Az emberi erőforrások minisztere kiemelte, hogy a svájci-magyar gazdasági és üzleti kapcsolatok is azért lehetnek annyira erősek, mert a két ország mindig is kölcsönösen tisztelte egymást. A kulturális összetartozás mellett Balog Zoltán kiemelte a vallás szerepét, utalva arra, hogy Svájc a reformáció bölcsője.
A miniszter kivételes lehetőségnek nevezte, hogy Magyarország megjelenhet a világ egyik leghíresebb ádventi eseményén. „Miután nyelvileg és egyéb szempontból is bizonyos értelemben sokszor elszigetelt ország vagyunk, nekünk az, hogy külföldön bemutatkozhatunk, ez mindig egy különleges lehetőség. Ez már a francia Svájc, itt már kevésbé ismernek bennünket, tehát így különösen nagy dolog, hogy meghívtak, tiszteletbeli vendégek lehetünk” – fogalmazott Balog Zoltán.
Emlékeztetett Montreux és Sátoraljaújhely gyümölcsöző testvérvárosi kapcsolatára, és közölte: a Genfi-tó és a Balaton között partneri megállapodás van születőben, amelynek részleteit épp a karácsonyi vásár ideje alatt egyeztetik.
Nagy István, Magyarország svájci nagykövete a megnyitón arról beszélt: a magyar turizmus rendkívül sokat profitálhat a vásáron való megjelenésből, hiszen ezáltal több százezer ember ismerheti meg hazánkat.
A montreux-i karácsonyi vásár (Montreux Noël) az egyik legnagyobb presztízsű adventi esemény a világon. Idén 21. alkalommal rendezik meg. 1995-ben eredetileg helyi kereskedők alapították. A vásárra először 2004-ben hívtak meg díszvendég országot. Azóta Finnország, Svédország, Kanada és Oroszország is lehetőséget kapott bemutatni a karácsonyi hagyományait. Tavaly Montreux testvér- és partnervárosai kaptak meghívást, idén pedig Magyarország.
A vásáron elsősorban a kézműves termékek és az autentikus gasztronómia kapnak hangsúlyos szerepet. A vásár központjában, a főépülettel szemben áll a „Magyar chalet”, vagyis a Magyar csárda, ahol a látogatók ízelítőt kaphatnak a tradicionális magyar ételekből, magyar borokból és pálinkákból. A magyar népművészet képviselői közül a matyókkal találkozhatnak a svájci vásár látogatói, valamint bemutatót láthatnak az UNESCO Szellemi Kulturális Örökség listáján is szereplő matyóhímzésből. Egyúttal megvásárolhatják a matyók színpompás, erőteljes virágmotívumokkal díszített népi iparművészeti tárgyait.
Mára a montreux-i vásár a nyitva tartásának egy hónapja alatt több mint félmillió látogatót vonz, elsősorban Svájcból, Franciaországból, Olaszországból és Németországból. Ezzel Svájc három leglátogatottabb karácsonyi vásárainak egyike a zürichi és a bázeli mellett.
A vásár az advent teljes ideje alatt, egészen karácsonyig nyitva tart. December 12-én és 13-án külön magyar hétvégét is tartanak, amelyen a magyar népszokások és karácsonyi népi hagyományok kerülnek majd előtérbe. Ezeken a napokon a vásár egész területén népi viseletbe öltözött fiatalok – a Kertész Táncegylet táncosai és zenészei – szórakoztatják majd a látogatókat. A magyar kulturális programot egy sajátos divatbemutató is gazdagítja: Hrivnyák Tünde iparművész „By Me Matyó” kollekcióját mutatja be. December 12-én este a Palace Hotelben lép fel az egyik legkedveltebb magyar kórus, a Cantemus, amely az idei Montreux-i Nemzetközi Kórusfesztiválon három díjat is nyert.