– Úgy hallottam, önt szeretik a diákjai az egyetemen.
– Mindig jóban voltam a diákokkal.
– Hogyan szólítják?
– Nekik tanárnő vagyok ma is.
– Megújul a felsőoktatás. Mik a sarokkövek?
– Hosszú időn át várt az ágazat arra, hogy legyen egy koherens felsőoktatási stratégia, ami irányt szab, amihez a felsőoktatási intézmények viszonyulni tudnak, amihez a jövőképüket közép- és hosszú távon igazítani tudják. Megszületett a Fokozatváltás a felsőoktatásban 2014-ben, megújult és kiegészült egy cselekvési tervvel 2016-ban.
– Azt írják ebben, hogy robusztus, nehezen változó rendszer a magyar felsőoktatás.
– Az, hogy nehezen változó a rendszer, nem azt jelenti, hogy nem tud megújulni, hanem azt, hogy az eredmények nem azonnal látszódnak. Mondok egy példát. A duális rendszer a felsőoktatásban 2015-ben indult, még nem végzett senki, aki ilyen képzésben tanult, másrészt viszont igen jók a visszajelzések, növekvő hallgatói igény van rá, egyre több cég gondolja úgy, hogy bekapcsolódna. A magyar állam adókedvezménnyel honorálja a cégeknek a csatlakozást. Ráadásul ennek a képzésnek megvan a lehetősége, hogy a munkaerőpiac elvárásaihoz igazodó, rugalmas, gyakorlatorientált tudást adjon a hallgatóknak. Az eredménye viszont akkor fog látszódni, amikor kikerülnek a hallgatók a cégekhez, vagy ott maradnak, ahol a gyakorlatukat töltötték.
– Nemcsak a munkaerőpiac változik folyamatosan, hanem a diákok is. Van, ahol nagy a lemorzsolódás, sok egyetemi oktató panaszkodik, hogy kevesebbet tudnak az egyetemre kerülő diákok. Mit lehet tenni ellene?
– Nem szeretnék abba a hibába esni, hogy azt mondom, bezzeg az én időmben minden sokkal szebb és jobb volt, még a diákok is okosabbak voltak. Semmivel nem fejletlenebb a szürkeállományuk, mint a korábbi generációknak volt, ugyanolyan érdeklődő és okos gyerekekből áll az új generáció, csak másként lehet felkelteni a figyelmüket. Kitárult a világ számukra az internet révén, millió helyről kapják az információkat. Másként kell őket megszólítani. És ne felejtsük el: általános és középiskolában az taníthat, akinek van pedagógusdiplomája, a felsőoktatásban ez nem előírás. Az, hogy valaki kiváló tudós, az egy egyetemen természetes elvárás, de ebből nem következik, hogy megfelelő pedagógiai felkészültséggel rendelkezik. Érdemes tehát pedagógiai módszertani továbbképzésekben gondolkodni.
– A tömegképzés kialakulásával is párhuzamba hozzák a lemorzsolódás mértékének növekedését.
– A tömegképzés kialakulása előtt a felsőoktatás maga volt a tehetséggondozás. Ahogy a felsőoktatás jobban kinyílt a fiatalok előtt, úgy bekerült az átlagos és a gyengébb tudású diák is; őket másként kell tanítani. A felsőoktatás azonban az elitoktatáshoz volt hozzászokva, és nehezen tud alkalmazkodni az új helyzethez. Az egyetem megteheti, hogy kiszórja a gyengébb képességű diákokat, de én nem vagyok ennek a híve. Az oktatóknak empátiával kell a hallgatók felé fordulniuk, ha szükséges, akkor felzárkóztató kurzusokat kell tartaniuk, hogy csökkentsék a lemorzsolódást. Ezt ma már egyre több intézmény megteszi, már csak a saját érdekében is.
– Gondolom, a lemorzsolódásban a diákoknak is van felelősségük.
– Egy átlagos középiskolást otthon a szülei kiszolgálnak, kap egy kész órarendet, problémáival az osztályfőnökéhez fordulhat, általában jól érzi magát az osztályközösségben, van, akinek még a padtársa sem változik éveken át. Békés körülmények között mozog a saját komfortzónájában. Majd jön az egyetem, sok diák másik városba kerül, már nincsen osztályközösség, az órarendjét magának kell összeállítania. Nyilván ehhez kap segítséget, de az egyetemi életmód sokkal nagyobb önállóságot igényel, a hallgató magának osztja be az idejét, és ha valaki nem eléggé szorgalmas, az utolsó pillanatra hagyja a tanulás jelentős részét, akkor nagy az esélye, hogy lemorzsolódik. De persze van olyan is, aki menet közben jön rá, hogy más pályát kellett volna választania. Ilyen esetekben nem biztos, hogy a lemorzsolódó hallgató végképp elvész a felsőoktatás számára, de az adott képzést otthagyja.
– A hallgatói önkormányzatok keveslik az ösztöndíjakat. A kormányzat mit gondol erről a fajta tanulói ösztönzésről?
– Összességében ami most van, az nem rossz. A kritika, ami a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferen-ciájától érkezett, az, hogy a hallgatói juttatások rendszere összességében generálisan 2007 óta nem változott. Ez önmagában igaz, de az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy egy csomó olyan ösztöndíjat bevezettünk, amelyek korábban nem voltak. Tehát mégiscsak változott az ösztöndíjak rendszere. Vannak teljesítményalapú, rászorultsági, kiválósági, mobilitási és speciális ösztöndíjak.
– Információnk szerint az informatikusok, akárcsak a pedagógusok, külön is kapnak egy százezer forintos ösztöndíjat.
– Az biztos, hogy lesz ösztöndíj, de arról még nem született döntés, hogy mikor vezetjük be. A tervek szerint a műszaki és az agrárképzésre is kiterjesztjük ezt az ösztöndíjat, de ennek most dolgozzuk ki a részleteit.
– Így próbálják pótolni a hiányszakmák szakembereit?
– A sajtóban gyakrabban emlegetik az informatikushiányt, de a másik két terület esetében is próbálunk bevezetni olyan ösztönzőket, amelyek segítenek abban, hogy orvosoljuk a szakemberhiányt.
– A kormányzat bevezette az osztatlan tanárképzést, az első hallgatók lassan elkezdenek tanítani. Mégis adott a kérdés: lesz elegendő tanár a jövőben?
– Nőtt a hallgatói létszám a tanárszakokon, azonban vannak köztük különbségek, van még tennivaló. Nem ártana, ha biológia-, kémia-, fizika- és matematikatanári szakokra többen jelentkeznének, de a kormányzat szívós, masszív munkával igyekszik kezelni a problémát. Azt nem gondolom, hogy a Klebelsberg-ösztöndíj egymaga megold minden problémát, de jelentős segítséget ad ahhoz, hogy kedvet kapjanak a fiatalok a pedagóguspálya választásához. A pedagógus-életpályamodell kialakításával igyekezett a kormányzat visszaadni mind az erkölcsi, mind az anyagi megbecsültségét ennek a hivatásnak. A finn oktatási reformot szokták felhozni jó példának, de azt nem szabad elfelejteni, hogy ott is nagyon hosszú, több évtizedes szívós munka kellett ahhoz, hogy megújuljon az oktatás, hogy a tehetséges fiatalok szívesen menjenek tanárnak.
– Az osztatlan tanárképzés bevezetése előtt sok pedagógus azért hagyta ott a szakmát, mert módszertani szempontból nem eléggé volt felvértezve a diákok nevelésére. Mennyire foglalkoznak az egyetemek a pedagógiai módszertanokkal?
– Az új európai uniós pályázati ciklusban nagyon sok olyan pályázatot írtak ki, amelyek a már tanító pedagógusok módszertani megújulását segítik. Ezeket a pályázatokat tanárképző felsőoktatási intézményeknek írták ki, ott lesznek a képzések, amit azért tartok fontosnak, mert ez is alkalmat ad arra, hogy sokkal aktívabb párbeszéd jöjjön létre a köznevelés és a felsőoktatás között.
– A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete révén sok kritika éri a béremelést. Mit gondol erről?
– Tizenöt százalékos fizetésemelés történt 2016 elején. Ehhez járult 2017 szeptemberétől egy újabb ötszázalékos, és most januárban lesz még egy ötszázalékos béremelés. Ez összesen 25 százalék, de mivel a plusz öt százalék a 20-ra épül, ténylegesen 27 százalékos béremelésről beszélünk. Nyilván lehetne sokkal több, de most a költségvetés ezt engedte meg. Szeretnénk, ha mind az oktatói, mind a nem oktatói bérek növekednének, nyilván így is lesz. De a szakszervezetek akkor lennének korrektek, ha nem tekintenének el attól a ténytől, hogy a felsőoktatási intézmények nagyon nagy mennyiségben jutottak és jutnak hozzá európai uniós forrásokhoz. A fenntartó abba nem szól bele, hogy intézményen belül hogyan történik ezeknek a szétosztása, de az biztos, hogy az egyetemi oktatók, tanárok nagyobb részének jelentősen megnöveli a keresetét. Nem korrekt úgy tenni, mintha ezek a pénzek nem lennének ott az egyetemek számláján. Amúgy összesen több mint 130 milliárd forintról beszélünk, csak az Emberierőforrás-fejlesztési operatív programos pályázatokból.
– Korábban már elmondta, hogy egy egyetemi tanár több mint félmillió forintot keres, ha az imént említett EU-s pályázati pénzeket most nem számítjuk bele a megélhetésükbe. Ez az átlagfizetésnél nagyobb összeg, de a versenyszférában ennél többet lehet keresni. Mi a helyzet a tanársegédekkel, akiknek ennél kevesebb a jövedelmük?
– Valóban, az oktatói bértáblán a tanársegédek keresnek a legkevesebbet, a fent említett fizetésemelés rájuk is vonatkozik, de ők is részesülhetnek az európai uniós pályázati pénzekből, részt vehetnek különböző projektekben.
– Sokan mondják egyetemi berkekben, hogy így már nem is olyan nehéz az egyetemen tartani a fiatalabb nemzedékeket. Kutatnak, fejlődnek, és pénzt is keresnek.
– Ráadásul a tanársegédeknek a kormányzat is ad kiválósági ösztöndíjakat a bérükön túl, ami egyébként adómentes. Ez 75 ezer forinttól 350 ezer forint nettó pluszjövedelmet is jelenthet havonta, de az ösztöndíj kiválósági alapon adható, tehát nem mindenki veheti igénybe.
– A szakszervezetek rendre felvetik, hogy miért számolja bele az uniós pályázati pénzeket a költségvetésbe a kormány akkor, amikor a felsőoktatás büdzséjéről beszél?
– Miért ne számolná bele a kormány, ha ezek a pénzek ott vannak a felsőoktatási intézmények számláján? Azt is beleszámoljuk, ha kutatás-fejlesztésre cégektől kapnak pénzt. Azt is beleszámoljuk, ha az önköltséges hallgató befizeti az önköltségét. Az egyetemek általában nemcsak állami normatívákból szoktak élni, ez így van szerte a világban. Igazából nem is értem a kérdést. Persze hogy beleszámít.
– Mi az, amit kiemelne a felsőoktatás megújítása kapcsán?
– Az egyetemek infrastruktúrájának megújulására nagyon sok uniós pénz van, amelyhez a kormányzati büdzsé is nagyban hozzájárul. A kancellári rendszer bevezetése révén sikerült egy szigorúbb költségvetési szemléletet megvalósítani, és nem elhanyagolható tény, hogy megszűnt az egyetemek eladósodása. Sok teendő van még, de temérdek projekt és kutatás indul be, az egyetemeken egyre inkább felpezsdül az élet, sikerült az ágazat és a kormányzat között jó párbeszédet kialakítani; azok az egyetemek pedig, amelyek kimagasló eredményeket tudnak felmutatni, azért, hogy még jobbak legyenek, kiválósági támogatást kapnak a kormánytól. A fő cél ugyanis az, hogy a magyar egyetemek is versenyképesek legyenek a nemzetközi felsőoktatási piacon. A kormány konkrét intézkedésekkel bizonyítja elkötelezettségét ezen a téren.