Az egyenként 150 katona elhelyezésére alkalmas bázisok hatékonyabbá teszik Magyarország déli határának védelmét – nyilatkozta a hercegszántói létesítmény ünnepélyes átadásán Simicskó István. A honvédelmi miniszter emlékeztetett: korábban a katonákat a kaposvári és a hódmezővásárhelyi laktanyákban, valamint bérelt ingatlanokban helyezték el.
A kelebiai, a bácsalmási, a madarasi és a hercegszántói bázisok, valamint az utak kialakításában osztrák műszaki egységek is részt vettek, amiért a miniszter köszönetet mondott, és reményét fejezte ki, hogy a jó együttműködés folytatódik.

A honvédelmi miniszter elmondta, 2019-re a korábbi másfélszeresére nő a katonák fizetése
Emlékeztetett arra, hogy Magyarország korábban a visegrádi négyektől is segítséget kapott a határ védelméhez. Simicskó István kifejtette, a honvédség igény szerint segítséget nyújt a rendőrségnek a határvédelemmel kapcsolatos feladatok ellátásában. Jelenleg mintegy háromezer katona szolgál a határon, de a honvédség képes rugalmasan reagálni a változásokra. Hangsúlyozta: a haza védelme nemzeti ügy, hogy soha többé ne gázolhassanak keresztül Magyarországon százezrek. A miniszter arról is beszélt, hogy folytatódik az illetményemelés, 2019-re a korábbi másfélszeresére nő a katonák fizetése. A jövedelememelés mellett az egyéni felszerelés, a ruházat korszerűsítésével, a járműpark cseréjével is igyekeznek hatékonyabbá tenni a katonák szolgálatát. Hozzátette: ennek is köszönhető, hogy az elmúlt fél évben javult a honvédség megtartóképessége. Kaló Péter százados, századparancsnok elmondta, hogy a katonák kéthetes váltásokban teljesítenek szolgálatot a bázison, onnan indulnak például járőrözni és oda érkeznek vissza, ami mintegy 40 perccel gyorsabb reakcióidőt tesz lehetővé számukra a korábbi, bajai elszállásolással szemben.
Elisabeth Ellison-Kramer osztrák nagykövet a rendezvényen arról beszélt, hogy az osztrák haderő műszaki kontingense várhatóan áprilisig teljesít szolgálatot a magyar–szerb határon. Hozzátette: összesen 50 osztrák katona és három civil dolgozik Magyarországon, akik főként útépítéssel, szállítással és különböző háttérmunkákkal foglalkoznak, a határ közvetlen védelmében nem vesznek részt.
A Magyar Honvédség négy határvédelmi bázisának kiépítését tavaly ősszel kezdték meg. A táborokban a katonákat négyszemélyes, elektromos fűtéssel és klímaberendezéssel felszerelt lakókonténerekben szállásolják el. A mintegy 90 konténerből álló bázison a lakóegységeket mosdó, tusoló, teakonyha és mosókonyha, társasági helyiség és konditerem egészíti ki, és ha szükséges, a konténerekre egy emeletet rá lehet építeni, így befogadóképességük bármikor a duplájára növelhető.
Elítéltek a tranzitzónákban
Fogvatartottak végzik a magyar–szerb határszakaszon működő tranzitzónák bővítését, építését – természetesen állandó felügyelet mellett – tájékoztatta lapunkat Orosz Zoltán, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának szóvivője. Mint mondta: két műszakban, összesen hétszáz elítélt dolgozik a munkaterületen, többségük önként vállalta a feladatot. A teljesítésre 60 nap áll rendelkezésre – tette hozzá Orosz Zoltán, egyúttal figyelmeztetett rá: a munkavégzés idejére a tranzitzónákat övező területen munkaterületet alakítottak ki, ahol kizárólag az oda belépési engedéllyel rendelkező emberek, járművek tartózkodása engedélyezett. (N. Á.)