Újabb mandulafákat ültetnek Balatonakali térségében az önkormányzat szándékai szerint, hogy még nagyobb pompával kápráztassák el az ide érkezőket virágzás idején. Erről azon az előadáson volt szó, amely a település immár hagyományossá vált tavaszi rendezvényén, az akali bor és a mandulavirágzás ünnepén hangzott el egy nemesítő szakember részéről.
Rácz Szabó Róbert gyümölcstermesztési szaktanácsadó arról számolt be a vendégeknek, hogy olyan szemzőhajtásokat sikerült előállítaniuk, amelyek megalapozhatják egy száz mandulafából álló kert létrehozását a település határában.
Koncz Imre polgármester lapunknak elmondta: nemrég másfél hektárnyi mandulás kertet telepítettek Balatonakaliban, ezt egészítheti ki az újabb ültetvény a falu másik végén, így nemcsak a hegyoldalakon és a főút mentén pompázhatnak a fák tavasszal, hanem az egész települést virágerdő veheti körül. Az újonnan telepített mandulafákon ráadásul régi akali fajták teremnek, ami rendkívüli eredmény az őshonos értékek megőrzésében is.
Visszatérve az akali borünnepre, a Balaton északi partján lévő, egykori halászfalut övező domboldalakon idén hetedszer szerveztek bortúrát a helyiek. A vendégek és a falu lakói ismét végigjárták a balatonakali borutat, vagyis meglátogatták a Fenye-hegy és a Les-hegy csodálatos, XVIII–XIX. században épült borospincéit, amelyek magukon viselik a Balaton-felvidék népi építészetének stílusjegyeit.
Szerencsére a pincék tulajdonosai többnyire eredeti szépségükben őrizték meg az épületeket az utókornak, így nagy részük ma is látogatható, és saját borokkal is rendelkeznek. A vidéken az olaszrizling, a szürkebarát, a muskotály, a kékfrankos és a merlot mellett egy olyan borkülönlegesség is megismerhető, mint a barátcsuha, amely egy helyi, őshonos szőlőfajta. Ebből a helyi borút egyesület vezetője, Nagy Imre készít szép borokat.
De kiváló nedűket kóstolhattak a vendégek a Skrabski Pincészetnél, a Müller Pincében és a Meszlényi Pincénél is. Utóbbi helyen nincs saját bor, de az ünnep idejére kitelepülő Kovács Dániel borai itt is kellemes meglepetéssel szolgáltak a látogatóknak. Az akali borünnep az italok mellett a kiváló süteményekről is szól.
Idén márciusban is versenyt hirdettek a legjobb, mandulából készült házi édességek készítőinek, a felsőörsi termelő, Vass Zsolt pedig remek kiselőadást tartott a mandula egészségünkre gyakorolt jótékony hatásairól, a mandulaolaj és a mandulaliszt előállításáról és használatáról.
A mandula egyébként az egész Balaton-felvidéki táj jellegzetes növénye a szőlő mellett. Általában már márciusban páratlan látványt nyújtanak a virágba boruló mandulafák a térségben. Idén azonban a hideg miatt még csak éppen elkezdődött egy-két helyen a virágzás, így a sétán részt vevők is inkább a falatozásra és a borok kóstolgatására koncentráltak.
Az akali borok mellett ebben az évben bemutatkozott a borünnepen a közeli Köveskál termelője, Pálffy Attila is, aki szintén kiváló italokkal kínálta meg a vendégeket. A bortúra látogatóinak képzőművészeti élményben is részük lehetett, Szőlőhegyi séták címmel nyílt kiállítás Holányi Julianna festményeiből, és megtekinthettük Pető Piroska fotóit, valamint Németh Miklós festő alkotásait is.
A rendezvényt szombaton idén is a Mandula-bál zárta a helyi Fék étteremben. Az étterem előtti piactéren ugyanakkor egész nap Balaton-felvidéki borokat kóstolgathattak a látogatók.