Nemcsak elmaradó kölcsön-visszafizetés, gyanús kisbuszvásárlás és hosszú hónapok óta csúszó támogatási elszámolás miatt kerül egyre szorultabb helyzetbe a nyírbátori városi kézilabdaklub, egy másik ügyben már bűncselekmény miatt folyik eljárás. Mint megírtuk, a klub hónapok óta tartozik 37 és fél millió forinttal a baloldali többségű helyi önkormányzatnak. A követelés június 30-án járt le, a határidőt időközben december 31-re módosították. Két nappal a kölcsön visszafizetési határideje előtt, június 28-án a klub vett két Ford kisbuszt, ráadásul meglehetősen drágán, csaknem 26 millió forintért. A klubnál a tavalyi négy és fél millió forintos önkormányzati támogatással sem tudnak elszámolni január 31. óta.
Máté Antal polgármester tegnap lapunknak azt mondta: aggódnak, és mindent megtesznek azért, hogy az önkormányzat a kölcsönadott pénzét visszakapja. – Abban bízom, hogy a forrás az év végéig visszakerülhet az önkormányzat számlájára. Ennek minden feltétele teljesíthető, csak az a kérdés, hogy a különböző szereplők megtesznek-e mindent ezért. Ennél több garanciát nem tudunk adni – fogalmazott. Jelezte: ha a pénz december 31-ig nem érkezik meg, akkor a testület hoz döntést az ügyben. – Ha nem látnánk olyan jogilag elfogadható menetrendet, amivel az összes pénzünkhöz hozzájuthatunk, akkor maradnak a jogi lépések – fűzte hozzá.

Gondok vannak a városi kézilabdaklub pénzügyei körül
Közben egy másik ügyben már a hatóságok vizsgálódnak. A kézilabdaklub U12-es korosztályú csapatának versenyjegyzőkönyvében egy olyan játékos nevét is feltüntették, aki a kérdéses két mérkőzésen nem vett részt. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség lapunkkal közölte, az ügyben egy személyt hallgattak ki gyanúsítottként, az illető beismerő vallomást tett. – A nyomozás befejezését követően a Nyíregyházi Járási és Nyomozó Ügyészség a gyanúsítottal szemben a vádemelést egy évre elhalasztotta, a határozat ellen a feljelentő panaszt jelentett be, mert az abban foglaltakkal nem ért egyet – hangsúlyozták.