A választók adtak egy felhatalmazást a kormány számára, ez a felhatalmazás arról szól, hogy meg kell őrizni az ország biztonságát, azoknak a céloknak az elősegítését, amelyek arról szólnak, hogy el kell érni a teljes foglalkoztatottságot, segíteni kell a családokat a gyermekvállalásban és gyermeknevelésben és alapvetően az ország függetlenségét kell megőrizni – így foglalta össze az ECHO TV Napi aktuális című műsorában Puskás Imre, a Fidesz szóvivője azokat a megbízásokat, amelyeket a Fidesz-KDNP a választóktól kapott az április 8-ai választáson. A politikus közlése szerint a kormány felépítése, a miniszteriális rendszer alapvetően arról szól, hogy a kitűzött céloknak a leginkább meg tudjon felelni a kormány.
Miután az Országgyűlés elfogadta a minisztériumok számáról szóló törvényt, a negyedik Orbán-kormányban tíz tárca működik majd. Azokra az ellenzéki kritikákra, hogy nem élvez prioritást az oktatás, az egészségügy és az elvándorlás kérdése, Puskás Imre kijelentette: az ellenzék mindig azokon a területeken kéri számon a kormányt, ahol ők kudarcot vallottak. Kocsis Mátéhoz, a Fidesz frakcióvezetőjéhez hasonlóan példaként hozta fel, hogy a szocialista kormányzás alatt volt foglalkoztatásügyi tárca is, ennek ellenére a munkanélkülisági ráta akkor 13 százalékos volt, most pedig 4 százalék alatt van.
Elneveztek egy minisztériumot egészségügyinek, miközben kivonták az egészségügyből a forrásokat, kórházi ágyakat, osztályokat, kórházakat szüntettek meg, vagyis attól, hogy elneveznek egy minisztériumot, az attól még lehet nagyon kudarcos – hívta fel rá a figyelmet Puskás Imre.
A teljes beszélgetés megtekinthető az ECHO TV oldalán.