Hétköznapi emberként sem könnyű szembesülni önmagunkkal, hibáinkkal, esetleges bűneinkkel, és azokért felelősséget vállalni. Ám a civilekkel ellentétben a fogvatartottak számára ez elkerülhetetlen.
– A kérdés az, hogy mit kezd ezzel a csomaggal: letölti a büntetését, de felmenti magát és másokat hibáztat azért, hogy börtönbe került. De választhatja azt is, hogy őszintén magába néz és átgondolja, mi vezetett idáig, majd meghozza a döntést, hogy nem akar tovább így élni. Ez a lelki reintegráció kezdete – fogalmazott Magyarné Balogh Mária lapunknak, aki 2006 óta fogja össze és segíti a lelkipásztorok munkáját a büntetés-végrehajtási intézetekben.
Bár a legtöbben nem először találkoznak a kereszténységgel, a személyes és mély hit a rácsok mögött alakul ki bennük. Az elítéltek kezdetben azért járnak a kápolnába, hogy egyedül lehessenek, ott ugyanis nincs „seftelés”, nincsenek összetűzések, csak béke és nyugalom. Később viszont ezt a nyugalmat már a vallásban és önmagukban is képesek megtalálni.
Ám az idáig vezető út igen nehéz. Azzal, hogy egy fogvatartott megnyitja magát a hitélet előtt, sok olyan dolgot a felszínre hoz, ami választ adhat arra, miért került ebbe a helyzetbe. A legtöbb bűnelkövető ugyanis korábban valamilyen bűncselekmény áldozata volt.
– Miután megnyílnak, sokszor borzalmas élettörténeteket és emlékképeket hallunk. Egy olyan környezetben élő embernek, akit bántalmaznak, megaláznak, és fogalma sincs arról, mit jelent a szeretet vagy az együttérzés, szinte egyenes út vezet a bűnözői élethez.
A saját hibáik megértése viszont segít, hogy új életet kezdjenek. Éppen ezért nemcsak a bűnök megvallása, hanem azok megbocsátása is fontos – részletezte a lelkipásztor.
– Meg kell bocsátanom önmagamnak és másoknak is. A gyógyuláshoz ugyanakkor az is kell, hogy elengedem, nem őrzöm a haragommal és az indulatommal azokat az embereket, akik a múltban bántottak.
Ám addig, amíg ezt nem tudják meglépni, hozzá vannak bilincselve a múltjukhoz. Akik viszont képesek végigmenni ezen az úton, a szabadulást is egészen másképp élik meg. Szerencsére sokan meghozzák ezt a döntést – tette hozzá a református lelkész.
Az egyházak, felekezetek működése 1949-ig folyamatos volt a magyarországi börtönökben, amíg az akkori igazságügyi miniszter meg nem szüntette a börtönlelkészek tevékenységét.
A hitélet a rendszerváltozás után térhetett vissza, azóta viszont a reintegrációs törekvések egyik legfontosabb kulcsa lett. A börtönökben a négy történelmi egyház – a katolikus, a református, az evangélikus és az izraelita – 35 börtönlelkésze segíti a rabok lelki egyensúlyának kialakulását és fejlődését, akik együtt dolgoznak a reintegrációs tisztekkel, a pártfogókkal, a pszichológusokkal és az utógondozó koordinátorokkal.
Óriási sikereket érnek el a reintegrációban az úgynevezett cursillo-mozgalom tagjai is, akik háromnapos foglalkozásokat tartanak a börtönökben. Az első cursillót 1944-ben tartották Spanyolországban, ám hazánkba csak 1989-ben jutott el.
Eredetileg az El Caminóra készített fel zarándokvezetőket, ez a cél viszont az idők során kitágult, és ma már az élet zarándoklatára készít fel. A módszer különlegessége, hogy a találkozók témáit nem a papok adják meg, hanem a világi emberek állítják össze, akik az előadásaikba a maguk életét – a kudarcokat, fájdalmakat és a hitélet szépségeit – is belefűzik.
Az őszinteség és a személyes elbeszélések miatt szépen lassan mindenki feloldódik és megnyílik. – Ez nem tanfolyam és nem is egy lelkigyakorlat, hanem élmény, amelyet át kell élni. Éppen ezért nem lehet pontosan meghatározni és leírni sem. Ez egy hármas találkozás: találkozik Istennel, önmagával és az embertársaival is. Ez az érzés fellelkesít, megrendít és erőt ad – magyarázta Székely János megyés püspök, aki a hazai mozgalom egyik lelki vezetője.
– Van olyan fogvatartott, aki húsz évet ült, ebből az első tízet teljes dühben, bosszúvágyban és keserűségben töltötte. Aztán bekerült az életébe a vallás, és megfordult vele a világ: diplomát szerzett a börtönben, és rátalált önmagára. Most van egy gyönyörű családja, gyermeke, dolgozik és mellette iskolákba jár előadást tartani, hogy más ne essen ebbe a hibába.
Sokaknak szívszorító az élettörténetük, gyakran elcsodálkozom, hogyan élték túl mindezt. Ez persze nem menti fel őket, de sok mindenre választ ad – idézte fel a megyéspüspök.
A módszer sajátossága, hogy a résztvevőket „utánkövetik”, és felkeresik őket, miután kikerültek a börtönből. – Kritikus időszak, amikor a letöltött büntetést követően visszatérnek a normális életbe.
Mi igyekszünk ekkor is segíteni: próbálunk albérletet, állást szerezni, felvenni a családtagokkal a kapcsolatot – tette hozzá a lelki vezető.
A segítségnyújtásnak pedig kézzelfogható eredménye van, az eddigi tapasztalatok szerint ugyanis azok, akik a cursillo-közösség tagjai nem lettek visszaesők.