Schmidt Zoltán, a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokság dandártábornoka a Torna-patak mentén tartott sajtótájékoztatóján közölte: a 2010 októberi vörösiszap-katasztrófa felbecsülhetetlen gazdasági és ökológiai károkat okozott, többek között megsemmisítette a kolontári hidat.
Alig egy hónappal a katasztrófa után elkészült az új híd, amely azonban elhasználódott, burkolata felújításra szorult. A most átadott híd 20 tonna teherbírású, 15 méter hosszú, 5,8 méter széles, és naponta közel 3 ezer ember átkelését biztosítja – mondta.
A Magyar Honvédség által felújított híd egy partokat, településrészeket, embereket, emberi sorsokat, valamint a katonákat a civil lakossággal összekötő jelkép – fogalmazott a dandártábornok.
A híd elengedhetetlen feltétele annak, hogy a településen az élet visszatérhessen a kerékvágásba – fűzte hozzá.
Tili Károly (független) polgármester arról beszélt, hogy 2010-ben hat nap alatt 31 emberrel építették újjá a hidat, majd 2015-ben a járófelület egy részét ki kellett cserélni.
Közölte: a most befejezett felújításra 1 millió 250 ezer forintot fordítottak pályázati, és 800 ezer forintot pedig önkormányzati forrásból.
A Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. Ajka melletti tározójából 2010. október 4-én kiömlő vörösiszap három települést öntött el: Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyet. A katasztrófa következtében tíz ember meghalt, több mint kétszázan megsérültek, több száz ház lakhatatlanná vált.