– A megváltozott helyzetben különösen fontosnak tartjuk, hogy a magyar kormány megvédjen minden magyar állampolgárt, beleértve a zsidó közösség tagjait is – mondta lapunk megkeresésére Heisler András, a Mazsihisz elnöke (képünkön), aki az Európában történt terrorcselekmények után úgy fogalmazott: mindent megtesznek azért, hogy a közösség érdekében javítsák a Mazsihisz önvédelmi képességét, ez azonban állami közreműködés nélkül nem megy. – Szorosan együttműködünk az illetékes belügyi szervekkel, ezzel együtt további biztonsági intézkedéseket szorgalmazunk, ami miatt közvetlenül Orbán Viktor miniszterelnökhöz fordultunk – fogalmazott Heisler András.
Az elnök lapunknak azzal kapcsolatban nyilatkozott, hogy Albert Avraham Guigui, Brüsszel főrabbija a napokban kijelentette: Európában nincs jövője a zsidóknak. Heisler erre ragálva közölte: a szélsőséges iszlám európai megjelenése mindenki számára veszélyforrást jelent, zsidóknak és nem zsidóknak egyaránt. A minapi párizsi vérengzés, vagy Brüsszel városának „lebénulása” minden polgárt egyaránt súlyosan érint. Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy a zsidó intézmények kiemelt kockázattal számolhatnak. – Az elmúlt években megtapasztalhattuk a radikális iszlám terrorszervezetek erejét – Toulouse, Brüsszel, Párizs és Koppenhága példája mutatja, hogy a zsidó közösségek fenyegetettsége nagyobb – hangsúlyozta az elnök. Heisler András ezzel együtt leszögezte: mindennemű terrorfenyegetettség ellenére a Mazsihisz vezetői azon dolgoznak, hogy a magyarországi zsidóság tradíciói tovább éljenek. – Nem engedhetjük meg, hogy szélsőségek megtörjék azt a sokak által reneszánsznak mondott fejlődést, mely ma a magyarországi, és különösen a budapesti zsidóságot jellemzi – fejtette ki. Szerinte Európa tisztában van azzal, hogy zsidóság nélkül nem képzelhető el földrészünk jövője, így Magyarországé sem.
Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség folyamatosan egyeztet a rendőrséggel, hogy a december 6-án kezdődő szabadtéri hanukát biztonságos körülmények között meg lehet-e tartani. Köves Slomó vezető rabbi lapunknak elmondta: a hatóság egyelőre nem látja indokoltnak a zsidó ünnepség elhalasztását. – Figyelembe véve, hogy Magyarországon és azon belül Budapesten nincs olyan ostromállapot, mint Brüsszelben vagy Párizsban, bízunk abban, hogy a megfelelő biztonsági intézkedések mellett meg tudjuk tartani a hagyományos, Nyugati téri fények ünnepét.