Hiába telt el tizenkét év Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök hírhedtté vált beszédének kiszivárgása óta, Magyarország lakosságának hetvenhét százaléka negatívan vélekedik az egykori kormányfő szavairól – derül ki a Nézőpont Intézet lapunknak készített kutatásából.
Ez szinte megegyezik a 2010-es adatokkal, akkor a lakosság csupán húsz százalékának tetszett a kiszivárgott hangfelvétel tartalma, szemben az idén mért huszonhárom százalékponttal.
Érdekesség, hogy Gyurcsány jelenlegi pártjának, a Demokratikus Koalíció támogatóinak nagy része – kilencven százaléka – kiáll a pártvezető 2006-os beszéde mellett.
Mint ismert, a kiszivárgott beszéd után hatalmas tüntetések kezdődtek szerte az országban, főképp Budapesten történtek súlyos összecsapások a rendőrök és a demonstrálók között.
A szocialisták tábora azonban megosztott a kérdés kapcsán: az MSZP-sek ötven százalékának tetszik az egykori szocialista elnök beszéde, negyvenöt százalékának azonban nem. A kutatásból az is kiderül, hogy a megkérdezettek tizenkilenc százaléka nem tudja az őszödi beszédet Gyurcsány Ferenchez kötni.
Ez különösen igaz a fiatalabb korosztályra, a 18–29 év közötti korcsoport negyven százaléka nem tudta megválaszolni, hogy ki mondta el a hírhedtté vált monológot.