Az Európai Néppárt (EPP) több szempontból is megosztott, az egyes országok képviselői különböző érdekek, értékrendek és szimpátiák alapján alakították ki álláspontjukat a Magyarországot elítélő Sargentini-jelentésről szóló szavazáson. Az EPP-ben is megtalálhatók Soros György megbízható emberei, ugyanis vannak olyan képviselők, akik nem először helyezkedtek szembe hazánkkal.
Ilyen politikus többek között a luxemburgi néppárti, ám a bevándorlást támogató Frank Engel is. A Benelux állambéli képviselő a Keresztényszociális Néppárt (CSV), tehát Jean-Claude Juncker pártjának tagja. A Soros nevéhez köthető Open Society Foundation a Megbízható szövetségesek az Európai Parlamentben 2014–2019 című kiadványában a következőket írja róla: „Egyértelműen progresszív hang; nem hezitál szembeszegülni a frakciójával társadalmi ügyek terén.”
Mindemellett azt is fontos látni, hogy a Néppárt más nemzeti delegációiból hazánk ellen szavazó képviselők az EPP liberális szemléletű, nemzeti szinten baloldaliakkal is együttműködő pártjainak tagjai, illetve olyanok, akiknek véleménye szöges ellentétben áll azzal, amit a magyar kormány a bevándorlás kapcsán meghirdetett.
Így például érdemes kiemelni a skandináv, a Benelux, a német CDU-s, újabban pedig a balti néppárti képviselőket is, akiknek pártjai nemzeti szinten jellemzően sokszínű, a baloldaltól a liberálisokon át a jobbközépig terjedő koalíciók részeként vesznek részt országuk kormányzásában. Az ő elképzelésük szerint az Európai Parlamentben is ennek az elvnek megfelelően kellene megszervezni a politikai többséget. Érdekesség, hogy a skandináv és a Benelux államok a leginkább bevándorláspártiak az unióban.
Mint az már a szavazás előtt világossá vált, az osztrák, valamint a lengyel néppárt képviselői belpolitikai okok miatt támogatták a Sargentini-jelentés elfogadását. Nyugati szomszédunk néppárti képviselői feltehetőleg az Európai Tanács féléves osztrák elnöksége miatt szavaztak igennel annak érdekében, hogy elkerüljék a konfrontációt a balliberális oldallal.
A lengyel néppártiak az országuk sajátos belpolitikai helyzete miatt ítélték el hazánkat, ugyanis esetükben szinte mindent felülír az egyébként ugyancsak egyre liberálisabb irányba sodródó PO és a kormánypárti, konzervatív PiS éles versengése. Mivel a magyar kormány és a PiS vezette lengyel kormány között kiváló a kapcsolat, a PO delegációját a velünk szembeni egyre nyilvánvalóbb ideológiai szembenállás mellett belpolitikai haszonszerzés is mozgathatta a Sargentini-jelentés megszavazásakor.
Hazánk biztos szövetségeseket talált pártcsaládja körében is: a CDU bajor testvérpártja, a CSU politikusai Manfred Weber kivételével Magyarországot támogatták. Szlovákia és Szlovénia néppárti delegációja Orbán Viktor álláspontját osztja, továbbá Horvátország és Bulgária legnagyobb pártjának képviselői is Sargentini jelentése ellen szavaztak. Az olasz néppárti delegációból tizenegyen nemmel voksoltak, és csak egy politikusuk támogatta a zöldpárti javaslatot.
Már októberben folytatnák az eljárást
Német nyomásra akár már októberben szavazhat a miniszterekből álló Európai Unió Tanácsa arról, hogy Magyarország esetében fennáll-e az uniós alapértékek megsértésének egyértelmű kockázata, és folytatódjon-e a 7-es cikkely szerinti eljárás hazánk ellen – erről írt tegnap a Die Presse osztrák napilap. A Tanácsnak négyötödös szótöbbséggel kell döntést hoznia, ami azt jelenti, hogy a 27 szavazásra jogosult tagállam közül 22-nek kell együtt voksolnia ahhoz, hogy a Magyarországgal szembeni eljárás továbblépjen. A cikk szerzője úgy kalkulál, hogy a visegrádi országok várhatóan Magyarország mellett voksolnának, de esély mutatkozik arra is, hogy Olaszország is csatlakozzon ehhez a táborhoz. Ennek hátterében az húzódik meg, hogy a Matteo Salvini-féle Északi Liga egyre erősebben érvényesíti akaratát az olasz kormányban, így elérheti a Magyarország melletti kiállást. Végül kitért az írás arra is: elképzelhető, hogy Nagy-Britannia sem támogatja a hazánk elleni eljárás folytatását, mert a britek hagyományosan ellene vannak annak, hogy az Európai Unió a tagállamok belügyeibe avatkozzon. Ha ezek az államok valóban kiállnak Magyarország mellett, akkor az eljárás folytatása veszélybe kerül. Elegendő egy további ország csatlakozása, és akkor a vizsgálat megáll.