Újabb antiszemita hangvételű felvételt talált a Mandiner.hu. Ezen Magvasi Ádám, az Alfahír főszerkesztője és Toroczkai László, a Jobbik alelnöke beszélget a Szent Korona Rádió adásában, ahol Toroczkai a közösségi oldalakra a zsidó Facebook kifejezést használja, Magvasi pedig azon élcelődik, hogy a nemzeti radikalizmusból csak „golyóval” lehet kilépni. A beszélgetés végén Balsai András, visszatérve Toroczkai szavaira, úgy fogalmazott: „Bocs, de hogyha Laci egy pillanatra említette ezt a zsidó Facebookot. Eszembe jutott, hogy hogy neveznék tényleg a zsidók. Ez a Nosebook lenne szerintem.”
A jobbikos politikusok naponta felbukkanó, a zsidóságot becsmérlő kijelentéseitől a párt egyik képviselője sem határolódott el. A hét végén Vona Gábort is kérdőre vonták a sajtó munkatársai, de a Jobbik miniszterelnök-jelöltje csak annyit közölt, egy másik sajtótájékoztatón ad majd választ. Helyette Z. Kárpát Dániel reagált, aki arra a felvetésre, hogy indul-e etikai vizsgálat Apáti István ellen (ő a Szent Korona Rádióban többek közt arról beszélt, hogy a Jobbikon kívül az összes párt a zsidóknak asszisztál), azt válaszolta, még nem ült össze a Jobbik elnöksége ebben az ügyben.
A múltból rendre felbukkanó jobbikos antiszemita nyilatkozatok nem vetnek túl jó fényt a néppártosodó és balra nyitó pártra. Pedig Vona Gábor a múlt héten a zsidó kultúra központjának számító Spinoza Házba is elment, nyáron pedig közölte, hajlandó bocsánatot kérni a hazai zsidóságtól. A pártelnök részt vett a liberális Szeretem Magyarországot Klub estéjén is, ma este pedig Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője lesz a Budai Liberális Klub vendége az Együtt, az LMP, valamint a Momentum politikusaival együtt.
Ahhoz, hogy a párt korábbi antiszemita nyilatkozatait Vona el tudja feledtetni, idén valószínűleg többre lesz szükség, mint egy, a magyarországi zsidó felekezeteknek küldött üdvözlőkártyára. Nem mellesleg érdeklődtünk a Jobbiknál, terveznek-e idén hasonlót megfogalmazni, de nem válaszoltak a kérdésünkre. Mint ahogy arra sem, állítanak-e idén keresztet a közterületeken, ellenpontozandó a hanukai gyertyákat.