Vádat emelt a Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség hat személlyel szemben, akik 2008 és 2012 között ingyenesen és jogellenesen juttatott parkolóbérletekkel okoztak vagyoni hátrányt Szeged városának és az önkormányzat tulajdonában álló parkolócégnek
– tájékoztatta lapunkat közleményben a Csongrád Megyei Főügyészség. A vádirat szerint a terheltek, köztük a parkolási rendszert üzemeltető gazdasági társaság egymást követő két ügyvezetője, parkolási üzletágának vezetője, valamint három, az önkormányzattól eljáró személy körülbelül 40 millió forint vagyoni hátrányt okozott azzal, hogy több mint 300 kombinált bérletet adott ki ingyenesen a vizsgált időszakban.
A vádlottak padján ül majd Solymos László MSZP-s alpolgármester, Kalmár Gábor kabinetfőnök és Mózes Ervin címzetes főjegyző is.
Ami az ügy hátterét illeti, az önkormányzatnál évente úgynevezett vezetői értekezleteken döntöttek azokról a várossal és a polgármesteri hivatallal kapcsolatban álló személyekről, akik ingyenes kombinált parkolóbérletet kaphatnak. A döntést követően az önkormányzati felelősök átadták azokat a listákat a város tulajdonában álló gazdasági társaságnak, amelyek alapján az ügyvezetők, illetve a parkolási üzletág vezető intézkedésére a bérleteket kiállították, és továbbították az érintetteknek. A vádirat szerint csak 2013. január elsején lépett hatályba az a közgyűlési rendeletmódosítás, amely jogszabályi alapot teremtett a parkolóbérletek ingyenes átadására.
A Fidesz szegedi szervezetének elnöke, Nógrádi Tibor sajtóközleményben úgy reagált, hogy minden jogi és politikai eszközzel élni fognak a közélet megtisztítása érdekében. Tóth Péter önkormányzati képviselő, a Jobbik szegedi elnöke a Szegedma.hu-nak úgy fogalmazott, hogy Mózes Ervin, Solymos László és Kalmár Gábor méltatlanná vált tisztsége további viselésére, így az lenne a legtisztességesebb megoldás, ha azonnali hatállyal távoznának. Rámutatott arra, hogy a soron következő közgyűlési ülésen a képviselő-testületnek bölcs döntéssel fel kell oszlatnia saját magát. Szabó Bálint jogász pedig Botka Lászlót szólította fel, hogy haladéktalanul távozzon ne csak a város éléről, hanem Szegedről is. Emellett a helyszínen tartott sajtótájékoztatón bilincset akart tenni Mózes Ervin, Solymos László és Kalmár Gábor kezére.
Az ügyben megkerestük az önkormányzatot is. Többek között arról érdeklődtünk, hogy a vádlottak távoznak-e tisztségükből. Vécsey Ágnes sajtófőnök közölte, hogy Mózes Ervin válasza megjelent a Délmagyar.hu internetes portálon, és minden tekintetben ezt tartják irányadónak.
A főjegyző ebben a távozásukról nem beszélt, azzal mentegetőzött a vádemeléssel kapcsolatban, hogy két évtizede folytatott gyakorlatról van szó. Leszögezte: a cégvezetők minden esetben törvényesen jártak el, a nyomozó hatóság és az ügyészség álláspontja pedig nem következetes, amit képtelenségnek tart. A Szegedma arról írt, hogy Botka László MSZP-s polgármester megszakította nyaralását, és tegnap kora délután már vezetői értekezletet tartott; a polgármesteri fogadóóra elmaradt.