A Szenteste a karácsonyi ünnepkör azon része, melyet a magyar keresztény hagyományban az emberek – sok más kultúrától eltérően – kiemelkedően kezelnek. A liturgikus hagyományban karácsony böjtjének nevezett este fő jellemzője a várakozás volt a még böjtös, egyszerű vacsora után.
A meghitt családi együttlétben teljesedett be az advent minden várakozása.
Ma már a legtöbb családban ebből annyi maradt, hogy délben, illetve délután esetleg még böjtös ételeket, vajas bablevest, mákos gubát fogyasztanak, de a vacsoraasztalra már bőségesen kerülnek az étkek. Jó esetben halas fogások, de már a legtöbb helyen előkerül például a töltött káposzta is. Ennek oka abban keresendő, hogy mi magyarok így tesszük háromnapos ünneppé a karácsonyt, míg a Szenteste a legszűkebb családé, a további két napon ünneplünk a tágabb rokonsággal, esetleg barátokkal. A Szenteste „fontosságát” hangsúlyozza, hogy ekkor ajándékozzuk meg egymást. Az is különlegesé teszi a magyar karácsony előestéjét, hogy a kis Jézus „hozza” az ajándékokat, illetve, pontosabban az ő csengetyűjének szavára szabad csak a gyerekeknek belépni abba a szobába, ahol a feldíszített karácsonyfa és az ajándékok várják őket.
Sok más kultúrával szemben, Magyarországon a karácsonyhoz nincs köze a Mikulásnak, teljes egészében a Megváltó születésének ünnepe.
Egy régi székesfehérvári hiedelem szerint az esti harangszótól megnyílik az ég, és egészen az éjféli misére való beharangozásig így is marad. Ezt az időt békességben, szeretetben kell eltölteni, hogy a kis Jézus áldására méltók legyünk.
De a téli napfordulót értelmezhetjük úgy is, hogy innentől kezdve a világosság győz a sötétséggel szemben.
A világ világossága, a Betlehemi Kisded ugyanis ura a téli napfordulatnak is: elűzi a sötétség hatalmait, és megörvendezteti azokat, akik őt várják.
Kevésbé ismeretes, de december 24-e, azaz Ádám és Éva az emberiség bibliai ősszüleinek névnapja előkészület az „új Ádám” (Jézus Krisztus, a Megváltó) fogadására, a halott természet életre igézésére, az új esztendőre és az emberi megújulásra.
Betlehemezés, mendikálás
Vidéken egyes helyeken még ma is járják a házakat a betlehemezők, melyek a legnépszerűbb misztériumjátékot, parasztjátékot adják elő jókívánságok közepette a házigazdáknak.
A betlehemezés középpontjában hazánkban a kifordított bundát viselő betlehemi pásztorok párbeszédes, énekes-táncos játéka áll. A jó-rossz, szegény-gazdag ellentét igen egyszerű, szemléletes formában mutatkozik meg e játékokban. A betlehemezők házilag készített jászolt vagy templom alakú betlehemet hordoznak magukkal.
Két fő formáját ismerjük, az élő szereplőkkel és a bábokkal előadott. Több táji típusa alakult ki. Főbb jelenetei a következők lehetnek: a betlehemezés kezdődhet a szálláskereséssel: József és Mária szállást keresnek, de a király, gazdag ember, kovács stb. nem ad szállást, s az istállóba utasítja őket. A következő jelenetben az angyal költögeti a mezőn alvó betlehemi pásztorokat s az újszülött Jézushoz küldi őket. A pásztorok elmennek az újszülötthöz s ajándékokat adnak át neki. A betlehemezés főszereplője a süket öreg pásztor, akinek tréfás félreértései a humor bő forrását képezik. A pásztorok félreértik az angyal latin szavát; tudatlanok de jószívűek és csekély javaikból szívesen adakoznak. Táncolnak, furulyáznak, énekelnek is. A betlehemezést adománykérő formulák zárják be. Egyik érdekes példája a Dunántúlra települt bukovinai székelyek csobánolása.
A Felvidékhez köthető a mendikálás szokása, amikor Szenteste kisebb-nagyobb csoportokba verődve elsősorban gyerekek járták a falvakat. Bezörgettek a házakhoz, majd az ablak alatt, vagy a házban csekély ajándék fejében karácsonyi énekeket, köszöntőket, jókívánságokat adtak elő.
Éjféli mise, vagy angyalmise
Karácsony ünnepének első szentmiséje december 24-ét követően éjfélkor. Jézus születését hirdető angyalokra utalva angyalmisének is nevezik. Az éjféli mise lezárja az adventet, feloldja a karácsonyi böjtöt, bevezeti az egész ünnepkört. A Szentföldön Betlehemben a 4. sz. végén már szokásban volt.
A mise a leghosszabb éjszaka közepén jelzi, hogy a Megváltó elűzi a sötétség hatalmait, születése megújítja a világot.
Régebben ezért sok helyen sötétben kezdték, s a Dicsőség a magasságban Istennek.. (Gloria in Excelsis Deo) fölhangzásakor borult fénybe a templom. Mivel az éjfél a napnak mindig a legtitokzatosabb pillanata, a néphitben a szellemek, a hazajáró lelkek és kísértetek ideje, s különös képzetek és hiedelmek fűződtek hozzá.
A néphagyomány szerint az éjféli misére elvitték a lucaszéket is, hogy arra állva felismerjék a boszorkányokat, de az angyalmiséhez köthető hiedelem és szokásvilág tele van bőség – termékenység varázsló motívumokkal. Általános hiedelem szerint
ekkor a legalkalmasabb Isten áldását, segítségét és oltalmát kérni.
Az éjféli mise után a hazatérők ünnepi ételeket fogyasztottak. Megemlékezvén a Megváltó születésére, a keresztény hagyomány szerint ugyanis Jézus Krisztus a december 24-ről 25-re virradó éjjel közepén született.
Ezt örökíti meg egy csodálatos erdélyi, karácsonyi népi ének a mezőségi Buzából:
Betlehem kis falucskában/
Karácsonykor éjféltájban/
Fiúisten ember lett/
Mint kisgyermek született