Hegedűs Bálint, aki – ha igazak a sajtóhírek – oldalanként körülbelül egymillió forintért írta meg a művét (úgy, hogy közben ő a Magyar Nemzeti Filmalap forgatókönyv-fejlesztési igazgatója!), a műsorban azt fejtegette: súlyos etikai és jogi aggályokat vet föl, hogy kiszivárgott a forgatókönyv, ám végső soron nem is bánja a dolgot. Azt viszont igen, hogy szerinte valótlanságokat állítanak szerzeményéről. Azt állította, rengeteg szeretetet kapott a kiszivárgás óta – olvasható a PestiSrácok.hu oldalon. A forgatókönyvíró egyúttal azt állította, hogy a kiszivárgott hírekkel ellentétben Hunyadi János és Kapisztrán János nem mellék-, hanem főszereplője lesz a történetnek, és olyan film készül, amelyre minden magyar büszke lesz, és világszerte sikeres lehet.
Bán János viszont a műsorban arról beszélt, nem tartja ördögtől valónak, hogy ilyen fontos filmeknél a forgatókönyvről nyilvános vita legyen, hiszen ez nemzeti ügy, nem pusztán üzleti kérdés. „Én magyar emberként nem egy kitalált történetre vagyok kíváncsi, hanem Hunyadi Jánosra, a nándorfehérvári csatára” – hangsúlyozta a Hunyadi-sikerkönyveket Bán Mór néven jegyző Bán János, aki szerint majd akkor lehet érdekes egy ilyen Hegedűs-féle, fiktív szálakra épített Nándorfehérvár-történet, ha már lesz öt filmünk a témában. Ám jelenleg egy sincs. Egyébként Bán János nem csupán mulasztásnak, hanem bűnnek tartja, hogy éppen Hunyadiról nem készült eddig történelmi filmünk:
Nehéz nem észrevenni, hogy a történelmi filmkészítés nem erőssége a magyar filmiparnak. És nemcsak az elmúlt években. Az elmúlt negyven-ötven évben nem készültek el azok a meghatározó, nagy történelmi filmeposzok, amelyekre – az én véleményem szerint – szükség lett volna. (…) Egy olyan gazdag történelmű ország, mint a miénk, sem Szent István királyról, Hunyadi Jánosról, Mátyás királyról nem készített igazi, látványos, szívhez-lélekhez szóló filmet.
Erre Hegedűs Bálint úgy reagált:
Mindenki nyitott kapukat dönget a Magyar Nemzeti Filmalapnál, aki történelmi filmet szeretne csinálni – akár ilyen nagy, tablószerű filmet.
Hegedűs is egyetértett azzal, hogy hiányoznak ezek a filmek. Szerinte alapvetően két oka van, hogy ritkán vágnak bele ilyenbe a magyar filmesek: sokba kerülnek, illetve hogy az alkotók félnek az efféle témáktól. Bán János szerint viszont a pénz nem érv, hiszen más európai országok, például a csehek, lengyelek, albánok is előteremtik rá a forrásokat.
Itt a szándékról van szó, tehát egy teljesen nyilvánvaló ódzkodásról, és egy rendkívül pontosan tetten érhető, sok évtizeden áthúzódó óvatosságról, félelemről. A magyar kulturális életben kialakult egy végtelen erőteljes ellenérzés a magyar történelmi témák közül azok iránt, amelyek a magyarságot nem feltétlenül negatív színben, a szörnyű időszakokra koncentrálva mutatják be. Mint hogyha félnénk bemutatni azt, hogy a mi történelmünkben igenis vannak dicsőséges és szép időszakok
– fogalmazott Bán János, aki furcsállotta, hogy ez a hozzáállás átívelt a politikai rendszereken, sőt, mintha a szocializmus évtizedeiben több ilyen film készült volna. Az író kizártnak tartja, hogy évtizedek óta ne készülnének jó forgatókönyvek és ne lenne rá pénz.
Hegedűs úgy vélte, a Kincsem-film sikere (amelynek ő írta a forgatókönyvét) is azt mutatja, hogy igenis szükség van olyan alkotásokra, amelyek identitásunkban, hazaszeretetünkben, összetartozásunkban alapélménnyé válhatnak. Hozzátette: most már ezekre a filmekre van elég pénz. Bán János viszont a Kincsem-film kapcsán úgy fogalmazott: „ez egy veszélyes játék”, hiszen Kincsem történetét nagyon kevesen ismerik, nincs kockázat benne. Olyan történelmi filmek kellenének, amelyek után az ember azt érzi: „milyen jó magyarnak lenni!” – mutatott rá Bán János.
A teljes cikket IDE KATTINTVA olvashatja.
