Újabb, ezúttal a mindenszentekhez köthető hosszú hétvége zajlik, amikor az előzetes előrejelzések alapján – az évszakhoz képest enyhébb időjárás és az iskolai szünet miatt – egy átlagos novemberi hétvégéhez képest várhatóan négy és félszeres forgalmat bonyolítanak a belföldi szálláshelyek.
A Szállás.hu kiszámolta: ezúttal az átlagos foglalási érték eléri az 57 ezer forintot, ami 24 százalékkal meghaladja az év ebben a szakában jellemző összeget. Úgy tűnik, ekkorra időzítették a Szép-kártya-tulajdonosok közül sokan a béren kívüli juttatások beváltását is, ugyanis a munkavállalók az átlagnál többért, közel 73 ezer forintért foglaltak szállást ezekre a napokra.
A foglalások alapján Eger, Hajdúszoboszló és Gyula szállásadói készülhetnek a legnagyobb turistaáradatra, de a főváros, Miskolctapolca és Siófok is zsúfoltságra számíthat, miként Szeged, Zalakaros, Pécs és Hévíz is.
A legtöbbeknek a kegyeleti látogatásokról is szól ez a hétvége, ezért az utakon tapasztalható sűrű autós forgalom okaként a vidéki temetők bejárása is szerepet játszik. A belföldi turizmus egész évben tapasztalt felfutásának jegyében azonban a szolgáltatók számos programmal csábítják a hosszú hétvégén kirándulásra vágyó családokat.

Egerbe készülnek a legtöbben, sűrű lesz a hétvége
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Látható az idei statisztikákból, hogy Budapest egyre népszerűbb úti cél a magyarok körében. Ma este, illetve novemberben és decemberben minden este, 19 órától vacsorával egybekötött, romantikus budapesti sétahajózásra jelentkezhetnek a látogatók. A program egyedi atmoszféráját egy cimbalomművésszel kiegészített háromtagú vonószenekar szolgáltatja – a zenészektől a vendégek zeneszámot kérhetnek, amit ők szerenád formájában adnak elő.
A Dinner & Cruise hajós kikapcsolódás vacsora nélkül is igénybe vehető, amelyre a jegyeket otthonukból, a Programturizmus.hu oldalon is megrendelhetik az utasok.
Cegléden számos látnivaló mellett egész évben változatos események várják a város vendégeit. A Ceglédi Gyógy- és Strandfürdőben például a kül- és beltéri medencék, gyógy- és látványmedencék minden szombaton 20 és 24 óra között hangulatos fénykavalkádba öltöznek, ahová vidám éjszakai fürdőzésre érkezhetnek az utazók. Az angolszász országokból örökölt halloween kapcsán holnap este fürdőruhás tökpartit tartanak, a fedett fürdőhelyen már délután kézműves gyermekfoglalkozások, tökfaragás, maszkkészítés zajlik.
Ha már a legnépszerűbb belföldi úti cél Eger, a város látogatottságát tovább növelheti, hogy a Dobó István Vármúzeum idén ünnepli 60 éves fennállását, ami előtt november 6-ig gazdag születésnapi programsorozattal tisztelegnek – a részletekről érdemes tájékozódni a szállodák recepcióján. Érdekességként a turisták vasárnap a város határában úgynevezett kaptárkőtúrán is részt vehetnek. A kaptárkövek különleges látnivalók, természeti és kulturális értékek, amelyek különös faragványúak, eredetük pedig máig rejtély.