A kivonulás hátterében a megváltozott jogszabályi környezet állhat, ami átláthatóságot vár el a szervezettől, de ennek nem tudnak, vagy nem akarnak megfelelni – véli Lomnici Zoltán, aki szerint ezzel a lépéssel elismerik azt is, hogy a választáson az általuk képviselt irányvonal vereséget szenvedett. Emlékeztetett: a Közös Ország Mozgalom és különböző civil szervezetek segítségével megpróbálták közvetett eszközökkel az országgyűlési választást befolyásolni, de ez egy sikertelen akció volt.
Soros György szemében van egy „előszereteti értéke” Magyarországnak, ezért különös nyomásgyakorlást fejt ki a balliberális oldal sikereinek érdekében – hangsúlyozta az alkotmányjogász.
Kiemelte: 37 országban van irodája a Nyílt Társadalom Alapítványnak, 140-170 országra teszik azokat az államokat, ahol valamilyen szinten jelen vannak.
A Stop Soros törvénycsomag elfogadása után is maradnak Magyarországon a szervezetek, de a szigorításoknak köszönhetően nagyobb lesz az átláthatóság a civil szervezeteknél, így csökken a nemzetbiztonsági kockázat.
A teljes beszélgetést IDE KATTINTVA tekinthetik meg.