- Rendelkezésre áll a megfelelő háttér a daganatos betegek teljes körű ellátásához
- Az onkológia centralizálására az ellátás összetett volta miatt van szükség
- Csökkentenék az onkoteamekben dolgozó szakemberek leterheltségét
Az onkológiai központokban a megfelelő szakemberek, a szükséges gyógyszerek és eszközök is rendelkezésre állnak a daganatos betegek teljes körű ellátásához. Ezért is kell ezekbe a centrumokba irányítani a pácienseket azokról az onkológiai osztályokról, ahol ezek a feltételek nem vagy nem teljes körűen adottak – mutatott rá a Magyar Kórházszövetség alelnöke azzal a sajtóban megjelent hírrel kapcsolatban, amely szerint nincs elegendő orvos, ezért sok helyen nem működnek megfelelően a rákbetegek kezeléséről határozó, többféle szakterület orvosainak együttes munkáját igénylő úgynevezett onkoteamek. Ficzere Andrea azt mondta: a Kórházszövetségnek egyetlen onkológiai osztály sem jelezte, hogy baj lenne, tapasztalataik szerint az daganatos betegek ellátása, amelyet az Országos Onkológiai Intézet koordinál, jól szervezett Magyarországon.
A főállásban nem mellesleg az ország második legnagyobb onkológiai centrumát működtető Uzsoki utcai Kórház főigazgatójaként dolgozó kórházszövetségi alelnök úgy fogalmazott, erős túlzás az a cikkben megjelent állítás, amely szerint van olyan onkológiai centrum, ahol nincs onkológus vagy sugárterápiás szakember, a központokban ugyanis ez alapkövetelmény.
Relatív szakemberhiány a kisebb onkológiai osztályokon fordul elő, ahol sok esetben csak úgy tudják megoldani az onkoteamek működtetését, hogy a centrumokból járnak ki hozzájuk az esetmegbeszélésekre az orvosok.
Éppen azért van szükség az onkológia centralizálására, mert a betegek ellátása sok szakember összehangolt munkáját igényli, emellett pedig rendkívül eszköz- és műszerigényes, elég csak a speciális laboratóriumi vagy a drága CT, MR-vizsgálatokra gondolni – hangsúlyozta az alelnök.
Hozzátette: fontos, hogy attól a pillanattól, hogy egy páciensnél felvetődik a daganatgyanú, valamelyik centrumba irányítsák, és már a kivizsgálását is ott kezdjék meg, hogy késedelem nélkül megkaphassa a szükséges ellátást. A betegeknek egy helyen megkapniuk a diagnózist, a kezelést, beleértve a műtétet, a sugárkezelést vagy a kemoterápiát, ha ezek szükségesek. Ez a betegeknek is elemi érdekük,ráadásul ez egy kicsi ország, ahol nem megoldhatatlan eljutni a falvakból vagy kisebb városokból a nagyobbakba. Nálunk gazdagabb országokban is az ellátás centralizálása a gyakorlat, hiszen az onkológia egy rendkívül összetett és költséges szakma, amelyet magas színvonalon csak így lehet művelni.
Ficzere Andrea szerint az onkoteamekben dolgozó szakemberek leterheltsége csökken azzal, hogy az egészségbiztosító a közelmúltban több olyan drága onkológiai szert is befogadott a normál támogatási rendszerbe, amit korábban csak egyedi méltányossággal kaphattak meg a betegek. Az ilyen speciális támogatás ugyanis szigorú betegellátási és utánkövetési protokollt, valamint bármilyen terápiamódosítás esetén újabb onkoteam-megbeszélést követel a kezelőorvosoktól, ami meglehetősen megterheli az ellátórendszert. Mint mondta, a kórházszövetség bízik abban, hogy a jövőben további daganatellenes készítmények lesznek a normál rendben elérhetők.