Ibolya Tibor emlékeztetett: a november 21-én, szombaton kora délután Budapest XI. kerületében elfogott két gyanúsítottat a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája lőfegyverrel visszaélés és lőszerrel visszaélés bűntette miatt előzetes letartóztatásba helyezte.
A magyar férfiak autójában elrejtve számos lőszert, tárat, Skoda és Skorpió típusú géppisztolyt találtak és foglaltak le, majd az ügyet átadták a nyomozásra illetékes Budapesti Rendőr-főkapitányságnak (BRFK).
Mindkét férfi büntetett előéletű, egyiküket 2015 májusában azért ítélték el, mert lőszereket hozott be az országba, a másik pedig 2014 novemberében szabadult lőfegyverrel visszaélés bűntette miatt hét és fél éves szabadságvesztés büntetéséből, így a mostani cselekményét különös visszaesőként követte el.
A vasárnap dél körül, ugyancsak a XI. kerületben elfogott négy gyanúsított ügyében a BRFK bevetési osztálya több tucat, az előzetes tűzszakértői vélemény szerint feltehetőleg világháborús páncéltörő gránátot, repeszgránátot, német tojásgránátot, lőszereket és egyéb robbanóanyag-tartozékokat foglalt le – idézte fel a fővárosi főügyész.
A két magyar és a két magyar nemzetiségű szlovák állampolgárt a rendőrség robbanóanyaggal visszaélés és lőszerrel visszaélés bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki. A kerületi ügyészség egyikük, S. Roland előzetes letartóztatását látta indokoltnak azért, mert a ruházatában és a lakásán is feltehetőleg éles lőszereket, gránátokat, egyéb vegyi anyagokat és gyújtózsinórokat találtak. Az ügyészség indítványát a bíróság szerdán elutasította, így mind a négy gyanúsított szabadlábon védekezik.
A fővárosi főügyész ez utóbbi ügyben megjegyezte, hogy az úgynevezett történelemrajongó gyanúsítottakkal kapcsolatban nyilvánosan megjelent információkkal szemben egyikükre nézve vannak olyan pluszadatok és -információk amelyek az ügyészség szerint megalapozzák a legsúlyosabb kényszerintézkedés elrendelését.
A nyomozó hatóságok és a TEK tevékenysége, az ilyen típusú bűncselekmények felderítésének általános és konkrét kérdései nem feltétlenül a nyilvánosságra tartoznak, ezért a jelenlegi helyzetben kifejezetten árthat, ha ezekről sajtópolémiát folytatnak – írta közleményében Ibolya Tibor.
Gasz Péter, a Fővárosi Főügyészség szóvivőjét helyettesítő ügyész az MTI érdeklődésére szerdán elmondta: a XI. és XXII. kerületi ügyészség a négy gyanúsított közül egynél tartotta indokoltnak az előzetes letartóztatás elrendelését bizonyítékok eltüntetésének és bűnismétlésnek a veszélye miatt, ám ezt a bíróság nem tartotta megalapozottnak. Az ügyészség fellebbezett a döntés ellen.
A Fővárosi Törvényszék az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében azt írta: a Budai Központi Kerületi Bíróság indokolása szerint nincs semmi arra utaló jel, hogy a második világháború iránt hobbiszinten érdeklődő gyanúsított bármilyen kapcsolatban állna szervezett bűnözői csoportokkal, terrorszervezetekkel vagy tudását és vegyi anyagait a közrend, illetve emberek élete ellen kívánta volna fordítani. Arra sincs semmilyen adat, hogy az ügy „kapcsolatba hozható lenne más, a napokban indult büntetőügyekkel, nyomozásokkal”. Az ügy összes körülményéből mindennek éppen az ellenkezője valószínűsíthető – hangsúlyozták. Nincs adat szélsőséges nézetekre és – azon túl, hogy két társa hozzá hasonló korú és érdeklődésű felvidéki magyar – külföldi kapcsolatokra sem. A bíróság kiemelte azt is, hogy a gyanúsított büntetlen előéletű.