A karácsony Krisztus születéséről szól, erről leginkább szívhez szólóan talán János apostol beszélt: „Az Ige testté lett és miköztünk lakozik”. Nekünk, keresztényeknek azonban az adventi várakozás is szerves része a karácsonyi ünnepeknek, hiszen ez az időszak ad lehetőséget arra, hogy számot vessünk a közelmúlt történéseiről és átgondoljuk jövőbeli céljainkat, hogy felkészülten fogadhassuk a kisdedet.
Gyermekkoromra visszagondolva ez a reményteli készülődés a legemlékezetesebb. Miután megírtuk a Jézuskának, mit szeretnénk kapni karácsonyra, „kívánságcédulákat” helyeztünk ki az ablakba szüleink jóváhagyásával, és szenteste izgatottan lestük, mi valósult meg. Iskolásként már tudtuk: az ajándékokért a szülőknek kell hálásnak lenni, de azt is, hogy az ének és az ünnepség valójában arról szól, hogy megszületett a Kisjézus, a Megváltó.
Tehát a karácsony a gyermekkor izgalma, kíváncsisága is, a kiszűrődő zajok a másik szobából, ahol a fát díszítették, az új könyvek és a játékok szaga elkeveredve a fenyőfa illatával. Édes érzések, vágyak, gondolatok villannak be a sült alma és a mézes sütemények képei mellé. A nyolc testvér fehér inggallérból nyújtózkodó, piros pozsgás gyermekarccal énekli a karácsonyi dalokat, és izgatottan várják, amíg megérkezik a Jézuska.
Minden szülő szeretné ezt az érzést újra megadni a gyermekeknek, de egyre kevésbé sikerül úgy, ahogy azt gyermekként érezte. Vajon miért? A világ megváltozott, a misztérium is racionálisabbá vált, mi pedig örökös hiányérzettel állunk fel az ünnepi asztaltól. Sokan túl keveset, mások túl sokat kapnak. Nehéz a jó arányokat megtalálni, így a legtöbben elégedetlenek. Nyugtalanságunkban a gyermeki ártatlan vágyakozáshoz nyúlunk vissza, és Ady Endre keserédes szavai jutnak eszünkbe: „Bántja lelkem a nagy város / Durva zaja, / De jó volna ünnepelni / Odahaza. / De jó volna tiszta szívből / – Úgy mint régen – / Fohászkodni, / De jó volna megnyugodni.”
A Föld népességének egyre nagyobb hányada hagyja ott a megélhetés nehézségei miatt falusi, érzelmekben gazdag környezetét, kicsi, de jóval közvetlenebb kapcsolatokra épülő közösségét és költözik a zsúfolt városokba. De onnan is egyre többen kelnek útra a jobb élet reményében, elhagyják hazájukat, és egyre kevesebb meghittségben van részük idegen országokban. Az emberi kapcsolatok atomizálódása sehol nem kedvez a karácsonyi intimitásnak, hiszen sem a nagyobb jólét, sem a könnyebben elérhető anyagiak nem helyettesítik az érzelmeket, a család összetartó szeretetét, mindazt, amit a testté lett Ige jelent. Siessünk, hogy el ne késsünk ismét egymásra találni. Segítsünk mindazokon, akiken tudunk, hiszen erre magunknak is nagyon nagy szükségünk van. Kezdjük el még ma, talán nem késő, hogy emberként tudjunk megmaradni, hitben, szeretetben, és öltöztessük szívünket az ünnephez méltó köntösbe, gyakorolva a jóságot és az adni tudást.
Akik ezt nem értik, azoknak csak a méregdrága ajándékokról, a nagy evésekről és ivásokról szól az ünnep. Segítsünk, hogy mindenki megértse környezetünkben, nem ez a lényeg, hanem a várakozás. Az, hogy van remény, hogy mindenki számára lehetséges az üdvösség, amit Jézus születése teremt meg nekünk. A karácsonyt a fényfüzérek mellett borítsa be a szeretet melege, az együttérzés másokkal és az együvé tartozás boldogsága. Örüljünk egymásnak, a békességnek, hiszen hetven éve nincs háború hazánkban, szabadon élhetünk és mozoghatunk a világban, van jövője és biztonsága az országunknak és a világban élő testvéreinknek. Gondoljunk rájuk is szeretettel, és a legmegdöbbentőbb az lesz, hogy ez az érzés átragad majd a környezetünkre is, így nem is kell szólnunk egy szót sem, csak mosolyogjunk és meglepetésként fog ránk köszönteni ez a megmagyarázhatatlan karácsonyi hangulat, a mi legnagyobb ajándékunk.
A szerző akadémikus