Országos, egy hónapig tartó adománygyűjtést indított iraki segélyprogramjának támogatására az Ökumenikus Segélyszervezet – jelentette be tegnap Lehel László elnök-igazgató. A térségben évek óta jelen lévő szervezet célkitűzése, hogy esélyt adjon a háború után visszatérő családoknak a helyben boldogulásra.
Az összefogáshoz bárki csatlakozhat az 1353-as adományvonal tárcsázásával, illetve várják a felajánlásokat a www.segelyszervezet.hu oldalon is. Az Ökumenikus Segélyszervezet és a Magyarországi Evangélikus Egyház vezetése a közelmúltban Irakban járt, ennek kapcsán Lehel László elmondta: több mint hárommillió belső menekült már visszatért, de sok esetben lerombolt házakat, iskolákat és templomokat talált korábbi lakhelyén. – Emiatt az embereket még mindig az a kérdés foglalkoztatja, hogy menni vagy maradni – tette hozzá.
Az adománygyűjtéshez csatlakozott a Magyarországi Evangélikus Egyház is. Ezzel kapcsolatban Fabiny Tamás elnök-püspök kifejtette: mint alapítók is úgy gondolják, az adományok felhasználását tekintve bátran bízhatnak az Ökumenikus Segélyszervezetben, ezért a következő hónapokban több gyűjtést is szerveznek az iraki program támogatására. A tegnapi sajtótájékoztatón részt vett Lackfi János író is, aki alkotásaival segít közel hozni az elmúlt időszakban sokat szenvedett családok történeteit.
A résztvevők arra kérték a hazai történelmi egyházakat, hogy segítsenek minél többekhez eljuttatni a segélyszervezet felhívását.