Kiemelte: azokból, akik 1956. október 25-én a Kossuth térre jöttek megismételni a 23-ai eseményeket, „fékezhetetlenül tört elő a lelkesedés”, a megmaradni akarás, ám a legaljasabb dolog történt velük. „Nem nyílt harcban, nem szembenézve, hanem aljasul, a háttérből, leplezve dördültek el azok a lövések”, amelyek annyi ember életét követelték – mondta. Hozzátette: minden országnak létezik „salakja, amelyik hajlandó felvállalni a szabadságét küzdő életek pusztítását”.
A volt miniszterelnök kitért arra is: a magyarság megmaradásának titka, hogy „ha bennünket történelmi balszerencse ér”, annak „emléke éltető erővé válik a következő századokban”. A Kossuth téren meghaltak emléke is a magyarságeszmény és a megmaradás erőforrása.
Boross Péter felidézte: a Kossuth téri sortűz indította el 1956-ban az igazi harcokat, az itteni áldozatok vére „kiáltott a magasba, hogy ez így nem mehet tovább”. Hozzátette: ezért volt 1990 után fontos cél annak felkutatása, hogy mi történt, ki lőtt. A nagyhatalmi megállapodások keretében létrejövő rendszerváltoztatás idején azonban nem sikerült megnevezni és felelősségre vonni az igazi bűnösöket – jegyezte meg.
A túlélőknek ez akkor nagyon fájt, „de már késő volt”. Azok a diktatúrák ugyanis, amelyeknek időt ad a történelem, mindig „megússzák” a felelősségre vonást. E rendszerek megváltoznak, „megtanulnak mosolyogni” és nem „rögtön ütni”, és a világ nyugati felén is más benyomást keltenek, talán meg is kedvelik őket – mondta Boross Péter.
Boross Péter volt miniszterelnök, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnöke beszédet mond az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapja alkalmából tartott megemlékezésen a Budapesti Mûszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen.
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
De „mi megtanultuk a magyar történelmet”, hogy az elveszített harcok üzenete elementáris erővel tör elő újra meg újra – tette hozzá.
A megemlékezés végén Boross Péter és Kövér László, az Országgyűlés elnöke megkoszorúzta az áldozatok emlékművét.
Az ünnepségen részt vett mások mellett Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes, Steinbach József református és Márfi Gyula katolikus püspök, valamint az 56-os szervezetek képviselői.
Az 1956. október 25-én az Országház előtt békésen tüntető több ezres tömegre leadott sortűz áldozatainak száma máig bizonytalan. Egyes források néhány tucatra, mások több százra teszik a halottak számát.
