Belinszky Katalin elmondta: a régió szakemberei mellett nemzetközi állatorvos-szervezetek képviselőit is meghívták. A Magyar Állatorvosi Kamarával együtt azt szeretnék, hogy minden évben legyen tanácskozás, mert az agráriumban dolgozó állatorvosok számára is kiemelkedően fontos a tapasztalatcsere, az új módszerek megismerése, a nemzetközi együttműködés – tette hozzá.
A rendezvény egyik helyszíne Kisvárda, a másik Visegrád. Előbbi szerepe a programban azért is szimbolikus, mert a Szabolcs megyei városban idén először indult egyetemi mezőgazdaságimérnök-képzés. Ismert, az Országgyűlés tavaly július 6-án módosította a nemzeti felsőoktatási törvényt, ezáltal rendelkezett a közösségi felsőoktatási képzési központok létrehozásáról. A KKFKK szeptemberben 28 hallgatóval kezdte meg az első szemesztert. Belinszky Katalin jelezte: a jövőben más mérnökszakokkal bővítik kínálatukat, ezzel lehetővé téve, hogy azok is részt vehessenek a felsőoktatásban, akiknek nincs lehetőségük más városokban tanulni.