– Történészként milyen szemmel látja a mai, minden más eseményt háttérbe szorító migrációt? Van-e a Veritas Történetkutató Intézetnek ezzel tudományos értelemben tennivalója?
– A Veritas ugyan csak az 1867 és 1994 közötti magyarországi történésekkel foglalkozik, ha szigorúan vesszük, azonban természetesen minket sem hagyhat hidegen a jelenlegi eseménysor, ahogy egyetlen történész, értelmiségi sem viszonyulhat közömbösen hozzá. Ahogy elnézem a televíziós tudósításokat, ez a divatszóval migrációnak nevezett folyamat valójában modern kori népvándorlásnak tekintendő. Ha nem vetnek gátat a fejleményeknek, nem hoznak átütő, hatékony intézkedéseket az unió és a kontinens vezető politikusai, országai, akkor néhány éven belül külső erők, amelyek most még csak megingathatják Európát, el is foglalhatják és rá sem lehet majd ismerni, annyira meg fog változni.
– Az 1956-os magyar menekülthullámhoz hasonlítják a mostani bevándorlási dömpinget a háttértámogatók. Sokak szerint viszont ez nemcsak hamis, hanem sértő összehasonlítás.
– Egészen más volt az akkori politikai helyzet, s a Nyugatra menekülők is teljesen mások voltak. Ott nem lehetett vitás, hogy a politikai rendszer elől keresnek menedéket az emigránsok, hiszen sokakat hosszú börtönbüntetésre vetett vagy kivégeztetett volna az idegen megszállók által fenntartott totalitárius, kommunista diktatúra. Itt viszont nem lehet megállapítani, kik azok, akik menekültek és kik keltek útra pusztán a jobb, komfortosabb élet reményében. Ráadásul az 1956-os forradalmat követően az akkori menekültek betartottak minden szabályt, amit a befogadó országok, valamint a nemzetközi egyezmények előírtak, és semmiféle követeléssel nem álltak elő az őket segítőkkel szemben. Szó sem volt olyasmiről, hogy egyszerűen nem hajlandók elárulni a nevüket, származási országukat, szülővárosukat, személyes adataikat, de még a nemzetiségüket sem. Ha meg néha megmondják, nyilvánvalóan hamis adatokat közölnek, mert legtöbbször láthatóan nem onnan érkeztek, mint amit bemondanak. A magyarok esetében fel sem merült, hogy megtévesszék a nyugati államok hatóságait, szervezeteit. Egyébként nem árt emlékeztetni: akkor is létrehoztak egyfajta önkéntes vállaláson alapuló kvótarendszert, ami azt volt hivatott meghatározni, melyik ország hány magyart szeretne befogadni.
– A jelenlegi európai vezetők is a kvótáktól várják a megváltást. Holott ez a most erőltetett szisztéma arra emlékeztet, mintha az árvíz sújtotta falvak el akarnák osztani egymás között, ki hány millió hektoliter vizet vállal el.
– Az egész kvótarendszer nagyon gyenge lábakon álló elképzelés. Hiszen ha elosztanák egymás között a tagországok az embereket – és persze azok hajlandók lennének el is menni új helyükre – nem lehet tudni, hogy az unió vezetői, s a tervezet kiagyalói szerint mi lenne a következő százezrekkel, netán milliókkal. Belegondoltak ezek az emberek abba, hogy nem lenne sohasem vége ennek az elosztásnak, egészen addig, míg a jövevények kezdenék elosztani a valamikori őslakos európaiakat?
– Ön szerint spontán folyamat az egyre inkább inváziószerű migráció vagy irányított? Hiszen magán viseli egy hadászati akció jegyeit.
– Úgy vélem, ezt a népvándorlást valakik valahonnan ránk szabadították. Ezért különösen fontos, hogy a hátterét feltérképezzék az uniós tagállamok nemzetbiztonsági szolgálatai. Külön érdekesség, hogy a közel- és közép-keleti térség társadalmai nyilvánvalóvá tették, nem kérnek abból az európai értelemben vett, nyugati típusú demokratikus berendezkedésből, amit rájuk erőltettek. Akkor viszont miért igyekeznek ezekbe a számukra nemkívánatos politikai berendezkedésű államokba? Egy biztos: egészen addig viszonylag rendezett államok voltak a térségben, amíg a főként arab tavasznak titulált forradalom részeként szét nem verték azokat az államokat, amelyek jól-rosszul, de addig fenntartották a rendet, egyensúlyt.
– A baloldal, amely nyíltan támogatja Európa migránsokkal történő fel- és túltöltését, olyan szirupos képet közvetít, hogy ezek a tömegek integrálódni akarnak. Miközben a tévénézők egymással is verekedő hordákat látnak, amelyek a legkisebb engedményt sem akarják tenni senkivel szemben sem.
– A beözönlők nem integrálódni akarnak, hanem felépíteni új helyükön ugyanazt a saját világukat, amit otthon hagytak. Miközben Európa semmilyen ismeretekkel nem rendelkezik arról, kik ők. Csak azt lehet tapasztalni, hogy arrogánsak még azokkal is, akik segíteni akarnak nekik, nem beszélve arról, hogy a számukra átadott ételek, ruhanemű egy részét is eldobálják, vagy át sem veszik.
– Biztonságpolitikai szakértők szerint Németországban egyáltalán nem sikerült a bevándorlók, főként muszlimok integrálása – pedig több évtized volt rá.
– Miért tudnának jobban integrálódni, mint azok, akik már évtizedek óta valamely nyugati uniós tagállamban élnek, de továbbra sincs meg bennük igazán a szándék sem rá? A kínaiak is felépítik a saját világukat, de ők kereskednek, állandó kontaktusban vannak a helyiekkel. A migránsok esetében viszont azt sem lehet tudni, milyen szélsőséges mozgalmakhoz kapcsolódnak. A titkosszolgálatok pedig csupán hiányos információkkal rendelkezhetnek róluk, miután rengetegen nem engedték levenni az ujjlenyomataikat, s a regisztrációt megtagadták. Ha valaki menekült, ugyan milyen oka van arra, hogy titkolja adatait és elzárkózzon mindenfajta együttműködéstől? Az a benyomás alakul ki Európában, hogy joguk van bárhová menni és bármit megtenni.
– Sokan megjegyzik, hogy ha az Amerikai Egyesült Államokba akarnának ugyanígy bebocsátást kikövetelni maguknak, pillanatokon belül kipenderítenék őket.
– Az Egyesült Államokban szóba sem állnak azzal, aki nem visz dokumentumokat, hogy igazolja kilétét. Csak hosszas procedúra, leinformálás után lehet esélye a kérelmezőnek a befogadásra. Elképzelhetetlen lenne, hogy egy migráns ne töltsön ki minden rubrikát a terjedelmes kérdőíven.
– Arról kevesen beszélnek, hogy a megélhetési bevándorlók éppen a valódi menekültek elől veszik el a lehetőséget, hiszen ők belevesznek az irdatlan embermasszába.
– Arról azért felismerhetőkké válhatnak, hogy ők bizonyosan nem tagadják le, hallgatják el az identitásukat és nem kerülik el a hivatalos határátkelőhelyeket. Ezek a személyek, családok azonban csak a kisebbséget alkotják.
– A német kancellár hívó szavai óta majdnem mindenki szírnek vallja magát.
– Nagy valószínűséggel, ha másokat megnevezve hangzott volna el Angela Merkel kijelentése, miszerint egyikőjüket sem küldik vissza, akkor most a legtöbben az általa megjelölt népcsoporthoz tartozónak vallanák magukat.
– Milyen történelmi előképei vannak mindennek ön szerint? Volt-e már valaha ilyen jellegű bevándorlási eszkaláció?
– Nemigen. Az viszont nagy kérdés, hogy a IX. századi és a korábbi erőszakos népvándorlási mozgalmakra a jelenlegi mennyiben fog hasonlítani. És persze az, hogy a ma létező Európát el tudja-e söpörni.
– Ennyire pesszimista?
– Pusztán realista vagyok. Ha ugyanis elnézzük a jelenlegi európai vezetők egy részének minden képzeletet felülmúlóan felelőtlen viselkedését, tehetetlenkedését, nincs okunk nagy derűlátásra. Abban bízhatunk, hogy felülkerekednek azok a nemzeti erők, amelyek hatékony intézkedéseket tudnak hozni, és nemcsak az eszük, hanem a szívük is a helyén van. Az év elejétől feltűnő volt, hogy egyes hazai politikusok mennyire elbagatellizálták a kérdést és kinevették a kormányt, amiért megelőző intézkedéseken gondolkodott. Aztán most ugyanők letagadják a korábbi nyilatkozataikat és újólag a kormánypártokat kárhoztatják, amiért határozottan cselekszenek, meg abszurd módon azért is, hogy nem tettek eleget. Lebecsülik az embereket, mert azt hiszik, mindenkinek rövid az emlékezete.
– Mi lesz az európai jogrenddel, ha ez így megy tovább? Hiszen ha sokan még a befogadó országokban sem árulják el a nevüket, ők lesznek majd a név nélküli, anonim állampolgárok? És ha vészféket huzigálhatnak, autópályán, vasúti síneken menetelhetnek, utakat zárhatnak le, határátkelőhelyeket ostromolhatnak, akkor rájuk más, kivételesen kedvező törvények fognak vonatkozni?
– Hatalmas zavarokat okozhat, ha a jogok és kötelességek tekintetében más elbírálás alá esnek egyesek, ami kettős társadalmat fog kialakítani. Márpedig senkit, egyetlen országot vagy közösséget sem lehet arra kötelezni, hogy kivételezzen egyes népcsoportokkal. Nem lehet előírni, hogy kötelező legyen befogadni bizonyos embereket vagy muszáj legyen nekik állást adni. Főként akkor, ha nincsen meg sem a végzettségük, sem a tudásuk hozzá. Ennek a privilegizált státusnak azonban az igazi veszélye az, hogy óriási vonzerőt gyakorol azokra a milliókra, akik a törökországi táborokban vagy még szülőföldjükön vannak. Ha valaki azt látja, hogy Európában jól élnek és ebből ő is részesülhet, miért ne kerekedne föl?
– A migránsok automatikusan menekültekké, minden törvény felett álló polgárokká nyilvánítása nem lazíthatja fel a jogrendet?
– Tudomásul kell venniük, hogy az itt élőknek is vannak jogai, nemcsak a jobb megélhetésért beözönlőknek. És természetesen arra is joga van mindenkinek, hogy megvédje a hazáját. Másként kiüresedne, megszűnne a honvédelem kifejezés.
– Ezt úgy tűnik, a világ baloldali szegmense nem így látja, hiszen brutalitásról beszélnek a röszkei események kapcsán. Holott 1956 óta az első sikeres honvédelmi akciónk volt.
– Megvédték az országot s az unió külső határait a rendőrök, mivel a szándék és eredmény szempontjából mindegy, hogy egy államot lőfegyverekkel vagy betondarabokkal támadnak meg. Másrészt joguk volt megvédeni a testi épségüket. Büszke lehet rájuk mindenki. Érdekes módon itthon éppen azok vádolják brutalitással a fegyveres testületeket, akik az 1956-os forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulóján szemrebbenés nélkül bevetették saját állampolgáraik, az ünneplők ellen a karhatalmat, illetve helyeselték az embertelen fellépést. Holott a támadó migránsok ellen alkalmazott erő, eszközök csak töredéket tették ki az akkoriaknak.
– Nem mutat rokon vonásokat a második világháború előtti nyugati tehetetlenkedés, állandó hátrálás a nemzetiszocialistákkal szemben a mostani megdöbbentő uniós tötymörgéssel, szélsőségesen felelőtlen viselkedéssel?
– Akkor a nagyhatalmaknak volt bizonyos lelkiismeret-furdalásuk az első világháború után megalázó békefeltételekre kényszerített Németországgal szemben. Ennek a rovására is írható az akkori végzetes engedékenység.
– A polgári demokráciák viszont végül felülkerekedtek. Vagyis megvalósult az európai összefogás. Nem lehetne elérni, hogy ez a példa lebegjen a mai uniós vezetők szeme előtt is?
– Ez volna az egyedül életképes megoldás. Európa mindig meg tudta magát védeni, ám még a XVII. században is rájöttek, hogy az oszmánok alóli felszabadítás is csak összefogással valósulhat meg. Nemzetközi együttműködéssel el kell érni, hogy ezek a nehéz, esetleg életveszélyes helyzetbe került emberek a hazájukban maradhassanak és boldogulhassanak.
– A XX. századi előképek azonban illusztrálják, hogy az Egyesült Államok segítsége mindig kellett a válságos helyzetek rendezéséhez.
– Az Amerikai Egyesült Államok akkor lép, amikor az érdekei úgy diktálják. Miután a válsággócokkal szomszédos térségek kaotikus viszonyaihoz az elhibázott amerikai külpolitika is aktívan hozzájárult, nemcsak praktikus, hanem etikus is volna, hogy Washington ismét erős Európában és ne gyengében legyen érdekelt, elvégre szoros szövetségi kötelék fűzi egymáshoz az Amerikai Egyesült Államokat és az Európai Uniót.