Már 2004-ben a törvényes migráció fokozására hívta fel az Európai Uniót Kofi Annan egykori ENSZ-főtitkár. A ghánai diplomata arra is javaslatot tett az Európai Parlamentben tartott díjátadón, hogy szélesítsék ki a törvényes migráció lehetőségeit a képzett és a képzetlen bevándorlók előtt egyaránt, és a családegyesítés elősegítését is szorgalmazta.
A világszervezet akkori vezetője kijelentette, hogy nemcsak a migránsoknak van szükségük Európára, hanem Európának is kellenek a migránsok.

Kofi Annan már 2004-ben is az érkezők befogadását sürgette az Európai Uniónál
Fotós: Reuters
– Egy zárt Európa egyre gonoszabbá, szegényebbé, gyengébbé és öregebbé válna, ám ha kinyitja kapuit, földrészünk igazságosabb, gazdagabb, erősebb és fiatalabb lesz – fogalmazott. Kofi Annan annak az aggodalmának is hangot adott, hogy bevándorlás nélkül az EU népessége több mint ötvenmillió fővel fog csökkenni századunk derekára az ezredfordulóhoz képest, emellett gazdasági válságokat vizionált, valamint azt, hogy számottevő migráció nélkül kontinensszerte akadoznak majd a szolgáltatások a munkaerőhiány következtében. Szavai szerint az Orosz Föderáció, Japán és más ázsiai országok hasonló problémáit is csak a bevándorlás képes orvosolni.
Figyelemre méltó egybeesés, hogy Ban Ki Mun, az ENSZ következő elnöke a The Guardian napilap egy 2007-es véleménycikkében arról írt, hogy a világszervezet első, 2006 szeptemberében megtartott migrációs csúcsát több mint két évvel korábban – nagyjából a ghánai főtitkár beszédével egy időben – kezdték előkészíteni.
A második migrációs csúcsot egy hónappal később, 2006 októberében rendezték. A dél-koreai diplomata az írásban a modern közlekedési módok által lehetővé vált mobilitást – a migránsoknak a fejlett világba áramlását – olyan lehetőségként említette, amely enyhítheti korunk egyenlőtlenségeit.
Erika Feller, az ENSZ menekültügyi főbiztosa által egy migrációval kapcsolatos, 2004-es előadáson elmondottakból kitűnik: bár már a 2000-es évek első felében is erősen foglalkoztatta a bevándorlás elősegítése a világszervezet döntéshozóit, akkor még árnyaltabban viszonyultak ehhez a kérdéshez, mint napjainkban.
A főbiztos azt fejtegette, hogy veszélyes összekeverni a migránsokat a menekültekkel, és figyelmeztetett, hogy a menekültek egyre erősödő árama bizonyos pont felett migrációs áradatba fordulhat át. Ugyanakkor a diplomata akkor – szemben az ENSZ mai döntéshozóival – elismerte, hogy érzékeny kérdésről van szó, ami árnyalt mérlegelést tesz szükségessé.
Ismert, a világszervezet nemrégiben elfogadott migrációs csomagjának része lenne a határok lebontása és az illegális határátlépéshez kapcsolódó büntetőjogi szankciók enyhítése. Emellett lehetővé tennék a migránsok számára, hogy szabadon megválasszák lakóhelyüket a világban.
Nem mond le a főbiztos
– Valóban rasszistának és idegengyűlölőnek neveztem az egyre inkább tekintélyelvű – bár demokratikusan megválasztott – Orbán Viktort – fogalmazott az ENSZ emberi jogi főbiztosa tegnap kiadott közleményében. Zeid Raad al-Husszein hozzátette, hogy nem fog emiatt azonnali hatállyal lemondani, ahogy azt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter követelte tőle levelében a múlt héten, mert szerinte „itt az ideje szembeszállni az Orbán Viktor-féle zsarnokokkal”. – Az idegengyűlölők és a rasszisták újabban nem zavartatják magukat, köztük például Orbán Viktor sem, aki február elején egy beszédében úgy fogalmazott, hogy nem akarnak sokszínűek lenni úgy, hogy összekeveredjenek másokkal – idézte fel a főbiztos, hogy milyen szavakkal bírálta a magyar kormányfőt az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának 37. ülését megnyitó beszédében február 26-án.