Az első szavam az együttérzésé. És e mondat után nincsen „de”. Ha megszűnik egy újság, egy rádió és leépítenek egy tévét, az sehol nem ünnepnap.
Simicska szerdán több egykori munkatársamat nyírta ki, akikkel ugyan rég nem vagyunk egy platformon, mégis sajnálom, hogy átverték, kisemmizték őket. (Nem csak Simicska, hanem a főnökeik is, akik végig tudták, mire megy ki a játék.) De a milliárdos palira vette a Jobbikot, az ellenzéki szavazókat is. Győzelmet, sajtószabadságot ígért, megalázás lett belőle. (Az csak kamu, hogy elfogyott a pénz. Van ott még néhány évtizednyi működési költség, de a saját vagyonát már nem kockáztatja.)
Mi, akik ismertük, épp azért nem dolgoztunk neki, mert tudtuk, mit akar, tudtuk, milyen. Lehetett ugyanis választani. Voltak, akik elhitték az ígéreteket, volt akik féltették a jövőjüket, és ezért vettek részt a fordulatban. Mások azonban a G-nap után szálltak be, sejthették volna, mire vállalkoznak.
Akik viszont nem akartak maradni, azokért indult néhány mentőhajó. Az egyiket úgy hívták Magyar Idők, a másikat Karc FM, a harmadikat Echo TV, és szerencsére folytathatnánk a sort. Akik felszálltak valamelyikre, ma is van állásuk. Persze lehet nyugodtan „lakájmédiázni”, ám innen nézve épp a Hír TV és a Nemzet munkatársai lettek Simicska eldobható játékszerei. Félre lehet tenni tehát a pökhendiséget!
Aki vállalta a 180 fokos fordulatot, vagyis az árulást, annak nincs erkölcsi alapja a lakájmédiázáshoz. Nemrég még felemelőnek tűnhetett hazugságban, öncsalásban, állítólagos függetlenségben dolgozni, de most eljött a kijózanodás ideje. Ki lehet még adni néhány Magyar Nemzetet stencilezve, lehet még szamizdattal mártirkodni egy-két hétig, vagy Orbánt hibáztatni tömegtüntetéseken, de a helyzetért Simicska a felelős. A folytatás rajta múlott.
Nem orbánozni kéne, hanem tüntetni a Radóc utcában. Simicska persze kegyetlen, őt kérlelni olyan, mint meggyőzni a terminátort, hogy ne ölje meg Jonh Connort.
A terminátor megszüntette a Nemzetet. Direkt nem adta el a lapot, nehogy tovább tudjanak dolgozni az újságírók, inkább az utcára tett százötven embert. Ungár is úgy lepattant, hogy a fal adta a másikat. A pénze se kellett. Akik az újságnál húzták az igát, és szorgosan írták a publikat az elviselhetetlen Fidesz-diktatúráról, azoknak most leeshetne, ki a valódi diktátor.
A Pethő Sándor-i hagyaték megy a kukába, csak nehogy Orbán kezébe kerüljön. A hagyatékról jut eszembe, nem látta valaki Simicska Ádámot? Beígérte a Jobbik kétharmadát meg a fideszesek farkának levágását, most meg kirúgások vannak? Apu még időben kimentette Ádit a projektből, ne legyen véres a keze. Már akkor tudta, mi a vége a sztorinak.
A terminátor azóta leadott egy sorozatot a Hír TV-re is. Szőllősi Györgyi, D. Bányász Gergő, Pataki Enikő, Péterfi Judit, Veiszer Alinda off.
Még emlékszünk, utóbbi hogyan nyilatkozott, amikor számon kérték, miért áll be Simicskához. (Ó, édes naivitás!) „…nem egy olyan oligarchával kezdtem együttműködni, akinek a neve a közvéleményben éppen összefonódik a korrupcióval, hanem egy olyan tévéhez jöttem, ahol a tulajdonos politikai kapcsolatai eltűntek.” – magyarázta a Magyar Narancsnak három éve.
Utólag megmosolyogtató, hogy balliberális kollégáink, azt hiszik, a média a tulajdonos édes gyermeke, amely idővel nő, növöget, majd sütkérezik az önálló, boldog életben.
„Lósz.rt, mama!” – a klasszikussal szólva.
Lajosnak a média addig kellett, amíg látott esélyt a kormányváltásra. Csőre töltött minden nagyágyút.
Egyszerre lövöldözött Olga és Pörzse Sándor is, mert közös volt a cél: megbuktatni Orbánt. Közelről mindez sajtószabadságnak tűnt, ám valójában csak egy véres vendetta volt. Míg sokan azt magyarázták, hogy „Simicska nem főnök, nem szól bele a műsorba, itt mindenki azt csinálja, amit akar”, addig a vállalkozó visszaélt alkalmazottai jóhiszeműségével.
Simicska az újságírók illúzióját is kihasználta, igaz, nagyon jól megfizette az álmodozást. Azzal ámított, hogy a Hír TV-ben koncentrálódik az ellenzék. Felvettek libsit, komcsit, nihilistát azt hazudva, hogy a milliárdos hosszú távon gondolkodik.
„Tényleg nem a felmentés szándékával mondom” – mondta a felmentés szándékával Alinda – „de az is egy létező stratégia, főleg külföldön látni rá példát, hogy azok a milliárdosok, akik vitatható körülmények között szerezték a vagyonukat, kompenzálni kezdenek. Hogy bűntudatból vagy imázsépítésből, azt nem tudom, de jó célra kezdik költeni a pénzüket. Ha most Simicskának van egy olyan szándéka, hogy az elmúlt időszakot kompenzálva például segítse a NER-en kívüliek munkáját, akkor hurrá.”
Ezek szerint Simicskának csak ennyire volt szándéka. A bűntudat nem lehetett nagy, a terminátornak pedig ugye nincs szüksége imidzsépítésre. Volt egy terve, amely bedőlt, de a hullákat majd eltakarítják az emberei, Fonyó, Faragó és Tarr. A sajtószabadság bástyáinak romjai alatt van még néhány túlélő, nekik még adtak egy kis laufot, de a Hír TV teljesen leépül. Lesz ugyan még végtelenített Csintalan Sándor meghosszabbított Kálmán Olgával (őket még ki kell fizetni), de ez már a vég.
A megszüntetett műsorok helyén majd létrehoznak izgalmas vásárlási ablakot, ahol körömgomba elleni szereket, motorolajat, csodafelmosót lehet rendelni emelt díjas telefonvonalon. Kábé ez a csúf búcsúja a tévének, amely annak idején jelentős érdemeket szerzett a szocik és a Szadesz eltakarításában, de alkalmatlan fegyvernek bizonyult a Fidesz ellen. Dárdából nem lehet atombombát csinálni.
A 180 fokos médiafordulat befuccsolt, és az ellenzéki pártok is elbuktak. A terminátort pedig szép lassan szétlapítja a kétharmad.
