Felesleges volt előzetesen izgulnia annak a csaknem nyolcezer diáknak, akik tegnap tudták meg a pótfelvételi-eredményeket, ugyanis kétharmaduk bekerült valamilyen felsőoktatási intézménybe. Egészen pontosan 7840 pótfelvételiző közül 5445-en kezdhetik meg tanulmányaikat szeptemberben az Oktatási Hivatal tegnap nyilvánosságra hozott adatai alapján.
A pótfelvételi eljárásban alapképzésre 3511, felsőoktatási szakképzésre 870, osztatlan képzésre 503, mesterképzésre pedig 561 jelentkezőt vettek fel. A legtöbben, 426-an jogászképzésre kerültek be, ezt követi a gazdálkodási és menedzsmentszak 417, majd a kereskedelem és marketing 204 felvett hallgatóval. A lista további helyén szerepelt a pénzügy és számvitel, a turizmus-vendéglátás, az igazságügyi igazgatási szak. Százhúsz pontnál kevesebbel be lehetett jutni a kommunikáció- és médiatudomány, a nemzetközi gazdálkodás, a gépészmérnöki, a programtervező informatikus és az emberi erőforrások szakra.

Csaknem nyolcezer diák várta, hogy kiderüljön, válaszai megfelelőnek bizonyultak-e
Fotó: MTI/Oláh Tibor
A legtöbb hallgató, 475 a Debreceni Egyetemre került be, a második a Budapesti Gazdasági Egyetem 455 diákkal, a harmadik pedig a Pécsi Tudományegyetem, ahová 387 embert vettek fel a pótfelvételin. A Szegedi Tudományegyetemre 371-en, a Eötvös Loránd Tudományegyetemre pedig 369-en nyertek felvételt most.
Az Oktatási Hivatal az általános felvételi eljáráshoz hasonlóan SMS-ben értesíti a jelentkezőket. A besorolási döntés hamarosan az e-felvételi „hivatalos iratok” menüpontban lesz elérhető, erről a hivatal minden jelentkezőt e-mailben tájékoztat. A felvettek felsőoktatási intézményüktől kapják meg a felvételi határozatot és a beiratkozással kapcsolatos tájékoztatót a besorolási döntést követően.
A pótfelvételi eljárásban egy szakra és egy intézménybe lehetett jelentkezni, és jellemzően önköltséges képzésekből lehetett választani. Pótfelvételire azok adhattak be kérelmet, akiket a rendes eljárásban nem vettek fel sehová, vagy akik korábban nem jelentkeztek egyetemre, főiskolára.