A veszprémi tüntetés szervezője például az a Katanics Sándor volt, aki 2006 és 2010 között MSZP-s országgyűlési képviselő volt, és jelenleg a DK politikusa. A miskolci Herman Ottó Gimnázium tanára, Pilz Olivér a miskolci állatkert igazgatója volt, és Káli Sándor egykori miskolci MSZP-s polgármester bizalmasaként tartják számon. A budapesti Kossuth téren felszólaló diákról pedig kiderült, hogy annak a Dávid Gyulának a fia, aki Puch László MSZP-pénztárnok jobbkeze.
A frissen alakult Civil Közoktatási Platform koordinátora, Ercse Katalin 2012-ben még Bajnai Gordonnal és az Együtt-tel írt alá megállapodást a Hálózat a Tanszabadságért, a Szülői Hálózat nevében, mely szervezetek jelenleg a tanártüntetést szervezik. Az alternatív kerekasztal másik vezetőjéről, Radó Péterről is kiderült már, hogy 1994 és 1996 között, a Horn-kormány idején az SZDSZ-es Fodor Gábor, majd Magyar Bálint által vezetett Művelődési és Közoktatási Minisztérium kisebbségi főosztályát, később a Civil Kapcsolatok Igazgatóságát vezette.

A Soros György által támogatott civilek is részt vettek a tiltakozások szervezésében
A pedagógusok melletti tüntetések szervezője volt a Humán Platform és a Hívatlanul Hálózat is, amelyek bevallottan liberális szervezetek. A Humán Platformot Gulyás Márton irányította, aki korábban annak a Krétakörnek volt az egyik vezetője, amely 2012-ben 35 millió forintot kapott egy Soros György által finanszírozott alapítványtól.
A Krétakör szintén csatlakozott a miskolci tüntetéshez, a ma iskolába nem menő gyermekeknek pedig nemcsak felügyeletet biztosít, de politikai képzést is nyújtana nekik a pedagógus- és a diáktársadalom aktuális megmozdulásainak, tiltakozásainak és követeléseinek elemzésével. A Krétakör mellett a Bajza utcai Milestone Institute is vállalja az iskolát bojkottáló gyermekek felügyeletét. Tanárai között ott van Misetics Bálint. Misetics neve több esetből lehet ismerős: ő a Bajnai Gordon alapította Együtt rendezvényeinek, demonstrációinak ismert vezéralakja, az egyike a Fidesz-székházra támadó személyeknek. Szintén feltűnik a Milestone Institute-nál Udvarhelyi Tessza, az Artemisszió Alapítvány „kommunikációval és szervezetfejlesztéssel” foglalkozó munkatársa, a Város Mindenkié csoport egyik kitalálója és alapítója.
Az Artemisszió Alapítvány vállalt célja, hogy közelebb vigye a migrációt az iskolákhoz. Ez a bevándorláspárti Artemisszió szintén nyilvánosan csatlakozott a Civil Közoktatási Platformhoz, és a pedagógustüntetésen való részvételre buzdította az embereket. Az alapítvány jelentős támogatásokat kapott a Norvég Civil Támogatási Alaptól és a Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítványtól is.
Az oktatás helyzetéről az Országgyűlés ma tart vitanapot az MSZP kezdeményezésére.