőfölényüket!
– Egyes jelek szerint éppen azok devalválnák a demokráciát, akik szavakban istenítik. A megbízhatatlan népek helyett az álcivil szervezeteiket akarják hatalomhoz juttatni. A népességet meg addig zaklatják, amíg el nem fogadja ezt az abnormális helyzetet.
– Nemrég hallottam egy dán újságíróról, aki a könyvében feltárta, hogy Németországban egymillióan vannak, akik valamelyik befogadással foglalkozó segély-, illetve emberi jogi szervezetnél dolgoznak. Dühödt támadássorozat indult ellene, mivel az elevenére tapintott egy érdekközösségnek. A demokrácia körülhatárolatlan fogalom, akárcsak az európaiság, és ezzel élnek vissza. Sokszor elképesztő, normális ésszel elképzelhetetlen döntéseket hoznak ezek nevében. Például a lengyeleket az alkotmánybírósággal kapcsolatos intézkedések miatt pellengérre állítják, miközben több országban, többek között a demokrácia etalonjában, Nagy-Britanniában vagy Hollandiában ilyen intézmény nincs is.
– Sokak szerint egyfajta ideológiai, haladó alapon felsőbbrendű, balliberális felsőházként akarnak meghatározni mindent, még azt is, lehet-e egy nemzetnek véleménye, kiket fogadjon be saját hazájába. Megváltoztatható ez? Jobb belátásra téríthető, megállítható Brüsszel a referendum révén?
– Elfogadhatatlan, ha erőszakot akarnak tenni a jogrenden. Márpedig Brüsszel ezt cselekszi, amikor éppen az európai jogszabályok be nem tartására, a határok védelmének elhanyagolására készteti a tagállamokat. Hasonló kérdés a migránsok kötelezően előírandó befogadási kvótája is. Abban bízhatunk, hogy a jelek szerint a közvélemény már kiokosodott és átlát a szitán. Ma már sokan mérlegre tudják tenni, jó-e az nekünk, ha ennyien beözönlenek az országba. Mondjuk ki bátran: nemzeti önvédelemről van szó, amelyből mindenki kiveheti a részét, ha elmegy szavazni a referendumon és dönt saját maga és családja jövőjéről. Ne legyen senki naiv: a kérdés nem pusztán arról szól, hogy mennyi külföldit akarnak betelepíteni, hanem arról is, hogy a kormány kap-e támogatást az ország lakóinak megvédéséhez és a nemzeti identitás megőrzéséhez.
– A nemzeti öntudatunk megerősítéséhez mindenesetre hozzájárult a magyar futballválogatott sikere a kontinensbajnokságon. Mintha végre egybekovácsolódott volna a magyarság.
– Tipikusan magyar történet ez. Amikor azt hisszük, hogy már minden veszve, a rengeteg munka és erőfeszítés végre meghozza a gyümölcsét. A „romlásnak indult hajdan erős magyar” Kossuth apánk szellemével, elszántan reagál a sok megaláztatásra. Elvesztett, ám dicsőséges szabadságharcokat vívott nemzetek képesek ilyen feltámadásra. Megmaradásunk roppant fontos tényezője ez a tulajdonságunk. Mindig ott bujkál bennünk ez az életerő, és a megalázottság éveit követően aztán egyszer csak felszínre tör. Ez segített minket Világos, Trianon, majd az ’56-ot követő megtorlás után is. Azzal biztat bennünket a mostani siker a méltatlan összehasonlítás kockázatával is, hogy a nemzet egymásra találása a lelki atmoszféránk sajátos tulajdonsága. Biztos vagyok benne, hogy ezeknek az örvendetes fejleményeknek a jövőre nézve is lesznek pozitív kihatásai. A nyugati társadalmi viszonyok látható hanyatlása miatt – az ezzel járó veszélyek mellett is – érdemes küzdeni „erőnk szerint a legnemesbekért”.
Mentés