Hamisítás és csalás ügyében feljelentést tesz az MSZP – jelentette be a párt augusztus végén, miután Pesti Srácok nyilvánosságra hozta Tóth Bertalan választmányhoz írt levelét.
Ebben a szocialisták elnöke egyebek mellett azt javasolta, hogy mivel a párt anyagi forrásai kiapadtak, értékesítsék azokat a saját vidéki ingatlanokat, ahol a taglétszám nem éri el a harminc főt, és adják el a Villányi úton lévő konferencia-központot is, amelynek árából egy hatékony, fenntartható új központot hoznának létre.

Az elnöknek tulajdonított iratot belső vizsgálattal tisztáznák
Fotó: Teknős Miklós
Tóth ezután azt állította, hogy a levélre odahamisították a nevét és maga is közölte: feljelentést tesz. A Magyar Idők az MSZP elnökségéből viszont úgy értesült: a párt mégsem tett feljelentést. Ezt forrásaink azzal magyarázták, hogy az új Btk. szerint a Pesti Srácok közlése nem okozott vagyoni kárt, így az nem minősül bűncselekmények.
A portál ellen ugyanakkor az MSZP helyreigazítást kezdeményez, valamint személyiségi jogi pert indít. Ez már csak azért is érdekes, mert a szocialisták belső vizsgálatot indítottak a „hamisított” levél ügyében, noha korábban azt hangoztatták, hogy az a kormánypárti média műve.
A jelenleg is zajló viszgálatról forrásaink úgy fogalmaztak: erős a gyanú, hogy az ominózus levél párton belül készülhetett, tipográfiája és szóhasználata ugyanis megegyezik az általuk használtéval.
A Magyar Időknek név nélkül nyilatkozó elnökségi és választmányi tagok korábban egyöntetűen állították, hogy nem találkoztak a Tóthnak tulajdonított levéllel.
Szavaikból viszont az is kiderült, hogy tartalma nem ismeretlen előttük, Puch László, az MSZP egykori pénztárnoka ugyanis már jó ideje el akarja adni a Villányi úti központot, ezért is támogatta régi mentoráltja, Tóth Bertalan elnökségét. Kérdéses tehát, hogy a levelet valóban hamisították, vagy egyszerűen kiszivárogtatták.
Abban ugyanis Tóth azt is javasolta, hogy az MSZP a Párbeszéddel közösen induljon az jövő májusi EP-választáson, a listát pedig Karácsony Gergely vezesse.
Tegnap Tóth az InfoRádióban bejelentette: pártja illetékes testülete előtt azt fogja képviselni, hogy „együtt induljunk neki ennek a választásnak is”. Ugyanitt Karácsony úgy fogalmazott, „az a legkevesebb, hogy együtt indulunk.”