- Korábban Orbán Viktor miniszterelnök személyesen tájékoztatta Áder Jánost arról, hogy a Fidesz ismét őt jelöli az államfői posztra.
- A köztársasági elnöki megbízatás újabb vállalására szóló felkérést követően sokan biztatták a megkezdett munka folytatására.
- Az első felkérés alkalmával a húsvéti elcsendesedés, most pedig karácsony békéje segített a körültekintő mérlegelésben és döntése meghozatalában.
- A köztársasági elnök kitért arra is, hogy újbóli megválasztása esetén céljai és személyes vállalásai a jövőben is változatlanok maradnak.
„A felkérést elfogadom. Az alaptörvény rendelkezéseinek megfelelően vállalom a jövő tavasszal esedékes demokratikus megmérettetést” – áll a dokumentumban.
Áder János azt írta, az államfői megbízatásra eddig is olyan alkotmányos szolgálatként tekintett, amelynek ellátása során a köztársaság elnöke a magyar nemzetnek tartozik felelősséggel és számadással.
Emlékeztetett arra, hogy a köztársasági elnöki megbízatás újabb vállalására szóló felkérést követően sokan biztatták a megkezdett munka folytatására.
„Köszönetem fejezem ki mindazoknak, akik lélekben most is velem voltak, és mindazoknak, akik az elmúlt években támogatták államfői tevékenységemet”
– írta.
Közölte, az első felkérés alkalmával a húsvéti elcsendesedés, most pedig karácsony békéje segített a körültekintő mérlegelésben és döntése meghozatalában.
A köztársasági elnök kitért arra is, hogy újbóli megválasztása esetén céljai és személyes vállalásai a jövőben is változatlanok maradnak. Kiemelt feladatának tartja a törvényalkotás feletti alkotmányos kontroll gyakorlását, valamint továbbra is minden tőle telhetőt megtesz a természeti környezet védelme, a jövő nemzedékek iránti felelősségvállalás társadalmi szintű megerősítése, valamint a magyar értékek és magyar érdekek következetes nemzetközi képviselete érdekében.
„Vallom, hogy a teljesítmény méltó megbecsülésével és az egymásnak megadott kölcsönös tisztelettel jobbá és sikeresebbé tehetjük közös és személyes életünket. Ebben a munkában szövetségesemnek tekintek mindenkit, aki számára fontos, hogy ezen elvek és célok szerint rendezzük közös dolgainkat”
– áll a köztársasági elnök nyilatkozatában.
A kormányfő sajtófőnöke pénteken közölte az MTI-vel: Orbán Viktor miniszterelnök személyesen tájékoztatta Áder Jánost arról, hogy a Fidesz ismét őt jelöli az államfői posztra. Havasi Bertalan tudatta: Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke felkereste Áder János köztársasági elnököt és tájékoztatta arról, hogy a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség elnöksége úgy döntött, javaslatot tesz a parlamenti frakciónak, hogy az államfőválasztási eljárás során az Országgyűlésben ismét Áder János jelölését és megválasztását támogassa.
A KEH ezután azt közölte, hogy Áder János megtiszteltetésnek tekinti az újabb köztársasági elnöki megbízatásra szóló felkérést. A közlemény szerint Áder János elnöki tevékenysége elismeréseként tekint a Fidesz elnökségének egyhangú felkérésére.
Áder János köztársasági elnök nyilatkozata:
Nyilatkozat
A köztársasági elnöki megbízatás újabb vállalására szóló felkérést követően sokan biztattak a megkezdett munka folytatására. Köszönetem fejezem ki mindazoknak, akik lélekben most is velem voltak, és mindazoknak, akik az elmúlt években támogatták államfői tevékenységemet.
Az első felkérés alkalmával a húsvéti elcsendesedés, most pedig karácsony békéje segített a körültekintő mérlegelésben és döntésem meghozatalában.
A felkérést elfogadom. Az alaptörvény rendelkezéseinek megfelelően vállalom a jövő tavasszal esedékes demokratikus megmérettetést.
Az államfői megbízatásra eddig is olyan alkotmányos szolgálatként tekintettem, amelynek ellátása során a köztársaság elnöke a magyar nemzetnek tartozik felelősséggel és számadással.
Újbóli megválasztásom esetén céljaim és személyes vállalásaim a jövőben is változatlanok maradnak. Kiemelt feladatomnak tartom a törvényalkotás feletti alkotmányos kontroll gyakorlását. Továbbra is minden tőlem telhetőt megteszek természeti környezetünk védelme, a jövő nemzedékek iránti felelősségvállalás társadalmi szintű megerősítése, valamint a magyar értékek és magyar érdekek következetes nemzetközi képviselete érdekében. Vallom, hogy a teljesítmény méltó megbecsülésével és az egymásnak megadott kölcsönös tisztelettel jobbá és sikeresebbé tehetjük közös és személyes életünket. Ebben a munkában szövetségesemnek tekintek mindenkit, aki számára fontos, hogy ezen elvek és célok szerint rendezzük közös dolgainkat.
Áder János