Biszku Bélát az ügyészség a rendszerváltás után 23 évvel, 2013 októberében vádolta meg elsősorban az 1956-os forradalom utáni, fegyvertelen civilekre leadott, halálos áldozatokat követelő sortüzek miatt. Tavaly decemberben a megismételt elsőfokú eljárásban a Fővárosi Törvényszék nem jogerősen két év három év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a 94 éves vádlottat háborús bűntett miatt, ám fellebbezések folytán másodfokon a Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik a büntetőper.
A csütörtöki rendezvényen Rainer M. János történész azt mondta: Biszku Béla a forradalom idején egy közepesen jelentéktelen funkcionárius volt, kerületi párttitkár. A forradalom leverése után azonban rögtön a pártvezetés nyolctagú operatív vezetésébe került, majd 1957-ben belügyminiszter lett. Biszku jól ismerte Kádár Jánost, és az 1960-as évek közepéig viszonylag szoros kapcsolatban voltak.
Hozzátette, Biszku Bélára a „rossz zsaru” szerepét osztották a Kádár-rendszerben. Ő volt a keményvonalas, ortodox, sztálinista pártvezető egyik megtestesítője. Egyes esetekben mégis ettől eltérően cselekedett. Amikor 1968-ban a szocialista országok „baráti segítségnyújtás” keretében megszállták Csehszlovákiát, a katonai akcióban való magyar részvétel ellen szavazott az akkori legfelsőbb párttestület, az MSZMP Politikai Bizottságának minden tagja, köztük Biszku Béla is. Az akcióban aztán Kádár János döntésének megfelelően a Magyar Néphadsereg mégiscsak részt vett – idézte fel a szakember.
Nagy Imre kivégzéséről a történész elmondta: 1957 januárjában Budapesten egy titkos nemzetközi politikai tanácskozáson merült fel Nagy Imre felelősségre vonása, amelyről Kádár János egyeztetett Nyikita Hruscsov szovjet pártvezetővel. A magyar párvezetés tagjai kivétel nélkül egyetértettek a Nagy Imre elleni eljárással.
Az 1990-es rendszerváltáskor még a pártvezetés legfelső, szűk csoportjából is tucatnyian életben voltak, Biszkun kívül például Aczél György, Földes László, Fock Jenő, Gáspár Sándor, Nyers Rezső, Uszta Gyula tábornok. Ma már ebből a körből Biszkun kívül csak Nyers Rezső van életben – jegyezte meg Rainer M. János.
Kifejtette azt is: a szovjet rendszer jellemzője volt egyfajta bürokratikus automatizmus, amelynek megfelelően többnyire nem volt szükség a konkrét ügyekben külön utasításokra, ment minden az elvárt módon, mindenki tudta a dolgát egyfajta informális rendben, ezért sem mindig könnyű évtizedekkel később konkrét felelősöket találni.
Gellért Ádám nemzetközi jogász szerint Biszku Béla az 1956 utáni megtorló eljárásokban, köztük a Nagy Imre-perben annyiban mindenképpen érintett, hogy az eljárások megindulásához, lefolytatásához szükséges politikai határozatok előterjesztéseit belügyminiszterként ő jegyezte.
A szakember felidézte: Kádár Jánosnak a Nagy Imre kivégzésével záruló koncepciós perrel kapcsolatos hírhedt megjegyzése, miszerint „szabad folyást kell engedni a törvényes eljárásnak”, kísértetiesen emlékeztet Horthy Miklósnak az elutasított kegyelmi kérvényekhez államfőként fűzött egykori kommentárjára.
Gellért Ádám szerint súlyos hiányosságokban szenved a Biszku belügyminiszteri tevékenységét vizsgáló ügyészségi eljárás. Továbbá szóvá tette azt is, hogy az 1956 utáni, megtorló jellegű perek iratanyaga javarészt még mindig feltáratlan.
Németországban az elmúlt negyedszázadban százával indultak olyan eljárások, amelyekben a pártállami rendszer funkcionáriusait, bíráit, ügyészeit vonták felelősségre – tette hozzá.
Hoffmann Tamás nemzetközi jogász, a jogtudományi intézet munkatársa arra hívta fel a figyelmet, hogy az ilyen ügyekben alkalmazandó nemzetközi büntetőjoggal a magyar bíróságok nehezen birkóznak meg, de kétséges az is, hogy a múlttal való szembenézésnek a büntetőeljárás-e a legmegfelelőbb eszköze.
A beszélgetésen felvetődött, hogy Biszku Bélát a kommunista bűncselekmények miatti felelősségre vonás érdekében néhány éve megalkotott lex Biszku alapján is el lehetett volna ítélni. Bár a hozzászólók megjegyezték, hogy ezt a strasbourgi bíróság feltehetően jogszerűtlennek találta volna.