Szávay István helyesen tette, hogy felelősséget vállalt, és lemondott minden parlamenti tisztségéről – legalábbis Sneider Tamás, a Jobbik elnöke szerint, aki négy nap elteltével reagált arra a hangfelvételre, amelyen Szávay azt mondta, leütött egy zsidó származású nőt.
A Hír TV birtokába került felvétel bizonyítja, hogy Szávay az áldozatát gúnyolva azt mondta, „egy igazi ilyen kampós orrú rohadék volt”. Mikor beszélgetőtársai azt kérdezik, „orrba gyűrte-e” az illetőt, Szávay úgy felel: „Ja. A heftijét elferdítettem egy kicsit.” Szávay tagadta, hogy megütötte volna a nőt, azt azonban elismerte, hogy minősíthetetlen stílusban beszélt. A jobbikos ezután csak frakcióvezető-helyettesi, valamint országgyűlési jegyzői munkaköréről mondott le, ám képviselői mandátumát megtartotta.

A zsidózó politikus ragaszkodik a képviselői mandátumához
Fotó: Kurucz Árpád
A Jobbik vezetése eddig hallgatott, majd tegnap Sneider a Facebookon mosdatta Szávayt. A pártelnök szerint „a Jobbiknak óriási felelőssége van abban, hogy hazai viszonyaink között ne az elmúlt évszázad lövészárkait ássa újra, hiszen Orbán Viktor és a dicstelen emlékezetű Gyurcsány Ferenc napjainkig ezt teszik, miközben a nemzethalál felé közeledünk”.
Értekezett még az elszakított nemzetrészek autonómiájának kivívásáról. „Ezen közös álmunk megvalósítását veszélyezteti az, aki feleslegesen náciszagot kiált egy liberális szórakozóhelyen, de az is, aki erre úgy reagál saját körében, mint ahogy azt Szávay tette” – írta Sneider, aki szerint Szávay munkájára „nagyon nagy szükség van a magyar parlamentben”.
A többi parlamenti párt azonban egyáltalán nem így gondolja. Legutóbb Volner János, a Mi Hazánk Mozgalom független országgyűlési képviselője a TV2 egyik műsorában mondta azt: „Ennek a mondatnak meg kell legyen a maga következménye.”
A Jobbik volt alelnöke szerint Szávay mondatainak azért nem lesz valódi következménye, mert hatalmas szerepe volt Sneider elnökké választásában, s ezt azzal hálálják meg, hogy még etikai vizsgálatot sem indítanak ellene.
– Ez a néppártosodás mércéje. Vona Gábor páros lábbal rúgta volna ki, ahogy azt már korábban is megtette – fogalmazott Volner, arra utalva: 2016-ban a Jobbikot mérsékeltebb irányba kormányzó Vona az akkori tisztújításon úgy számolt le a párton belüli radikálisokkal, hogy megvétózta újrázásukat az alelnöki posztért, s ez érintette Szávayt is.
Volner János arra is kitért: a párton belül eldurvuló hatalmi harcban Szávay szemben áll Szabó Gábor pártigazgatóval. Állítása szerint Szávay bizonyos jogköröktől megfosztaná a párt korábbi zűrös pénzügyleteit magára vállaló Szabót, és átvenné a pénzek feletti diszponálást.
Fogyatkozik a párt
Megszűnhet a Jobbik frakciója a Veszprém megyei közgyűlésben, miután egyfősre csökkent. Korábban a képviselőcsoport háromfős volt, azonban Ferenczi Gábor devecseri polgármester, valamint Orbán Imre pápai politikus kilépett a pártból, és csatlakoztak a Mi Hazánk Mozgalomhoz. Így egyedül Dobó Zoltán tapolcai polgármester maradt a Jobbik-frakció tagja, ami azonban kevés a szervezeti és működési szabályzat szerint, ezért Polgárdy Imre, a megyei közgyűlés elnöke jelezte, hogy az ügyrendi bizottsághoz fordul.