Az Alexandra-cégcsoporttal összefüggésben nemcsak a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság nyomoz, hanem az adóhatóság is – tudta meg a Magyar Idők. Míg Tolnában a cégcsoportnál 2015-től történtek miatt hét ügyben – csalás, sikkasztás, jogosulatlan pénzintézeti tevékenység, személyes adattal visszaélés és más bűncselekmények gyanúja miatt – folyik a nyomozás ismeretlen tettes ellen, az adóhatóság a cégcsoport 2015 előtti ügyeit vizsgálja. Mindkét nyomozásban azonos cégek tűntek fel. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) bűnügyi sajtóirodája megerősítette a nyomozás tényét, de részleteket nem közölt.
A könyves cégcsoport korábbi zászlóshajója, a 2015-ben csődbe ment Pécsi Direkt Kft. felszámolója, a Kvantál Kft. az idei csőd hallatán sajtóközleményben vont párhuzamot a 2015 előtt és a most történtek között. A Kvantál Kft. 102 hitelezőt és 9 milliárd forint tartozást tart nyilván. Több mint egy tucat könyvkiadó és könyvkereskedő, helyi önkormányzatok, bankok, valamint a NAV vár a Pécsi Direkt Kft.-től a pénzére, ám az Alexandra-cégcsoport vagyona eltűnt.
A HVG.hu beszámolója szerint a felszámoló perek sorozatát indította az eltűnt vagyon visszakövetelésére azon cégek ellen, amelyekbe a Pécsi Direkt Kft., vagyis az Alexandra-hálózat vagyonának zöme átkerült. Ilyen például a Wolf-CRS Kft., a Könyvbazár Kft., a Matias Borászat Kft. és a Rainbow Üzletlánc Kft.
A felszámoló megállapította, hogy a felszámolási eljárást megelőzően a Pécsi Direkt Kft. értékesítette a készleteit, a vagyontárgyak bizományosi, bérleti vagy egyéb szerződésekkel, pénzfizetés nélkül a Rainbow Üzletlánc Kft. és a Könyvbazár Kft. birtokába kerültek. A Pécsi Direkt Kft. vagyona a felszámoló szerint indokolatlanul befogadott számlák kifizetésével, indokolatlan költségek elszámolásával is csökkent.
A felszámoló megállapítása szerint a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet miatt a Pécsi Direkt Kft. menedzsmentje a vállalat vagyonát jogellenes módon, a hitelezők kárára, a kiadókat, az önkormányzatokat és az adóhatóságot kijátszva átruházta más cégekre, akik pénzben nem egyenlítették ki a vagyon ellenértékét. Mindezért a felszámoló büntetőfeljelentést tett csődbűncselekmény, sikkasztás, csalás, költségvetési csalás, hűtlen kezelés és tartozás fedezetének elvonása gyanúja miatt.
A Könyvbazár Kft. és a Rainbow Üzletlánc Kft. a Tolna megyei rendőrségi nyomozásban is érintett. Mint megírtuk, Matyi Dezső az Alexandra megmentésére kérte fel tavaly ősszel a PD Consulting Kft.-t, ám a válságkezelő büntetőfeljelentést kényszerült tenni. A Rainbow Üzletlánc Kft. átvilágítása során 240 millió forint hiányt tártak fel a könyvelésben, valamint azt, hogy a hiányzó pénzt évi öt százalék kamatra kölcsönadták. Emellett kiderült, hogy a Rainbow Kft. és a Könyvbazár Kft. nevében lejárt határidejű, értéktelen sport-utalványokat vásároltak, amire hivatkozva aztán egy év alatt 1,436 milliárd forintot vettek ki a cégből.
A közös szereplők és az Alexandra-cégcsoportnál történt, azonos irányba mutató folyamatok miatt nem zárható ki, hogy a rendőrségi és az adóhatósági nyomozás végül egy kézbe kerül.