Az evolúciónak köszönhetjük a bűnügyek iránti érdeklődésünket. Már az ősember is kíváncsi volt arra, mi történik a szomszédos barlangban, és amikor a medve felfalta az ott lakókat, abból tanult, hogy ne váljon ő is áldozattá. A krimiimádatunknak pedig az az oka, hogy a krimi felnőtteknek szóló mese. Adva van egy jóravaló személy, akit megölnek, ettől mi szorongunk, ám jön a szimpatikus detektív és megold mindent. Persze, a krimi után kétszer is elfordítjuk a bejárati ajtó zárjában a kulcsot. Korinek László jogász, kriminológus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja, a viktimológia és a rendészettudomány kutatója kezdte így az MTA Magyar tudomány ünnepe 2016. című előadássorozatán a hozzászólását. Korinek László Az árulkodó lábnyomoktól a DNS-vizsgálatig – A nyomozás tudománya című tudományos, ám rendkívül érdekfeszítő prezentációjából az MTA-nak köszönhetően szemezgettünk.
Oknyomozás
Alaptétel, hogy a kriminológia társadalomtudomány, ami azt vizsgálja, miként lesz valaki bűnöző, illetve hogyan büntessünk. A kriminalisztika ugyanakkor természettudomány, aminek a témája az, hogy ki az elkövető. A Teréz körúti robbantás ügyében a kriminalisták végzik a nyomozást, a kriminológus pedig az elkövetőt és előtörténetét vizsgálja.
A bűnüldözés oknyomozó tudomány, és a bűnüldözők előszeretettel használják a társtudományok módszereit. Így például régészként rétegről rétegre lefelé haladva tárják fel az adott ügyet, illetve belgyógyászként vizsgálják az emberi testet, ami olyan, mint egy feketedoboz. Így lett világhírű krimiíró Sir Arthur Conan Doyle orvos, aki jól ismerte Joseph Bell skót belgyógyászt és munkásságát. Doyle Bellről mintázta meg két főszereplőjét, a zseniális nyomozót, Sherlock Holmest és orvos munkatársát, John Watsont.
Az oknyomozás ok szórésze a XII. században még gondosság, elővigyázatosság jelentéssel bírt, csak 1520-tól jelenti azt, hogy valami történés előidézője. A nyom szórész szintén XII. századi, ám csak 1585-től jelent járás után visszamaradó jelet. A nyomoz cselekedet a XVI. században jelent meg Magyarországon. Ekkor az Alföldön terjedt el a nagyállat-lopás. A károsult lóra pattanva forró nyomon üldözte a lókötőt. Akkoriban a településeknek kollektív felelősségük volt, addig az egész falu bűnös volt, míg ki nem adták a nyomot, azaz meg nem mutatták, hol hagyta el a nyom a falut, vagy ki nem adták magát a lókötőt.
A nyomozáspiramis modelljét Fenyvesi Csaba pécsi docens alkotta meg. A piramis – és a nyomozás – alapja hét kérdés megválaszolása. Ezek: Mi? Hol? Mikor? Hogyan? Ki? Kivel? Miért? Erre épül a négy bizonyíték: a nyomok, az anyagmaradványok, a vallomások és az okiratok rendszere. A kérdések megválaszolása, a bizonyítékok beszerzése elvezet a csúcsra, a hétmilliárd emberből csak egyre illenek rá. Jó esetben, de mint azt majd látjuk, nincs százszázalékos igazságszolgáltatás.
A vizsgálat elején a nyomozók verziókat állítanak fel a tettes indokaira, a verzió ebben az esetben nem változatot, hanem feltevést, hipotézist jelent. A Teréz körúti robbantás után néhány órával Papp Károly országos rendőrfőkapitány már közölte: a támadás a rendőrök ellen irányult és hét verziót állítottak fel. A teljesség igénye nélkül verzió volt a terroristamerénylet, a sértettek magánéletbeli problémája, korábbi követelés nyomatékosítása, ám ott szerepelt a szakemberek által rettegett hetedik verzió is, az unabomber, a magányos elkövető valamilyen extrém ideológiával. Az amerikai Ted Kaczynski Unabomber-kiáltványában amellett érvelt, hogy tettei szélsőségességük ellenére szükségszerűek, mert így tudja felhívni a figyelmet a modern technológia veszélyeire. Merényleteit abban a reményben követett el, hogy ezzel másokat is a technikai fejlődés általi leigázásuk elleni harcra inspirál. Három halott, 23 sebesült és életfogytiglani büntetés az elkövetőnek a szabadulás reménye nélkül – ez az Unabomber „pályafutása”. A magányos elkövetőt a legnehezebb felderíteni, kevés nyomot hagy. Korinek László a Teréz körúti robbantó kapcsán megemlítette: reméli, a valódi tettest fogták el a hatóságok. A gyanúsított P. László esetében legalább két kérdés még nincs megválaszolva: kivel és miért tette, amit a feltételezések szerint tett.
Az ember vonalkódja
A nyomozás alapja a verziók megerősítése vagy kizárása. Részverziók is léteznek, például hogy milyen taktikát kövessenek a nyomozók. A kezdeteken nagyon sok múlik. Maradva a Teréz körúti robbantásnál, relevancia, hogy a bűnügyi technikusok „összesepertek” mindent, még a szemetet is. A helyszínelésnél általános feladat, hogy minden információt úgymond bent kell tartani a helyszínen. A bűnügyi szakértői intézetben óriási tapasztalat és tudás halmozódott fel, az alapos helyszínelés akár évek múlva is eredményt hozhat.
A mai nyomozóknak és bűnügyi szakértőknek négy eszközük van, amivel sikerre vihetnek egy-egy ügyet, a daktiloszkópia (ujjlenyomat-vizsgálat), vérnyomok vizsgálata, a DNS-vizsgálat és a bűnügyi fényképezés.
Az ujjnyomatot Krisztus előtt Kínában már lopások felderítésénél használták, ám Európában a nagyító feltalálásától, a XVII. századtól ismert. Az ujjlenyomat az ember vonalkódja, és minden embernek egyedi ez a lenyomata. Nyomozás során a múlt évszázad elején használták először. 1905. májusában a londoni Old Bailey bíróságon két visszaeső bűnöző, a két Stratton fivér ült a vádlottak padján. Azzal vádolták őket, hogy megöltek és kiraboltak egy kereskedőházaspárt. Mivel nem volt ellenük közvetlen bizonyíték, a fivérek ujjait bekenték fekete festékkel, és rányomták egy papírlapra, majd az így kapott ujjlenyomatokat összehasonlították a házaspár pénzesdobozán talált ujjlenyomatokkal, és így bizonyították bűnösségüket. Ez volt az első eset a történelemben, amikor bűnözőket a daktiloszkópia, az ujjlenyomatokkal foglalkozó tudomány alapján ítéltek halálra.
Magyarországon 1907-ben alkalmazták először a daktiloszkópiát. Dámoson, a mai Dámszentmiklóson Sólyom Istvánt és háza népét legyilkolták, még 16 éves lányának sem kegyelmeztek, akit megbecstelenítettek, majd megölték, a csárdát pedig a testekre gyújtották. Pekári Ferenc későbbi budapesti rendőrfőkapitány Londonban ismerkedett meg a daktiloszkópiával. A dámosi csendőrök egy vándorcigány-csapatot fogtak el és Pekári módszerével a helyszínen talált véres tenyér- és ujjlenyomatok alapján bizonyították, hogy ők a gyilkosok.
Bűnügyi fényképezés
A vérnyomok vizsgálata Teichmann professzornak köszönhető, aki 1853-ban dolgozta ki a vérszennyeződések kimutatásának módszerét. Ekkoriban még csak a vér mechanikus tulajdonságait tudták vizsgálni. Abból, hogy merre és miként fröccsent a vér, az áldozat hogyan feküdt, megmondható például, hogy milyen eszközzel, hányszor, milyen irányból csapott le a tettes. Uhlenhut professzor 1901-ben már el tudta különíteni az emberi és az állati vért egymástól, ám az áttörést Carl Landsteiner Nobel-díjat érdemlő, az A, B és 0 vércsoport felfedezése hozta. A következő óriási előrelépés a DNS-felfedezése volt. James D. Watson és Francis Crick – Maurice Wilkinsszel és Rosalind Franklinnel – 1953-ban analizálták a DNS-spirált. Munkájukat csak 1962-ben ismerték el Nobel-díjjal, addigra Franklin azonban meghalt.
A DNS-vizsgálat azóta is fejlődik, egyre pontosabb lesz. A genetikai „ujjlenyomatunk” szintén egyedi és számtalan anyagmaradványból kimutatható, hajszálakból, nyálból, ondóból, sőt a bőr zsiradékaiból is, így ujjlenyomatból is! Ám újabb 30 évnek kellett eltelnie, hogy az Alec Jeffreys angol genetikus kidolgozta módszert használják a kriminalisztikiában. Ez volt az amerikai Richard Buckland esete, aki beismerte egy fiatal lány megölését, így gyilkosságért elítélték. Ám volt egy másik, megoldatlan gyilkosság is. A 15 éves Lynda Mannt, ugyancsak Buckland településéről, Narborough-ból szintén megerőszakolták és megfojtották, majd holttestét egy mezőn hagyták. A gyilkosságok nagyfokú hasonlóságot mutattak, ám Buckland tagadott. A rendőrség az újságokból értesült Alec Jeffreys munkásságáról, és mintákat adott neki Buckland véréből, valamint a két áldozat testében talált ondóból. Jeffreys egy hét alatt elkészült. A két ondóban azonos volt a DNS, így azok ugyanabból az emberből származtak, ám a vérminta genetikai „ujjlenyomatai” gyökeresen különböztek az ondókétól: nem Buckland volt a gyilkos. A rendőrök szerint abszurd következtetést vont le Jeffreys, nyilvánvalóan tévedett. Jeffreys megismételte a tesztet, majd a Home Office Törvényszéki Orvostani Laboratóriumban is elvégezte, ugyanazzal az eredménnyel. A történelem során először a DNS-vizsgálatra alapozva felmentettek egy embert. Az Egyesült Államokban önkéntesek azóta is sorra vizsgálják a régi olyan ügyeket, ahol emberi anyagminta van a nyomozati anyagokban. Eddig 344 olyan ügyet találtak, ahol nem az elítélt volt a tettes, közülük azonban húszat (!) már ki is végeztek időközben.
Bűnügyi fényképezés
A negyedik fontos eszköz a nyomozók kezében a bűnügyi fényképezés, ami során rögzítik a helyszín utolsó pillanatát, valamint a személyi körözések elengedhetetlen eszköze. Hazánkban az első bűnügyi fotósorozat gróf Teleki László öngyilkosságának helyszínén készült. A Bűnügyi Technikai Intézetben azóta is sikeresen alkalmazzák a bizonyítások során. Mint például 1981-ben Nagy Lajos százados tette azt. Nagyigmándról egy ott nyaraló kislány eltűnt. Holtteste egy kukoricásból került elő, a nyomozás bűncselekmény miatt indult, mert az áldozat teste tele volt bántalmazásra utaló nyomokkal. A vizsgálatot lezárták, mivel ismeretlen maradt a tettes. Az apa határőr volt és az ő nyomására újraindult a nyomozás. Nagy Lajos a bűnjelraktárból elővette a lány ruháit és UV-, majd infrafényben 30 perces expozíció világítás mellett lefotózta azokat. Egy rendszámtöredéket talált, így már kimondhatták, valószínűleg közúti baleset történt. A rendszámtöredék azonban nagyon sok autóra ráillett, viszont a százados egy csak Wartburgoknál használt speciális radiálgumi nyomait is megtalálta a ruhákon, ez alapján pedig már csak 440 gépkocsit kellett tüzetesen megvizsgálnia. Végül meg is találta a valódit, az autót hiába újították fel és festették át, a kislány teste genetikai nyomot hagyott rajta.
Korinek László egyetemi tanár szerint a nyomozás fejlődése során megvizsgálandó a kérdés, tévedhetnek-e az igazságszolgáltatók. Az Egyesült Államokban négyszázalékos hibával dolgoznak, statisztikai alapon kimondható, hogy ott minden 25. elítélt ártatlanul ül. A magyar helyzet bemutatására Korinek megszavaztatta előadása hallgatóit, négy fotót mutatva, és azt kérdezte, hogy melyikük volt a móri mészáros. A hallgatóság legkevésbé Nagy Lászlóról gondolta, hogy ő lenne a gyilkos, pedig ő ölt meg nyolc embert a bankfiókban. Ugyanakkor Kaiser Edéről és Hajdú Lászlóról kiderült, hogy még csak a helyszínen sem jártak. – Kaiser Ede nem élne ma, ha lenne halálbüntetés nálunk. Őt és Hajdút szubjektív bizonyítékok és néhány tanúfelismerés alapján ítélték el. Ez is azt erősíti, hogy elengedhetetlen az objektív bizonyítékok beszerzése. Korinek László szerint ki kell jelentenünk, hogy Magyarországon sem százszázalékos az igazságszolgáltatók munkája.