A kormány 2001. november 24-én nemzeti gyásznappá nyilvánította október 6-át. Ezen a napon az állami lobogót félárbócra eresztik, a középületekre kitűzik a gyászlobogót, az iskolákban több helyen már pénteken megemlékezést tartottak. A központi rendezvények szombaton reggel a budapesti Kossuth téren kezdődnek, ahol Áder János köztársasági elnök jelenlétében, katonai tiszteletadással felvonják, majd félárbócra engedik Magyarország lobogóját.

Ma az egykori vesztőhelyen emlékoszlop áll Aradon
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Áder János Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, Kemecsén mond emlékbeszédet az aradi vértanúk mártírhalálának évfordulója alkalmából tartott rendezvényen, Kövér László, az Országgyűlés elnöke pedig a Felvidéken, Nyárasdon beszél az aradi vértanúk tiszteletére rendezett ünnepi megemlékezésen. Aradon, ahol a tizenhárom honvédtábornokot október 6-án kivégezték, szentmisével és koszorúzással emlékeznek meg a vértanúkról.
Az aradi belvárosi római katolikus templomban celebrált misét követően a Szabadság-szobornál, majd a vesztőhelyen is koszorúznak az emlékezők. Ma az egykori vesztőhelyen emlékoszlop áll, a vértanúk emlékét a városban a 2004-ben visszaállított Szabadság-szobor, Zala György munkája őrzi. Erdély több más magyarlakta városában is rendezvényekkel emlékeznek a magyar pártok és szervezetek.