– Már minden ajándék útra készen áll – mutatja Hecker-Réz Ibolya a megpakolt szatyrokat.
– Kétféle csomagot állítottunk össze; az egyiket olyan rászorulóknak szánjuk, akiknek bár van hol lakniuk, ételre már nem mindig marad pénzük. Ezek az emberek naponta járnak ebédért hozzánk a környékről; többnyire nyugdíjasok, akik teljesen magukra maradtak. Nekik a mindennapi főzéshez szükséges alapanyagokat, így lisztet, tésztát, olajat, cukrot, tejet és némi édességet is rejtettünk a karácsonyi meglepetésbe. Azoknak, akik az utcán élnek, főképp konzervekkel, tartós élelmiszerekkel kedveskedünk szenteste – részletezi az Új Kezdet Házának vezetője, hozzátéve, hogy a körülbelül 15 kilós csomagokból több százat osztanak szét.
Az intézmény 2014 nyarán kezdte meg működését Hecker-Réz Ibolya vezetésével: a női átmeneti rehabilitációs szálló mellett nappali melegedő, népkonyha és éjjeli menedékhely is működik. Az épület három szintjén így ötvenöten laknak, az átmeneti szállón harmincan, rehabilitáción huszonöten, a krízisidőszakban pedig plusz tízen kapnak helyet az éjjeli menedékhelyen. A nappali melegedőbe ötven, télen hatvan-nyolcvan rászorulót engedhetnek be. A népkonyhán naponta háromszáz adag ételt főznek.
– Karácsonykor lényegesen többen érkeznek a nappali melegedőbe. Ilyenkor egy igazi, hagyományos menüsorral lepjük meg őket: a tányérra töltött és székelykáposzta, valamint sült hal kerül. A lakrészeken pedig a hölgyeknek töltött csirkecombbal és krumplisalátával kedveskedünk – sorolja a bőséges kínálatot az intézmény vezetője.

Ilyenkor lelki táplálékra is szükség van
Fotó: Teknős Miklós
A ház az ünnepi időszakban a lelki táplálékról is kiemelten gondoskodik.
– Ez mindig egy nehezített pálya, az alkohol és a depresszió is sokkal nagyobb veszélyt jelent, mint egy szimpla hétköznapon. Éppen ezért a szociális munkások fokozott figyelemmel fordulnak az itt élőkhöz, valamint azokhoz is, akik csak a nappali melegedőbe térnek be. Vannak, akik inkább csendben és egyedül töltik az ünnepeket, s ha lehet, szívesebben mennek be dolgozni is, mert a múlt emlékei felkavarók lehetnek. A belső feszültség oldására egy szépségnapot is tartunk, ahol a bőrápolástól kezdve a sminkhasználaton át megtanítjuk őket néhány fortélyra – részletezi az intézményvezető.
Szavai szerint az itt élő nőket az is motiválja, hogy igényes, rendezett környezetben élhetnek, és sokat segít az újrakezdésben, ha valóban jól érzik magukat a bőrükben.
– Már hetekkel ezelőtt elkezdtük hangolni a bentlakókat és az átmeneti vendégeinket is: adventi naptárat és koszorúkat készítettünk közösen, most pedig egy karácsonyi műsorral készülünk – avatnak be az ott dolgozók, hangsúlyozva, hogy az itt élők munka mellett, reggel és este is lázasan tanulták a saját produkciójukat; ez ugyanis az ő ajándékuk egymásnak.