A pedagógus-életpályamodell és az új, osztatlan tanárképzés bevezetése az utolsó előtti pillanatban történt, miután a pedagógushivatás társadalmi presztízse leértékelődött, és az alapképzésre járó hallgatók közül egyre kevesebben választották ezt a pályát. Az új rendszer két legfontosabb célja az volt, hogy a pedagóguspályát vonzóvá tegyék, a jó pedagógusokat pedig megtartsák.
Négy évvel ezelőtt vezették be a pedagógus-életpályamodellt, amely alapjaiban reformálta meg a tanári szakmát. Nemcsak arról volt szó, hogy a pedagógushivatás társadalmi presztízse alacsonnyá vált, hanem arról is, hogy az alapképzésre járó hallgatók közül kevesen választották a pedagóguspályát. A mélyebb okokat firtató kutatások arra is rávilágítottak, hogy a fiatalok nem látták a szakmai előrelépés, fejlődés lehetőségeit. Arról már nem is beszélve, hogy világossá vált: a balliberális oktatási kormányzat idején bevezetett bolognai rendszerű képzés megbukott, az egyszakos bölcsészek és tanárok oktatása tanárhiányt eredményezett.
Lépni kellett tehát, és négy évvel ezelőtt alapos előkészítés után megtörtént a bejelentés: a pedagógusképzés megújításának, hatékonyabbá tételének egyik legfontosabb feltétele a megfelelő motivációt jelentő, kiszámíthatóságot biztosító pedagógus-életpályamodell bevezetése. Mint minden radikális megújulást, ezt is fenntartással kezelte a pedagógustársadalom egyik fele, míg a másik örömmel sóhajtott fel, hogy végre visszaadják a hivatás becsületét. A reformhoz a kezdetektől béremelés is társult, amely a mai napig tart. A fizetések ugyanis szégyenteljesen alacsonyak voltak, amit nemcsak felismert a polgári kormányzat, hanem az elsők között orvosolt.
A változás mögött az az elv állt, hogy a pedagógus-életpályamodellben a pedagógusképzésnek, a pályakezdők mentorálásának, támogatásának és a pedagógusok folyamatos, egész pályafutás alatt zajló szakmai fejlődésének, továbbképzésének egységes rendszerré kell összeállnia. Az a tanár ugyanis, aki nem tanul folyamatosan, a tanítás terén is sikertelen lesz. Az új rendszernek a két legfontosabb célja az volt, hogy a pedagóguspályát vonzóvá tegyék, a jó pedagógusokat pedig megtartsák. Számos társadalmi egyeztetésen elhangzott: az új rendszer előnye, hogy emelkedhet a pedagógusnak jelentkezők száma, ugyanis a teljesítményelv érvényesülése – amely az egyéni érdemeket honorálja – növelheti a pálya presztízsét.
Az oktatási reform másik legfontosabb eleme a pedagógusképzés átalakítása volt, amelyhez a kormány 2011-ben kezdett hozzá jogszabály-változtatásokkal. Az igazi fordulópontot a 2013-as esztendő hozta, amikor elindult az osztatlan tanárképzés. Általános érvénnyel bevezették a személyes megjelenéshez kötött pályaalkalmassági vizsgát, a tanárképzés fő szabályként ismét kétszakossá vált. – A nagyon rosszul alkalmazható bolognai rendszert pedig kidobtuk – ahogy korábban lapunknak fogalmazott Palkovics László oktatási államtitkár, hozzátéve, hogy azért hiányoznak a szaktanárok a magyar oktatási rendszerből, mert a 2005-ben bevezetett szisztéma megengedte az egyszakos tanárok képzését, ami rendkívül káros volt. Az új, osztatlan tanárképzési forma három csoportra osztja a képzési területeket: közismereti, művészeti és szakmai tanárképzésre. A közismereti tanárképzés két fajtája a 4+1 és az 5+1 éves kurzus, ahol a plusz egy év a szakmai gyakorlatot jelöli. A 4+1 éves képzésekben általános iskolai, míg az 5+1 éves képzésekben középiskolai tanári végzettséget szerezhetnek a jelentkezők.
Amennyiben a választott szakok jelen vannak mind az általános, mind pedig a középiskolában, úgy a közös, hároméves alapozó szakasz elvégzése után dönthetnek a hallgatók, hogy melyiket választják.
Tématámogatás. Készült Magyarország Kormánya támogatásával.
