Az egyházaknak az élet nagy kérdéseit is érintő, szabad vitákban való részvétele mellett az emberek magánéleti döntéseinek tiszteletben tartásának fontosságát hangsúlyozta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere szombaton Balatonszárszón, ahol a reformátusoknak a reformáció 500. évfordulójára szervezett szárszói konferenciáján tartott előadást. – Fontos, hogy az egyházak részt vegyenek az élet nagy kérdéseit érintő szabad vitákban.
Az ő álláspontjuk segít bennünket abban, hogy például a lombikbébiprogramban egyre jobban érvényesítsük az élet védelmét. Ez a program több ezer meddő házaspárnak nyújt lehetőséget gyermek vállalására. Ezt a lehetőséget a kormány támogatja és szélesíteni kívánja, mert mi örülünk minden így született gyermeknek – jelentette ki a közelmúlt „nézeteltérésére” utalva a miniszter. Mint arról lapunk beszámolt, Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke az augusztus 20-i ünnepi szentmisén veszélyesnek nevezte a lombikprogram támogatásának növeléséről szóló törvényt; mint fogalmazott, ezzel észrevétlenül belopózik a keresztény értékekre építkező társadalom önfeladásának mételye.

A miniszter méltatta a protestánsok történelmi érdemeit
Balog Zoltán interjút adott a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című német lapnak is. – A reformáció vezetett el a magyar közösségtudat kialakulásához – nyilatkozta Balog Zoltán a német konzervatív lap szombati számában. Arra a kérdésre, hogy miért terjedt el oly gyorsan a reformáció Magyarországon, kiemelte, hogy a Mohács után három részre szakadt országban sokan feltették a kérdést, vajon miért bünteti Isten Magyarországot.
A protestáns válasz erre az, hogy a nemesek, az uralkodók és az egyház bűnei miatt a nemzet „babiloni fogságba”, az Oszmán Birodalom uralma alá került, de irgalmat nyerhet, ha közösségként megbánja tetteit és megújul. Ez spirituálisan és szociálisan nagyon erős prédikáció volt, így sok magyar a protestantizmust választotta – mutatott rá a miniszter.
– Erkölcsi kötelesség a határon túl élő magyarok segítése és támogatása – mondta Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkára szombat reggel az MTI-nek. Latorcai Csaba a szerbiai Maradék nevű településen részt vett a reformáció 500. évfordulója kapcsán tartott istentiszteleten.
– Nem szabad elfelejteni, hogy a határon túl élő magyaroknak sokkal nehezebb környezetben kell megélniük az identitásukat. Ők ebben a nehezebb helyzetben vállalják mindennap a magyarságukat – tette hozzá. Megjegyezte: hihetetlenül nagy erőforrást jelentenek a külhoni magyarok, amivel az összmagyarságnak is tartást és lehetőséget biztosítanak.