Az elmúlt fél év azt bizonyítja, hogy a válsághelyzet alapján alkalmazott jogszabályokkal sikerült megvédeni a magyar emberek biztonságát – hangsúlyozta Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a honvédelmi és rendészeti bizottság ülésén. Az MTI tudósítása szerint Papp Károly országos rendőrfőkapitány azt mondta, hogy az embercsempészet és az illegális migráció miatt a válsághelyzet országos alkalmazása indokolt. Tájékoztatása szerint az elmúlt két hétben Ausztria összesen 80 embert akart visszatoloncolni Magyarországra, és ebben az évben 32 embercsempész ellen indult büntetőeljárás. A főkapitány beszámolt arról is, hogy 984-en vesznek részt a határvadászképzésben, szerdán indult a képzés negyedik üteme 189 ember részvételével, 248 jelentkező pedig már átesett az alkalmassági vizsgálaton, vagyis 1421-en már megvannak a tervezett háromezerből.

Az embercsempészet és az illegális migráció miatt indokolt az országos válsághelyzet fenntartása
Kósa Lajos, a testület fideszes elnöke az ülést követő sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a határőrizeti területen lefolytatott eljárások szigorításával az a céljuk, hogy bezárják az eddig létező kiskapukat, és csak az léphessen Magyarország és az Európai Unió területére, akinek megvan hozzá a jogalapja. Rámutatott: a bizottság egy tartózkodás mellett – fideszes és KDNP-s képviselők szavazataival – támogatta az eljárások szigorításával kapcsolatos törvénymódosítást. A politikus hangsúlyozta: a törvényjavaslat messzemenőkig betartja a schengeni és a dublini egyezményt, viszont minden visszaélés előtt bezárja a kiskaput. Felidézte: az ellenzék is többször felhívta a figyelmet arra, hogy jelenleg ha valaki benyújtja menekültstátus iránti kérelmét a tranzitzónában, és 28 nap alatt a kérelme ügyében nem születik jogerős döntés, akkor az ország belsejébe irányítják egy nyílt menekülttáborba, ahonnan egyszerűen továbbutazik Nyugat-Európába.
– Ezzel a lehetőséggel tucatnyian visszaéltek, nem működtek együtt a hatóságokkal, megtévesztő adatokat adtak meg, lassították az elbírálás folyamatát – hívta fel a figyelmet. A Fidesz frakcióvezetője jelezte: a módosítás értelmében amíg nem zárul le a kérelmező ügye jogerősen, addig nem léphet be az ország területére.
Harangozó Tamás, a bizottság MSZP-s alelnöke cinikusnak tartja a kormány hivatkozását, amely szerint a magyar emberek biztonsága miatt szükségesek ezek az intézkedések. A politikus ezzel indokolta, hogy mind a két napirendi pont megszavazásánál tartózkodott. – Eközben a miniszterelnök kedvéért vízumot kapott Pharaon – a közelmúltban elhunyt szaúdi üzletember –, a moszkvai „vízumgyárban” négyezret adtak ki, és Ukrajnában is ezrével kapnak vízumot arra nem jogosultak – hívta fel a figyelmet, hozzátéve, hogy mindez óriási biztonsági kockázatot jelent.