A kormány nem a bevándorlók betelepítésében, hanem a magyar családok támogatásában képzeli el Európa jövőjét – jelentette ki Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) parlamenti államtitkára tegnap, a családügyi nemzeti konzultáció kapcsán.
Rétvári Bence elmondta: a nemzeti konzultációt azért indították, hogy megtudják, a magyarok a brüsszeli állásponttal vagy a magyar kormánnyal értenek egyet a demográfiai problémák megoldása ügyében. Kiemelte: szükség van a magyar emberek támogatására, mert ha egyértelmű felhatalmazást adnak a kormánynak, akkor jobban meg tudják védeni az országot a betelepítéstől. Az államtitkár úgy fogalmazott: Brüsszelben sokan nem hisznek az európai családokban, emiatt azt gondolják, hogy a bevándorlás Európa fogyó népességére is jó válasz. Az unióban elterjedt nézet, hogy nem lehet jó családpolitikát folytatni, ezért – sokszor akár kényszerítve, erőszakosan – arra próbálják rávenni a tagállamokat, hogy a migránsokkal pótolják a hiányzó népességet.
A kormány ezt az álláspontot elutasítja, és ehelyett folytatni szeretné a már több éve elkezdett családpolitikai intézkedéseket. Míg 2010-ben ezermilliárd forint alatt volt a családok támogatására fordított összeg, addig 2019-ben már kétezermilliárd forint fölött lesz – hangsúlyozta a parlamenti államtitkár. A gyermekvállalás ösztönzéséért, a családok anyagi stabilitásáért korábban már bevezették gyed extrát, a családok otthonteremtési kedvezményét, a családi adókedvezményt, valamint a családi járulékkedvezményt. Emellett az édesanyáknak a harmadik gyermek után elengedik a teljes diákhitelt, illetve a jelzáloghitelt a harmadik gyerek után egymillió forinttal csökkentik. A kabinet ingyenes tankönyvekkel és ugyancsak térítésmentes étkeztetéssel is anyagi terhet vesz le a családok válláról.
– A cél az, hogy a gyermekvállalás ne jelentse egyúttal a szegénység vállalását is – szögezte le Rétvári Bence, hozzátéve: az anyagi támogatás mellett idén, a családok évében kampányt is indított a kormány, ami a gyerekvállalást életre szóló kalandként mutatja be.

2019-ben már kétezermilliárd forint fölött lesz a támogatásokra fordított összeg
Fotó: Bach Máté
Az államtitkár rámutatott: a betelepítési kvótákkal a demográfiai problémát nem oldanák meg, hanem számtalan új problémát generálnának, többek között közbiztonsági, kulturális, gazdasági és szociális téren. Ezért is különösen fontos, hogy minél többen részt vegyenek a nemzeti konzultációban – összegezte a kereszténydemokrata politikus.
Novák Katalin, az Emmi család- és ifjúságügyért felelős államtitkára az M1 csatornán kedden arról beszélt: a kormánynak vannak további tervei a családtámogatási rendszer bővítésére, a nemzeti konzultáción pedig szeretne visszajelzést és megerősítést kapni, hogy jó irányba halad. Kiemelte, 2010 óta évről évre növelik a családok támogatására fordított összeget, és nem lesz ez másképp, amíg polgári kormánya van az országnak. A támogatásoknak már az eredményei is látszanak: húsz éve nem volt ilyen magas a gyerekvállalási kedv és másfélszeresére nőtt a házasságkötések száma – emlékeztetett az államtitkár.
Közölte: a mostani konzultáción arra az alapvető sorskérdésre várják a választ, hogy az Európát érintő népesedési válság és migrációs nyomás fényében Magyarország külső vagy belső erőforrásaira támaszkodjon-e. Kikérik az emberek véleményét továbbá a főállású anyaság intézményéről, az otthonápolásról, a fiatalok életkezdési támogatásáról és a gyerekek védelméről is – sorolta Novák Katalin.