– A hozzánk járó több mint háromszáz gyerek csaknem fele nyírmeggyesi, a másik fele pedig a környező községekből, illetve Mátészalkáról jár be az iskolába – válaszolta lapunk kérdésére Nagy Gusztáv, a Nyírmeggyesi Arany János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója. Kiemelte: náluk fő szempont a családias légkör. Valamennyi végzős diák továbbtanul, sőt a visszajelzések is igen jók az őket fogadó intézményekből.
Idén tornaterem épül, ez látványvilágában alkalmazkodik a főépülethez, amely a környék egyik legszebb építménye – számolt be róla az intézményvezető. A művészeti iskoláról elmondta: a drámapedagógia mellett néptánccal és képzőművészettel is foglalkoznak. Ezek mindegyike kiegészíti a hagyományos oktatást, mert mind a gyerekek esztétikai érzékét, mind a mozgáskultúrájukat vagy éppen a finommotoros mozgásukat fejleszti.
– A tanulók sikerélményét fokozza, hogy a néptáncos és a színjátszó csoportok diákjai a környező településeken is gyakran fellépnek – hangsúlyozta az igazgató, aki a képzőművészeti foglalkozásokra járó diákokról elmondta: folyamatosan megújítják a dekorációt, díszítik az iskolát, rendszeres és eredményes pályázói a különböző képzőművészeti versenyeknek.

A mozgáskultúra tananyagba történő beemelésével az oktatás színvonalát is növelik
Fotós: Havran Zoltán
Arról is beszélt, hogy a pedagógusok hetven százaléka elvégezte az önértékelést. Mint kifejtette: ez azért is fontos, mert egyfajta tudásmegújítást jelent. Nagy Gusztáv, aki mesterpedagógusként minősítési szakértőként, illetve tanfelügyelőként is dolgozik, úgy látja, mind az önértékelés, mind a minősítési eljárás haszna, hogy a pedagógus kicsit leporolja a diplomáját, megújítja a módszertanát és bemutatja saját maga értékeit, a sikeres minősítés után pedig új lendülettel, több energiával folytathatja a munkát.
A módszertan kapcsán úgy vélekedett: fontos, hogy a diákok egymással együttműködve is oldjanak meg feladatokat. A képességek fejlesztését is kiemelten kezelik, olyannyira, hogy ha szükség van rá, csoportot is bontanak, illetve személyre szabottan foglalkoznak a gyerekekkel.
Kérdésünkre, hogy a művészeti nevelés mennyire szolgálja a tehetséggondozást és mennyire a felzárkóztatást, az intézményvezető úgy nyilatkozott: az iskola tanulóinak hetven százaléka hátrányos helyzetű, tehát egyaránt foglalkoznak tehetséggondozással és képességfejlesztéssel. Arra is felhívta a figyelmet, hogy iskolájuk rendkívül sikeres a magatartási zavarok kezelésében. A számítástechnikai eszközökkel való felszereltség kapcsán pedig kiemelte, hogy a termek többségében interaktív tábla van, és most érkeznek laptopok is.
– Konstruktív az együttműködésünk a tankerülettel, ám egy iskola a faluközösség része kell hogy legyen, ezért az önkormányzattal és a helyi civil szervezetekkel is jó kapcsolatot ápolunk – tette hozzá az igazgató.